A magyar női tornászok „csendesebb” évtizedek után már az utóbbi időben is biztató eredményeket szállítottak, mostanra pedig egyre biztosabb, tényleg felszálló ágba került idehaza a sportág.

 

A most zajló glasgow-i Európa-bajnokságon a mindössze 18 esztendős Dévai Boglárka a legmagasabb pontszámmal jutott az ugrás döntőjébe, ráadásul a csapat is kvalifikálni tudott a fináléra.

A két gyakorlata után Dévai 14.616-os pontszámot kapott, ezzel majdnem félpontos előnnyel nyerte a selejtezőt a francia Devillard előtt, aki egy éve megnyerte a kolozsvári Eb-t. A szombathelyi versenyzőnő tavaly azon a kontinensviadalon robbant be egy bronzéremmel, amely mellé a vasárnap 15.30-kor kezdődő döntőben egy fényesebbet is gyűjthet. És bár nagy nyomást nem szabad rá helyezni, azért rögzítsük, hogy magyar tornásznő utoljára 20 éve állt Eb-dobogó tetején: Varga Adrienn ugrásban bizonyult legjobbnak 1998-ban Szentpéterváron. Rajta kívül ráadásul csak az olimpiai bajnok Ónodi Henriettának sikerült kontinensviadalt nyernie, 1989-ben Brüsszelben, felemás korláton.

Dévai nagyszerű pontszáma természetesen a csapatversenyben is nagyot lendített a mieink szekerén, akik végül a 26 együttes közül a 6. helyen zártak, és várhatják a szombat 14 órakor induló finálét. Az eredmény értékét növeli, hogy a válogatottnak a legjobbnak számító összetett tornásza, a sérült Kovács Zsófia távollétében kellett helytállnia.

Címkék: tornász

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!