A felfokozott idegállapot, a megemelkedett adrenalinszint, a megváltozott hormonháztartás miatt felgyülemlett feszültségnek valamilyen módon távoznia kell. A sportban is. Ám vannak pillanatok, amikor a dühtől, keserűségtől, irigységtől túlcsorduló energia túllép minden emberi normán.

 
 
 

Ilyen pillanat volt az, amikor az idei Tour de France-on az egyik szurkoló – azt ordítva, hogy doppingoló – vizelettel öntötte nyakon Chris Froome-ot, a kenyai születésű brit országúti kerékpárost. Az esetnek nem lett semmilyen következménye, ahogyan annak sem, amikor két éve, a Tour de France 14. szakaszán Mark Cavendish kapott az arcába egy pohárnyi vizeletet. A szintén brit kerékpáros egy vitatott eset miatt került a figyelem központjába, amikor a szakasz befutóján szerencsétlen módon ütközött a holland Tom Veelersszel, aki bukott emiatt. A példa jó arra, hogy kiderüljön: a rendezők nem tudják garantálni a versenyzők biztonságát, miközben a támadás akár súlyosabb következményekkel is járhatott volna.

Ahogyan ez történt például 1993. április 30-án, amikor a hamburgi tenisztornán a tizenkilenc éves világelső Szeles Mónika 6:4, 6:3 arányban vezetett a bolgár Magdalena Malejeva ellen, de a versenyt nem tudta befejezni. A pihenőidejét töltő Szelest ugyanis késsel hátba szúrta Günther Parche, egy Steffi Graf-rajongó, 28 éves, munkanélküli esztergályos. A zavart elméjűvé nyilvánított támadó mindössze két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Szeles ezt kevesellte, ezért megfogadta, soha többé nem lép pályára Németországban. Két évvel a támadás után visszatért a pályára, és visszaküzdötte magát a világranglista élére. 2008-ban vonult vissza.

Kisebb-nagyobb támadások folyamatosan érnek sportolókat játék közben. Franck Ribéry, a Bayer München játékosa például szerencsésnek mondhatja magát, mert „csak” egy szurkolói sállal legyintette meg az egyik pályára rohanó, felbőszült hazai szurkoló a Hamburg elleni 3-1-es, bajor vendéggyőzelemmel záruló meccs végén, 2014. október 29-én. A Hamburg később a Twitteren kért elnézést: „Kedves FC Bayern, kedves Ribéry! Elnézést kérünk a mérkőzés végén történtek miatt. Ez nem a HSV!” Az igazi tragédia ugyanakkor az, amikor olyasmi történik egy-egy sportesemény kapcsán, ami ésszel felfoghatatlan. Ilyen eset volt az, amikor 1994. július 2-án agyonlőtték Andres Escobart, a kolumbiai labdarúgó-válogatott hátvédjét. Egy férfi, miközben azt kiáltotta, hogy „góóóóóóóóóól”, tizenkét lövéssel kivégezte a 29 éves sportolót, mert Escobar a 1994-es világbajnokságon öngólt lőtt az USA elleni, 2-1-re elveszített mérkőzésen. Kolumbia így kiesett. Humberto Muñoz Castrót 43 év börtönbüntetésre ítélték, enyhítés, majd jó magaviselet miatt azonban 2005-ben szabadult.

Harapós érv. Repka Attilát grúz ellenfele, Iszljam Dugucsijev harapta karon az 1992-es barcelonai olimpia döntőjében. A kötöttfogású magyar birkózó mutatta a bírónak, mi történt, de az esetnek nem lett következménye. Illetve mégis: Repka Attila aranyérmes lett, s miután körbefutotta a szőnyeget, így szólt: „Gyerekek, ki mondta, hogy fáj valamim?!”

 

A banán nem rasszista. Mondj nemet a rasszizmusra, hirdeti a FIFA-kampány égen-földön, miközben a lelátókon huhognak, banánokat dobálnak a fekete labdarúgók felé. A Villarreal–Barcelona mérkőzésen (2014. április 27.) szögletrúgáshoz készülődött Dani Alves, a Barcelona játékosa, amikor banánnal dobták meg. Alves ekkor lehajolt, és megette a banán felét. A meccset 2-3-ra a Barcelona nyerte, azt követően pedig így nyilatkozott Alves: „nem tudom, ki dobta be a banánt, de nagyon jól jött, energiát nyertem belőle”.

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!