Az eredménnyel ellentétben senkit sem lepett meg, hogy a német labdarúgó Bundesliga „tavaszi” nyitányán telt ház, 54 047 szurkoló volt Mönchengladbachban, az őszi első Bayern München szerencsétlen vendégjátékán (3-1). A Gladbach ugyanis 45 189-es hazai nézőátlagot mutatott fel az évad első felében, bár ezzel is csak a középmezőnyhöz tartozott, mert a Dortmund (79 151), a Bayern (69 000) és a Schalke (63 120) magasan, a Hamburg (54 446) jócskán, míg a Köln (47 782), a Kaiserslautern (46 392) és a Hertha (46 131) kis különbséggel felülmúlta.
Az adatok szédítőek, és a német futballbajnokság népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a nézőátlagot (42 690) illetően a Bundesliga a második helyet foglalta el 2011-ben a világ leglátogatottabb ligáinak sorában. Az első az amerikaifutball-bajnokság (66 953) volt, de a profi amerikai baseball-bajnokságot (30 352) már tekintélyes különbséggel megelőzte az 1963-ban alapított „BL”-sorozat. S noha az össznézőszámot figyelembe véve a Bundesliga csak hetedik Észak-Amerika nagy négyese, a baseball, az amerikai futball, a kosárlabda és a jégkorong, valamint a japán baseball-liga és az angol labdarúgó Premiership mögött, a mérlegen ez semmit sem ront, hiszen csak arról van szó, hogy a hat másik bajnokságban több mérkőzést játszanak, mint a német futballban.
A Bundesliga egy meccsre vonatkozó nézőrekordját nem fenyegeti veszély, de csak azért nem, mert ma egyetlen arénában sincs annyi férőhely, amennyi 1969-ben volt a(z akkor nyugat-) berlini Olimpiai stadionban, ahol 88 075 tekintette meg a Hertha–Köln találkozót (1-0). A Bayern München abban az évben szerezte meg először a Bundesliga-elsőséget, amúgy pedig nem tartozott az alapítók közé, mert az 1963/64-es évadban (majd az 1964/65-ösben is) a másodosztályban játszott, míg az élvonal mezőnye így festett: Köln, Duisburg, Eintracht Frankfurt, Dortmund, Stuttgart, Hamburg, 1860 München, Schalke, Nürnberg, Werder Bremen, Braunschweig, Kaiserslautern, Karlsruhe, Hertha, Preussen Münster, Saarbrücken. Az aranyérmet a Köln nyerte a középpályás dirigens Wolfgang Overathtal, valamint azzal a Hans Schäferrel a főszerepben, aki (sajnos, tudjuk jól) 1954-ben világbajnok volt, és harminchat-harminchét évesen még vidáman futballozott. Azóta a Köln csak egyszer, 1978-ban vitte a prímet, Harald Schumacherrel, Cullmann-nal, Flohéval, valamint a gólkirály Dieter Müllerrel (belga csatártársát Van Goolnak hívták, de a légiós nem volt olyan eredményes, mint ő), a Bayern viszont – nyerő szám! – 21 alkalommal ünnepelhetett, és az örök listán utolérhetetlennek tetszik. A Gladbach 5, a Bremen és a Dortmund 4, a Hamburg és a Stuttgart 3 diadallal követi… Nehéz eldönteni, melyik volt a legjobb Bayern, hiszen a csapat háromszor is triplázott – 1972 és 1974, 1985 és 1987, majd 1999 és 2001 között –, de a „nyolcvanhetesek” mellett szól, hogy akkor mindössze egy vereséget szenvedett a csapat (ez is Bundesliga-csúcs, veretlen bajnok még nem akadt). A „hetvenkettesek” pedig azért (is) emelkedtek ki, mert 101 gólt értek el; ez sem kiskutya… S a „hatvankilencesek” sem maradhatnak ki a sorból, elvégre – mint említettük – az övék volt az első müncheni győzelem. E gárda egységére jellemző, hogy Maier kapus, továbbá Pumm, Starek (két osztrák), Schwarzenbeck, Olk, Brenninger és Ohlhauser mind a 34 meccsen, Beckenbauer 33 találkozón, a mesterlövész Gerd Müller pedig éppen annyi mérkőzésen játszott, ahány gólt szerzett (30).
Az összesítések alapján a Bayern előtt csupán a Hamburg áll, mégpedig abból a szempontból, hogy a HSV az egyetlen klub, amely elmondhatja magáról: a Bundesliga valamennyi évadában az első osztályban szerepelt. A részvételt illetően az egyéni rekorder az 1972-től csaknem húsz éven át az Eintracht Frankfurtban futballozó – a nyolcvanas évek vége felé Détári Lajossal is együtt játszó – Karl-Heinz Körbel (602 meccs), a fellépések száma szerinti „örök” tizenegy pedig így fest: Kahn (557) – Kaltz (581), Körbel, Fichtel (552), Dietz (495) – Reuter (502), Neuberger (520), Lameck (518), Votava (546) – Geye (485), Fischer (535).
Minden idők Bundesliga-válogatottját már bonyolultabb lenne összeállítani, és alighanem külön csapatot kellene kialakítani a németekből meg a külföldiekből. Az előbbi garnitúra – még annak második sora is – csupa világbajnokból állna, az utóbbiba pedig óriási lenne a túljelentkezés, hiszen Soskicstól Pfaffig, Buljantól Jorginhóig, Pezzeytől Lucióig, Lizarazutól Ze Robertóig, Dungától Balakovig, Hasiltól Botteronig, Lerbytől Emersonig, Simonsentől Keeganig, Brian Laudruptól Raulig hemzsegnének az ászok.
Bár Mönchengladbachban (ahol annak idején Vogtsot, Bonhofot, Wimmert, Netzert, Stielikét, Heynckest ünnepelték) most azt mondják, talán nincs jobb ennél a tizenegynél: ter Stegen – Jantschke, Stranzl, Brouwers, Daems – Herrmann, Nordtveit, Neustädter, Arango – Hanke, Reus…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
