Már távolról, a parkolótól halljuk, hogy közelednek. – Ki a jobb? – kérdezgetik, s hogy ne maradjon költői a kérdés, maradék kétséget oszlatva kiáltják: – Római! Bátran, hangosan kurjantják ezt világgá, megcifrázzák némi „héjahéjahó”-val. Tegnap a csapat edzőjének a születésnapját ünnepelték. Lelkesen persze, magukat nem kímélve.
Rangadó lesz ma a Katolikus Labdarúgó Bajnokság első osztályában, az AS Római a Karolina SC csapatával meccsel. A tét az, ha az AS Római nyer, és ebben az érkező drukkereknek kétségük sincs, hogy így történik, megelőzik a Karolinát, a bajnokság 4. helyére röppennek. Az már majdnem dobogó, majdnem bajnoki érem, emberek! Rákezd, ismétel a keménymag, hogy „Ki a jobb? Római! Héjahéjahó!”
Lakótelepi házak között vezet az út a „szentélybe”, az óbudai Nagy László Általános Iskola szabványos, Váradi utcai műfüves pályájára. Az ellenfél, a Karolina SC tábora, hogy róluk is szóljunk, csendesebb. Kevesebben vannak, hárman érkeztek, de amikor a fiúk feltűnnek melegíteni a játékoskijáróban, jó, ne túlozzunk, a pálya melletti kiskapunál, egy gyenge „Karolnia, Karolina” biztatás is hallatszik. A fiúk a túloldalról visszaintegetnek, a szurkolói hangpárbajt ugyan az övéik elveszítették, de a meccsen tisztességgel odateszik magukat. Aki itt pályára lép, s míg szuflával bírja, sőt kicsit azon túl is, hajt, nyerni szeretne. Másképp mi értelme az egésznek?
Negyed óra van még a kezdésig. A játékosok már sárga-feketébe öltözve az edzőt, a Mágust, Csavera (Magnum) Józsefet hallgatják. Magnum fiatalember, pedig már a kezdeteknél, az alakulásnál az AS Római körül buzgólkodott. A csapat, ezt feljegyezték a krónikások, 1990 szeptemberében alakult. Egy vasárnapi szentmise után Schunk János atya, Római fürdői plébános a „Zászlónk” című katolikus, ifjúsági magazint lobogtatta Várhegyi Norbert ministránsnak. A lapban kispályásfoci-kupát hirdetett a plébániák csapatainak. Csapatuk nekik nem volt, a közeli gimnázium hittancsoportosai közül verbuváltak egyet. Milyen sikerrel? A fiúk lelkesek voltak, a Keve utcai salakos pálya kerítésén átmászva edzegettek. (Az alapozást a bemászás jelentette, a néhány percnyi játék, míg el nem kergették őket, volt a formába hozás, a kimászás afféle levezetésül szolgált.) Az első meccsen, 1990. október 6-án kilenc-nullra kikaptak a pannonhalmi bencésektől, majd néhány percnyi pihenő után a Fóti Tarzicius Társaság ellen ezt az eredményt megismételték.
Az AS Római következő meccsére két évet kellett várni. A budakalászi Zöld Sasok ellen már az első góljuk is megszületett. Apró szépséghiba, hogy öngól volt. A csapat első saját, igazi gólját a következő mérkőzésen Ambrus Attila szerezte. Dióhéjban ennyi, kívülről tudja ezt minden AS Római-„fan” tag.
A csapatnál akkor tűnt fel az akkor még poétikusan ifjú Csavera József. Rettegett csatár volt, lövőereje okán nevezték el Magnumnak. Csavera többszörös gólkirály lett, de a térdszalagja kétszer elszakadt, a porca is levált, háromszor műtötték.
Tavaly, 35 évesen belátta, vége, ha nem akar megrokkanni, be kell fejeznie. De csak a játéktól búcsúzott, maradt a csapatnál, most afféle edzőként segít.
– Jóska, mit játszunk? – kérdik a mestert. – Letámadunk! – feleli Csavera. A taktikai megbeszélésnek vége, minek az életet bonyolítani. Tőle hallom, a katolikus bajnokságban anno nem volt bíró: aki szabálytalankodott, megállt, bemondta, elnézést kért. Aki káromkodott, kiállt magától. Olyan békesség uralkodott a pályán, akár mint tánc- és illemtanórán. Hanem durvult a világ, a hang is, már játékvezető is elkél. Mi köze még a csapatoknak a plébániákhoz? Nem túl sok, és egyre kevesebb.
Csavera volt olyan meccsen, amelyen az ellenfél gólt rúgott, megkérdezték, ki az, hogy a jegyzőkönyvbe beírják a nevét. De a fiút senki se ismerte. Hogy hívnak, kiabáltak rá, ő meg csak állt, elfelejtette, a kezdésnél kinek a nevét diktálta be, ki helyett játszott „feketén”. Na, ja, a szükség törvényt bont, kevesen voltak, beállt, játszott, ártani ezzel nem ártott.
Nézzük a játékvezetőt is, Csóti Zoltánt. Civilben projektmanager, tíz éve bíráskodik, ma öt meccset vezet sorban. Nem pénzért teszi, a sportszeretet vonzza. Kötélből vannak az idegei, az rögtön látszik, a nézők három centire az arcától kérdik, minek fújtál, te kanári? A játékosok is folyamatosan panaszkodnak: fogja a mezem, nincs egy szabályos megmozdulása se, így az egyik. Te meg könyökölsz, feleli a másik. De Csóti csak mosolyog, a foci már csak ilyen: a néző be-beszól, a játékos reklamál, ő meg dönt.
A meccs? Fogyasztható. Az AS Római letámadott, ahogy azt előírták a csapatnak, néhány kihagyott helyzet után Szekeres csatár rúgott egyet, majd sokáig a fájós térdét masszírozta. Zege kapus védett néhány látványosat, majd a Tomi (Nagy Tamás), aki baráti viszonyban van a labdával, betegsége ellenére vágott kettőt. A szünetben hárommal ment a Római.
– Eddig jó, ezt folytatjuk! – foglalta össze a követendő taktikát Magnum. Ki a jobb, Római, héjahéjahó, tette hozzá a keménymag, majd később, látva, hogy az övéi fáradnak, azt is, hogy harcoljatok. Veréb Tomi is betalált, igaz, a saját kapuba. Ezt is mi rúgtuk, ha tegnap időben lefekszem, megfogom, vigasztalta Zege. Fellelkesült a Karolina, helyzetei, kapufái voltak, de a lefújás előtt bekapott gól, kintről az is öngólnak tetszett, már nem osztott, nem szorzott.
– Szép volt, fiúk! – búcsúzott a keménymag. A parkoló felé indultak, hogy távolról is halljuk, hogy „ki a jobb, Római, héjahéjahó!”. Aztán meccs után a törzshelyre, az óbudai Faház nevű intézménybe vonultak, hogy ott is elismételjék, a Rómainál nincsen, jobb, jobb, jobb, és hogy ezt április 15-én az éllovas, a Bosi FC (a Bosnyák téri plébánia csapata) ellen is megmutatják. Néhány virágvasárnapi fröccs után már tudták, az AS Rómainál különb, szerethetőbb csapat talán egy sincs a világon.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
