Péntek este minden a feje tetejére állt a Puskás Ferenc Stadionban. Hiszen attól tartottunk, hogy a klubcsapataikban kevés szerepet kapó játékosak nem fogják bírni a mérkőzés iramát, ehhez képest pont a svédek fizettek meg drágán a klubjában idén még egy percet sem játszó Oscar Wendt csapatba állításáért.

 
Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

A Mönchengladbach balhátvédje így szezonbeli első tétmeccsét játszotta ellenünk, ahol előbb összehozott egy tizenegyest, majd mindkét magyar gólból „kivette a részét”. Nem véletlen, hogy Erik Hamrén szövetségi kapitány mellett őt kiáltotta ki bűnbaknak a svéd sajtó. Hamrén elmondta, a magyarok játéka nem, saját csapatáé viszont alaposan meglepte, természetesen negatív értelemben. Szó mi szó, a svédek nagyon messze voltak attól a formájuktól, amellyel nyár elején Moldovát 4-1-re, Finnországot pedig 5-0-ra ütötték ki. Féltünk attól is, hogy a hiányzó kulcsembereket képtelen lesz pótolni a magyar válogatott, mégis, miközben ezen az oldalon jó teljesítményt nyújtottak a beugrók, addig a svédek számára megoldhatatlan feladatnak bizonyult egyetlen sérültjük, Olof Mellberg helyettesítése, akinek hiányában, mint láttuk, igencsak sebezhető az északiak védelme. Tartottunk Zlatan Ibrahimovictól, akin érződött bokasérülése, így ezúttal csak árnyéka volt önmagának. A Milan támadója meglepően sportszerűen nyilatkozott a találkozót követően: „Nekünk is megvoltak a helyzeteink, de kihagytuk őket, a magyarok pedig éltek a hibáinkkal”.

S persze, emlékezve a skandinávok utolsó két budapesti fellépésére, aggódtunk az utolsó percek miatt is, amelyek azonban most végre nekünk kedveztek. „Holt­fáradtan is győzni akartunk” – nyilatkozta Egervári Sándor a siker kulcsáról.

Ha valamit megtanulhattunk a futballsikerektől mentes elmúlt évtizedekben, akkor az a számolgatás. Egy ilyen fontos, és talán már nem várt győzelem után viszont a „ha”-val kezdődő mondatokat is jólesik megfogalmazni. A képlet nagyon egyszerű: győzelmünkkel 15 pontnál utolértük a svédeket, de ha a végelszámolásnál is azonos pontszámmal zárna a két együttes, akkor az egymás elleni eredmények miatt a svédeké lenne a pótselejtezőt érő második hely (Solnában 2-0-ra nyertek). Ezért a magyaroknak a hátralévő két mérkőzésükön több pontot kell szerezniük, mint a riválisnak a maga három találkozóján. Kedden a magyar válogatott Moldo­vába, a svédek pedig San Marinóba látogatnak. Az északiak sikere borítékolható, így a remények életben tartásához nekünk is győzni kellene Kisinyovban, ami koránt sem lesz egyszerű, hiszen tavaly ősszel a hollandok csak 1-0-ra tudtak ott nyerni, a finnek pedig simán kikaptak. Túl jó emlékeink nekünk sincsenek a moldáv fővárosról, legutóbb ugyanis (2007 novemberében) Várhidi Péter irányításával 3-0-s vereséget szenvedtünk. A sorsunk sajnos már nincs a kezünkben, hiszen hiába gyűjtenénk be a maximális hat pontot, ha a svédek San Marino után október elején Finnor­szágban is győzni tudnak, már biztos csoportmásodikok. Ha ez nem sikerül nekik, hatalmas izgalmak várhatóak az október 11-i zárókörben, amikor a svédek Hollandiát fogadják, miközben a mieink a finnekkel csapnak össze. Utóbbi meccs jelen állás szerint az utolsó lesz, amelyet az egykori Népstadionban rendeznek.

A 2012-es Európa-bajnokságon egyelőre a házigazda lengyel és ukrán válogatottak mellett Németország helye biztos, amely az osztrákok ellen aratott 6-2-s sikerével biztosította be elsőségét az A-csoportban. A nagy csapatok közül Anglia, Franciaország, Hollandia, Olasz­ország és Spanyolország is karnyújtásnyira van a kijutástól, és kedden mindnyájan újabb lépést tehetnek az Eb felé. A legnehezebb dolguk a franciáknak lesz, akik az utolsó szalmaszálba kapaszkodó román válogatott otthonába látogatnak, de akár a szlovének is okozhatnak kellemetlen perceket a hazai pályán szereplő olaszoknak. A portugálok – szokásukhoz híven – megint a drukkereik idegeivel játszanak, hiszen sorsuk alighanem csak az utolsó fordulóban, a dánok elleni sorsdöntő találkozón dől el. Még két csoportban nyílt teljesen a küzdelem: a B-ben az oroszok, az írek és a szlovákok, az „F” jelűben pedig a görögök, a horvátok és az izraeliek csatáznak az első két helyért.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!