Bármilyen furán hangzik ez, de lehet, hogy egy disznóvágás volt a kulcsa a 2012/13-as sportszezon egyik legnagyobb sikertörténetének. Mielőtt nagyon előreszaladnánk, kezdjük inkább az elején.
Adva volt a tavalyi idény bajnok és kupagyőztes női röplabdacsapata, a játékoskeretét nézve akkoriban valóban válogatott-szintű Vasas Óbuda. Ha ebből indulunk ki, nem meglepetés, hogy a piros-kék gárda mindkét fronton megvédte címét a most zárult évadban. Csakhogy az együttestől nyáron kulcsemberek sora távozott, a kezdőcsapatból például csak Miklai Zsanett maradt hírmondónak, a másik öt játékos külföldre szerződött, Jókay Zoltán vezetőedzőnek így teljesen új csapatot kellett építenie. Ezt részben a Vasas kiváló utánpótláscsapataira építve meg is tette, ráadásul sikerült a Folyondár utcaiakhoz csábítani néhány olyan frissen érettségizett vidéki röplabdást is, aki főiskolai tanulmányai miatt a fővárosba költözött. A 13 fős keretben a 37 éves, ötszörös magyar bajnok Tóth Andreán kívül kizárólag junior korúak kaptak helyet, az átlagéletkor 20 év körüli volt, a legalacsonyabb a 12 csapatos NB I-ben.
„Sok volt a bizonytalan tényező ebben a fiatal, még nem összeszokott csapatban, így eleinte óvatosnak kellett lenni a várakozásokkal. Kezdetben a legjobb négy közé jutást céloztuk meg, aztán ahogy lenni szokott, megjött az étvágyunk. Rengeteget beszélgettünk a lányokkal, mindig megkérdeztem tőlük, hogy szerintük hol a helyünk a mezőnyben, ők pedig egybehangzóan felelték, hogy a döntőben” – mondta lapunknak Jókay Zoltán vezetőedző.
Mások viszont nem voltak ennyire optimisták, még házon belül is sokan szélsőséges hullámzást vártak az együttestől. Ez azonban néhány apró momentumot leszámítva elmaradt (a Vasas egy vereséggel tudta le a 22 meccses alapszakaszt), sőt akkor játszottak a legjobban, amikor a legfontosabb volt. Például akkor, amikor a három győzelemig tartó bajnoki fináléban 2-1-es előnyben lévő Gödöllő a negyedik mérkőzésén 2:1 16:10-re vezetett, azaz karnyújtásnyira került az aranyéremtől. Innen korukat meghazudtoló fegyelmezettséggel és akaraterővel fordítottak a vasasos lányok, majd a mindent eldöntő, ötödik találkozót is megnyerték idegenben, feltéve a koronát az amúgy is ragyogó szezonjukra.
Pedig az összecsiszolódás sem ment mindig zökkenőmentesen, Jókay Zoltán szerint többeknek nehéz volt elfogadni az ő edzői filozófiáját, illetve megszokni az iskola melletti mindennapos, gyakran 2,5- 3 órás edzéseket. A szezon elején csapatkapitánnyá választott, 21 esztendős Miklai Zsanett félig viccesen hozzáteszi: „Ráadásul nőből vagyunk, mindig vannak konfliktusok, és kisebb-nagyobb klikkek. Szerencsére viszonylag hamar megtaláltuk a közös hangot, ami szerintem nagyrészt a pályán kívüli közös programoknak köszönhető.” A mozizás, kiállítások vagy épp az állatkert meglátogatása mellett a játékosok és az edző egy alkalommal csoportos disznóvágáson is részt vettek. „A lányok közül néhányan kis túlzással szerintem még disznót se láttak , ennek ellenére az állat leszúrását is beleértve mindent megcsináltunk” – elevenítette fel az egyik kora hajnal eseményeit Jókay Zoltán. Miklai Zsanett szerint kívánni se lehetett volna jobb csapatépítő tréninget: „Ugyanúgy, ahogy a meccsen is mindenki igyekszik az erősségeivel segíteni a csapaton, úgy ott is, aki amiben ügyes volt, legyen az fűszerezés vagy hurkatöltés, abban hozzátette a magáét.”
A klubnál természetesen szeretnék egyben tartani a csapatot, sőt akár erősíteni is, hiszen a Vasas jövőre egyedüli magyar együttesként indul a nemzetközi porondon, azaz eredményességétől a teljes hazai női röplabda helyzete is függ. Kérdezhetnénk, hogy egy ilyen sikeres idény után mégis ki akarna továbbállni, de Jókay Zoltán is megjegyzi, nem lenne meglepő, ha ismét sokakat megkeresnének külföldi ajánlatokkal – amelyeket a sportág honi viszonyait nézve nem biztos, hogy vissza lehet utasítani.
A fejlődés záloga
Látványos sportág a röplabda, ezt aligha vitatja bárki, a jelentős TAO-pénzekkel járó „látványsport” minősítést azonban annak idején, a labdarúgással, a jégkoronggal, a kézi-, a kosár- és a vízilabdával ellentétben, mégsem kapta meg. A kormány által ősszel a sportágaknak ígért 15-20 milliárdból viszont úgynevezett projektfinanszírozás keretében már biztosan részesül. „Húsz éve nincs számottevő eredménye a magyar röplabdának, így természetes, hogy minket nem a sikereink után díjaznak, hanem a sportág felemelését célzó programjainkhoz nyújtanak segítséget” – nyilatkozta lapunknak Poór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) héten megválasztott új elnöke. A szövetség 490 és 550 millió forint közötti összegre pályázott a sportág fejlesztése céljából, ezen kívül 200-200 milliót igényeltek infrastrukturális beruházásokra, valamint strandröplabda pályák létesítésére. Hogy a közel egymilliárd forintból mennyi áll majd rendelkezésükre, azt a többi szövetséggel együtt várhatóan jövő szerdán tudják meg, amikor a pénzek elosztásával kapcsolatos kormánydöntés megszületik. Addig is van teendő bőven, a szövetség 100 milliós adósságából ugyanis a minden sportág számára felajánlott konszolidáció után is maradna mintegy 26 milliós tartozás, illetve egy 4 milliós NAV-inkasszó, amelyet heteken belül rendezni kell, enélkül ugyanis nem utalhatóak a fent említett százmilliók. Poór Csaba szerint egyébként az MRSZ úgy igyekszik gazdálkodni, hogy ha a mostani kormányzati segítség egyszeri lesz, akkor is hosszú távon biztosított legyen a sportág működése – ezért látnak például fantáziát a közönségvonzó strandröplabdában. A röplabda tömegbázisát az egyetemekkel együttműködve tervezik bővíteni, de természetesen segítik a klubokat is, és kiemelt hangsúlyt kap az utánpótlás-nevelés, amelyből a nem is olyan távoli jövőben talán kinőhetnek olyan válogatottak, amelyek visszaállítanak valamicskét a sportág valamikori renoméjából.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!