Az utóbbi hetekben rendkívül izgalmas szabadrúgás-kombinációk tartották izgalomban a labdarúgás rajongóit. A Milan például dupla sorfallal próbálkozott (ez sajnos nem jött be, bár a védők figyelmét alaposan elterelték, de a lövés a kaput sem találta el), a Bayer Leverkusen pedig egy lepasszolt labdával kerülte meg a sorfalat – nekik be is jött a dolog, valami hasonlóval egyébként az MTK többször is eredményes volt az elmúlt hónapokban–, úgyhogy volt min izgulni.

És egyszer csak megérkezett a válasz is, onnan, ahonnan aztán végképp senki sem számított rá. A francia OGC Nice tartalékcsapata(!) volt kénytelen védekezni a Grenoble ellen, a labda 19 méterre volt a kaputól. Az öt védő a gólvonalra állt, a kapus pedig nyolc méterrel előttük helyezkedett el. És bár ő maga hozzá sem tudott érni a labdához, a sorfal hatékonyan tette a dolgát, pedig maga a lövés nem sikerült rosszul.

Hogy forradalmi újítást láttunk-e, vagy csupán egy egyszeri gegről van szó, azt nehéz lenne eldönteni. Az tény, hogy hatékony volt a védekezés, az viszont nem biztos, hogy minden helyzetben kivitelezhető ez a kombináció. Az viszont jól látszik, hogy megint valami új került a fociba.

„A szabadrúgásokat tekintve a játék viszonylag gyorsan felismerte a leghatékonyabb védekezési módszert: a sorfal védi a kapu felé vezető legrövidebb utat, a kapus pedig úgy helyezkedik, hogy a szemkontaktus biztosított legyen a labdával. Az évek során számtalan más védekezési variációval találkozhattunk, de egyik sem vetette meg a lábát” – magyarázta Hegedűs Henrik, az InStat mérkőzéselemző rendszer analitikusa.

Az Origo szakújságírója szerint ennek legfőképp az az oka, hogy az évszázados módszer hatékonyságánál azóta sem találtak ki jobbat.

Másrészt a szabadrúgások szerepe marginális a játékban. A topligák csapatai átlagosan 1,1 gólt lőnek akcióból mérkőzésenként, szabadrúgásból viszont harmincötre van szükség, hogy a kapuba találjanak.

A szabadrúgás tehát látványos eleme ugyan a labdarúgásnak, de potenciálisan alacsony veszélyforrás. Emiatt aztán a szabadrúgások elleni védekezést sem késztette mindeddig evolúciós fejlődésre senki és semmi. A szakértő szerint azonban a labdarúgás abba az irányba halad, hogy a specializáció felülírja a sokoldalúságot, ezért nem meglepő, ha egyre több formabontó kísérletet látunk a szabadrúgások kivédekezésére.

„A szabadrúgások fejlődése csak a játék fejlődésének általános lenyomata. Angliában például száz évvel ezelőtt megvetendő dolognak tartották az edzéseket. A menedzsereknek az volt az elmélete, hogy a játékosoknak nem szabad sokat focizniuk hétköznaponként, mert akkor nem lesznek kellően labdaéhesek a hétvégére. Manapság a legjobb szabadrúgáslövők hetente több százszor is gyakorolnak egy-egy lövéstípust” – magyarázta Hegedűs. És ha már nagy újításokról van szó: fejlődnek továbbá a sportszerek, a labda és a cipő is. A felhasznált anyagok minősége pedig nemcsak nagyobb erőkifejtést tesz lehetővé, de új technikákra is alkalmas. „Ezek közül is az úgynevezett „knuckleball” a legveszélyesebb, amit a brazil Juninho Pernambucano tökéletesített először. Lényege, hogy az erősen meglőtt labda oldalirányban jobbra-balra szitál, ráadásul a röppályája egy pontot megtörik, és hirtelen lefelé vágódik – sikeres esetben jellemzően a léc alá. Mivel a lábfej csak kis felületen találkozik a labdával, így nehéz igazán erős lövést kapura küldeni ezzel a módszerrel. Juninho ezt is meg tudta oldani, 30-35 méterről is veszélyes volt.

Ezt a lövőerőt talán senki sem tudta megtanulni tőle, magát a technikát is csak kevesen: Didier Drogba, Andrea Pirlo és részben Cristiano Ronaldo tudja hatékonyan alkalmazni” – véli Hegedűs.

Visszatérve tehát az eredeti kérdésre: lehet-e forradalmi újítás a védekezésben? Bogdán Ádám, a válogatott és a Bolton kapusa szerint ehhez nagyon innovatív, vállalkozó kedvű menedzserre van szükség. „Meg rengeteg időre. Egy kedd-szombati verklibe nehéz beilleszteni az ilyesmit. Lehet, hogy ha több időnk lenne, mi is kísérleteznénk hasonló dolgokkal” – mondja, de hozzáteszi, hogy egyelőre biztosan maradnak a jól bevált sémáknál. Kanta József középpályás, az MTK csapatkapitánya, kiváló szabadrúgás- és 11-es végrehajtó nem tartja rossz ötletnek a cseles francia védekezést.

„A kapus így közelebb lehet a rúgó játékoshoz, és nem zavarja semmi a kilátást – mondja. – Ráadásul a rúgónak is nehezebb dolga van, hiszen ha a kapuban legalább két-három ember áll, elég nehéz mondjuk húsz méterről úgy lőni, hogy pont fölöttük csapódjon a labda a kapuba.” A középpályás szerint a franciák ötlete a rúgónak is jó lehet ugyanakkor. Mivel a sorfal a gólvonalon áll, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy az elrúgás pillanatában leshelyzet alakuljon ki, így számos variációt – legurítás, pöckölés, hátra- vagy oldalra adás – bevethet. A módszerrel tehát érdemes kísérletezni – ami mindenképpen a nézők malmára hajtja a vizet. Így ugyanis megint kerülhet némi izgalom a játékba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!