Londoni aranyaink fejben dőltek el

Risztov egy lepedőre rajzolta le a hosszútávúszók pályájának hajszálpontos mását, Berki pedig előbb fejben kijavította selejtezős hibáját. De Gyurta Dánielnek is ismerős lehetett az érzés, amikor a brit Jamieson az utolsó métereken felzárkózott hozzá, hiszen korábban ezt a helyzetet is rengetegszer modellezte magában. Fejben több százszor, sőt ezerszer lejátszották annak a 45 másodpercnek (Berki), kicsivel több mint két percnek (Gyurta), illetve közel két órának (Risztov) a tökéletes forgatókönyvét, amit aztán meg is valósítottak. Az öröm pillanataiban aztán egyikük sem mulasztotta el megköszönni dr. Lénárt Ágota munkáját, aki a mentális felkészülésüket irányította. A magyar olimpiai csapat sportpszichológusa még a játékok előtt, de már Londonból nyilatkozta lapunknak azt, amit lassan minden sportrajongó megtanul: fejben dől el. Márpedig a mi londoni bajnokaink e tekintetben nagyon erősek voltak.

„A hosszútávúszóknál kulcsfontosságú, hogy a legideálisabb irányba ússzanak, ne veszítsenek métereket, azaz másodperceket azzal, hogy korrigálniuk kell. Ezért kértem meg Risztov Évit, hogy rajzolja le, hogy az egyes fordulóknál pontosan mit kell látnia, ha fölemeli a fejét. Így tökéletes térkép keletkezett benne a pályáról, ami segítette, hogy a kitalált forgatókönyvet megvalósítsa. Ez egyébként nagyon egyszerű volt, végig elöl akart úszni, nehogy szabálytalanságért kizárják. Azon a bizonyos rajzon sem láttam sehol előtte tempózó versenyzőket, így nem csoda, hogy nem is tudták megelőzni” – neveti el magát Lénárt Ágota, aki másik két aranyérmes sportolójáról is mesélt: „Krisztián esetében tudtuk, hogy annak ellenére, hogy a döntőben más gyakorlatot mutat be, muszáj utólag kijavítani a rontott selejtezős mozdulatsort, mert nem szabad, hogy a hibás mozgás lenyomata ott maradjon a versenyzőben. Csak ezt követően állhatott neki a fináléra szánt gyakorlatnak, amelyet annyiszor lejátszott magában, hogy mire odalépett a lóhoz, már kialakult az ismerősségi hatás. És ez nagy szó, mert nincs az az edzés, ahol elő lehetne idézni egy olimpiai döntő hangulatát, pláne nem egy olyan húszezres csarnokét, ahol szinte mindenki a nagy ellenfélnek szurkol. És ugyanígy volt ez Gyurta Danival is, hiszen a középdöntő után látszott, hogy nem a japánok, hanem a brit Jamieson lesz a kihívója. Ez merőben új helyzet volt, ráadásul nem tudtuk, hogy mennyit képes még javulni az angol fiú, és hogy milyen taktikát választ majd. A modellezett helyzetek között igyekeztünk mindennel számolni, így azzal is, hogy mit kell tennie akkor, ha ezúttal nem ő robbant a végén, hanem neki kell megőriznie az előnyét. Végül tényleg éppen a fordítottja történt annak, mint akár a tavalyi vb-döntőben, de Dani már erre is fel volt készülve.”

Lénárt Ágota egyik kedvenc története is éppen arról szól, hogy aki mentálisan felkészült, az gyorsan és könnyen tud alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez. A férfi sportlövők dupla trap versenyén a szervezők a megszokottól eltérően – és szabálytalanul – engedélyezték a nézőknek, hogy tapsoljanak a sikeres lövések után – naná, hiszen brit lövő állt az élen. Bognár Richárd számára ez azért volt kellemetlen, mert azt gyakorolta be, hogy amint az előtte lévő versenyző leengedi a fegyverét, ő azonnal felemeli. A taps miatt ez Londonban lehetetlenné vált, így Lénárt segítségével a helyszínen, két sorozat között kellett „átprogramoznia” magát: az új „indítógomb” a taps vége lett, ekkor emelte fel a puskát. A kellemes meglepetést jelentő 6. helyezés pedig azt mutatja, a helyzetet nagyszerűen sikerült kezelni. A versenyek alatt tapasztalt káprázatos hangulat egyébként egyeseket feldobott, míg mások szerették volna inkább kizárni a közönséget. Lénárt Ágotát egy versenyző azzal kereste fel az olimpiai faluban, hogy soha nem versenyzett még ennyi ember előtt, így nem tudja, milyen hatással lesz rá a hangzavar. „Semmi gond – válaszoltam, majd bekapcsoltam a tévét, ahol épp közvetítették az egyik döntőt. Maximumra vettem a hangerőt, és kértem a sportolót, hogy most próbálja el fejben a mozdulatsorát. Harmadjára már kezdett magabiztossá válni, a tizedik alkalom után pedig úgy lépett ki a szobából, hogy »felőlem most már annyit ordíthatnak, amennyit akarnak«” – idézte fel a történetet Lénárt Ágota.

Azoknak az eseteknek a hátterét, amikor a sportolóknak nem sikerült beváltani a saját, vagy a szurkolók reményeit (Cseh László, Janics Natasa, férfi vízilabdások), Lénárt ugyan közelről nem ismeri, de általánosságban elmondta, hogy a legfontosabb, hogy az érintetteknek megmaradjon a hite, hogy előbb-utóbb biztosan elérik, amiért küzdenek. „Van egy sportolói mondás, miszerint »habár ez a mai verseny nem sikerült, én jó sportoló vagyok«. Vagyis úgy kell hozzáállni, hogy bár kívülről nézve ez most nem fest túl jól, de ennek ellenére legközelebb kihozom magamból, ami bennem van. Persze egy kudarccal végződő olimpia után a legnehezebb kitartónak maradni, de aki kellően szívós, az áthidalja ezt.”

Lénárt Ágota természetesen nagyon büszke a sportolóira, és nem titkoltan örül, hogy mindannyian megemlítették őt nyilatkozataikban, hiszen ez segíti a sportpszichológia hazai elismertségét. Mint mondja, egyelőre meglehetősen sokat kell küzdeni azért, hogy a szakma megkapja az azt megillető, és az olimpián látottak alapján megkérdőjelezhetetlen megbecsülést, de London talán e tekintetben áttörést jelenthet.

Megállás persze a játékok után sincs. Lénárt például jelenleg a számszeríjászok világbajnokságán vesz részt Horvátországban, a versenye után pedig három nem fogadott hívás várta a telefonján olimpikonoktól. „Természetesen folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, annak ellenére, hogy sokan most egy ideig nem versenyeznek, sőt a fizikai tréningekkel is felhagynak. Ez egyébként szerintem nagyon helyes, ilyenkor ugyanis nagyon jelentős az idegi fáradtság, amit nehezebb kipihenni, mint fizikailag regenerálódni. Verseny utáni fásultság lesz úrrá a sportolón, így az edzők akkor teszik jól, ha nem erőltetik, hogy tanítványaik rövid időn belül újra munkába álljanak.” Az világos, hogy a többségnek a feltöltődés után könnyű lesz újra motivációt találni, de mi a helyzet azokkal, akik olimpiai aranyérmet szereztek, vagyis felértek a csúcsra, elérték a célt, amelyről minden sportoló álmodik? Lénárt Ágota szerint ekkor kell új keretbe helyezni a dolgokat. „Kívülről nézve egy olimpiai bajnoknak egy következő évi Európa-bajnoki szereplés elsőre tényleg nem tűnik túl nagy motiváló erőnek. Azonban erre is tekinthetünk úgy, mint egy hosszabb folyamat első lépcsőfoka, amelynek a végén adott esetben ott van az olimpiai címvédés, ami megint csak ösztönző tud lenni. Volt olyan sportolóm korábban, akinek még ez is kevés volt, ezért az ő szeme előtt az lebegett, hogy világcsúccsal győzzön – sikerült neki. És hogy mi a helyzet Gyurta Danival, akinek ez utóbbi is sikerült? Biztos vagyok benne, hogy ő is talál motivációt. Athénban fiatalon az ezüstéremmel is kihozta magából a maximumot, a londoni szereplése kapcsán pedig senkinek semmiféle hiányérzete nem maradhatott. Közte azonban volt egy balul sikerült olimpia. Szerintem Rióban akarja majd pótolni Pekinget!”

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!