Nem hozott nagy meglepetést a Forma–1-es idény utolsó időmérő edzése Abu-Dzabiban, az első sor a vb címért versengő két Mercedes pilótáé lett. Az első rajtkockát Nico Rosberg szerezte meg, mellőle a pontverseny éllovasa, Lewis Hamilton vághat neki a mindent eldöntő vasárnapi vágtának. A második sorból Valtteri Bottas és Felipe Massa révén a Williams indulhat. Az eredetileg 5-6. helyen végző Red Bullokat szabálytalan első légterelő miatt utólag kizárták, így Vettelék csak az utolsó sorból startolhatnak.

 
Hamilton és Rosberg - Fotó: Caren Firouz, Reuters

A Forma–1 történetében nem ez lesz az első eset, hogy az idényzáró futamon dől el a világbajnoki cím sorsa, de most külön színezi a képet, hogy a versenyzők dupla pontot kapnak, így az eddigi 25 helyett 50 pontot kaszálhat a győztes. A világbajnoki címért folyó harcban Lewis Hamilton jelenleg 17 ponttal vezet, azaz még Rosberg újabb győzelme esetén is elegendő a második hely az üdvösséghez. Igen ám, de míg Hamilton 2011-ben a második startkockáról megnyerte az abu-dzabi futamot, 2009-ben és 2012-ben a pole pozícióból indulva műszaki hiba miatt kiesett. Hamilton ráadásul már vesztett el világbajnokságot a szezonzárón: a 2007-es Brazil Nagydíjon az ötödik hely is elég lett volna a végső győzeleméhez, de autójával kicsúszott, a hetedik helyen végzett, így Räikkönen 1 ponttal megelőzte és elvitte a címet.

A végső összecsapás előtt a Mercedes két pilótája közötti feszültség, ha nem is látványos, de érzékelhető. Rosberg az esélyeit latolgatva nem mulasztotta el, hogy emlékeztessen Hamilton Brazíliában elkövetett hibájára, Hamilton viszont tagadja, hogy bármilyen nyomás lenne rajta, a sokéves tapasztalat birtokában készül a győzelemre. A Mercedes csapatnál, amely már októberben az Orosz Nagydíjon megnyerte a konstruktőri világbajnokságot, felemás érzésekkel figyelik, hogy két versenyzőjük között miként dől el az egyéni világbajnoki cím sorsa. Toto Wolff csapatfőnök például azt mondta: rémálom lenne, ha Hamilton az erősen vitatott dupla pontrendszer miatt veszítené el a bajnokságot. Egyébként úgy tűnik, hogy a többség által igazságtalannak tartott dupla pont napjai meg vannak számlálva, a jelenlegi formájában Berni Ecclestone szerint is „ostoba” szabály jövőre várhatóan kikerül a Forma–1 sportszabályzatából.

A Caterhamnek sikerült elég pénzt „összelapátolni”, és a szurkolók anyagi segítségével megérkezett Abu-Dzabiba, így a versenyen 20 versenyző áll rajthoz. Az istálló egyik autóját némi meglepetésre a 23 éves brit Will Stevens kapta, aki 2012 óta a Formula Renault 3.5. Series versenyzője. Az ugyancsak súlyos pénzügyi gondokkal küszködő Marussia nem tud részt venni az idényzárón, s bár vezetői még reménykednek, hogy 2015-ben jobbra fordulhatnak a dolgok, a helyzet elég kilátástalannak tűnik. A Marussia egyébként is szomorú évet zár, októberben a Japán Nagydíjon versenyzőjük, Jules Bianchi egy másik autót mentő traktorral ütközve tragikus balesetet szenvedett, életveszélyes fejsérüléssel vitték kórházba, és a legfrissebb hírek szerint állapota változatlanul kritikus.

Ami pedig a jövő évet illeti: a Ferrari a napokban végre bejelentette, hogy Fernando Alonso elhagyja az istállót, és a helyét Sebastian Vettel veszi át. A német pilóta hároméves szerződést írt alá. Jövő évi csapattársa, Kimi Räikkönen örül, úgy véli, „kellemes lesz Sebastiannal együtt dolgozni”. A távozó Alonso viszont még mindig „sejtelmesen” nyilatkozgat, bár szerinte nem fog nagy meglepetést okozni, ha kiderül, hogy 2015-ben melyik csapatnál folytatja a pályafutását. Sajtóhírek szerint biztosra vehető, hogy a spanyol versenyző a McLarenhez szerződik.

Vasárnap 14 órától viszont még mindenkit az érdekel: Hamilton másodszor vagy Rosberg először?

A statisztikák szerint 1988 óta nem fordult elő, hogy a világbajnoki címvédő egyetlen futamgyőzelmet sem aratott az idény során, márpedig a tavalyi győztes, négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki a Red Bullnál sorozatos motorhibákkal küszködött, idén mindössze egy második és három harmadik helyezést ért el. 1980 óta arra sem volt példa, hogy sem a Ferrari, sem a McLaren nem tudott futamot nyerni a szezonban, és a Mercedes edzéseken mutatott fölényét látva nem valószínű, hogy Abu-Dzabiban valamelyiküknek sikerülne az áttörés.

Címkék: Forma–1

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!