A magyar labdarúgó-válogatott június 1-jén Prágában Csehország ellen lép pályára, majd 4-én a Puskás Stadionban Írország csapatát fogadja. Ez merész vállalkozás, mert mind a cseh, mind pedig az ír válogatott kiharcolta az Európa-bajnoki döntőben való szereplés jogát, vagyis ellenfeleink jóval előbbre tartanak, mint mi. A mérkőzésekről és a csapatokról Egervári Sándor szövetségi kapitányt kérdeztük.

 
Egervári kapitány nyilatkozik a VH-nak

– Kapitány úr! Nem lehet, hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket?

– Természetesen tisztában vagyunk mindkét együttes kvalitásaival. Azonban úgy gondoltuk, nem sokkal az őszi világbajnoki selejtezők megkezdése előtt komoly ellenfelekkel kell megmérkőznünk, hogy felmérjük, hol is tartunk.

– A csehek ellen 1903–2011 között 7, Csehszlovákia válogatottja ellen 1925–1980 között 38, Írország ellen pedig 1934–2011 között 11 alkalommal léptünk pályára, és a statisztikák szerint a magyarok több győzelmet arattak, mint ellenfe­leik. Mit tud a mostani két együttesről?

– A cseh válogatottban sok az idegenlégiós, akik komoly európai csapatokban szerepelnek, kapujukat Petr Cech védi, aki a Premier League legjobb hálóőre. Nemrég a Chelsea az ő bravúrjainak is köszönhetően nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Ami meg az íreket illeti, ők is tele vannak Premier League-beli játékosokkal.

– Közelebbről is ismeri a két válogatott játékosait?

– Természetesen mind a két együttesről láttam felvételeket. Hétvégén pedig Ausztriába megyek. Ennek a „kiruccanásnak” kettős haszna lesz, a csehek ott játszanak azzal az izraeli válogatottal, amely ellen mi augusztusban zárjuk a vb-selejtezősorozat felkészülését.

– Árulja el, miért nem jött létre a tervezett liga–válogatott találkozó, amelyen a hazai pályákon szereplő játékosokat akarta kipróbálni?

– Sajnos a sérülések miatt kevesebben jelentek meg, mint amire számítottam, nem is beszélve arról, hogy négy jelöltemet a klubja nem engedte el, arra hivatkozva, hogy a bajnoki sorozatban szükség van rájuk.

– Ha már a sérüléseket említette, mit tud a válogatott sérültjeiről?

– Sajnos Rudolfra, Priskinre és Gerára nem számíthatok, de beszéltem velük, mind a hárman javulófélben vannak és a világbajnoki selejtezőkön talán már ott lehetnek.

– Mikortól van együtt a válogatott?

– Hétfőn már edzünk Telkiben, csütörtökön utazunk Prágába.

– Lesz újoncavatás valamelyik meccsen?

– Erre még nem tudok válaszolni. Az edzéseken mutatott teljesítmények alapján fogom eldönteni, hogy bedobok-e valakit a mély vízbe vagy sem.

– Mivel lenne elégedett?

– Tisztában vagyok azzal, hogy mind a csehek, mind az írek csúcsformában lesznek, mert a találkozókat követően rövid időn belül megkezdődik az Európa-bajnoki sorozat, de a játékosaimat ismerve bízom benne, hogy maximálisan „odateszik” magukat erre a két mérkőzésre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!