Anita nagy dobása. - Márton Anita jól elvetette a sulykot, pontosabban szólva, igencsak messzire lökte a súlygolyót nemrég Prágában a fedett pályás atlétikai kontinensbajnokságon – és Európa-bajnok lett.

 
Márton Anita - Forrás: Profimedia

Akár történelminek is mondható ez a siker, mert 13 évi szünet után tudott magyar atléta ismét medált szerezni fedett pályás Eb-n. Utoljára Győrffy Dóra magasugró révén nyertünk egy ezüstöt, annak pedig már éppen harminc éve, hogy Bakos György 60 méter gáton és Pálóczi Gyula távolugrásban aranyérmes lett.

Az újdonsült Európa-bajnoknő lapunknak elmondta, hogy 12 éves korában Szegeden kezdett atletizálni, majd 2007-ben a békéscsabai Atlétikai Clubhoz igazolt. Mestere az első naptól kezdve Eperjesi László dobóedző.
Diszkoszvetésben és súlylökésben versenyez, mindkét számban sokszoros magyar bajnok. Korábban a 2012-es olimpiai kvalifikáció elérését tartotta a legnagyobb sikerének, ám Londonban nem sikerült „maradandót” alkotnia. 2014-ben viszont érmet nyert a zürichi szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon. A fő száma a súlylökés, a diszkosz inkább a változatosságot jelenti.

– A tavalyi zürichi súlylökő-bronzérem után milyen reményekkel utazott idén a prágai fedett pályás Eb-re?

– Az edzéseken elért eredményeim tükrében reálisnak látszott az éremszerzés. A versenyen az első dobásom meglepően jól sikerült és a harmadik sorozatig az élen álltam, ekkor azonban az egyik nagy riválisom, a fehérorosz Julija Leancjuk túldobott és a második helyre szorított.

– Az igazi bravúrt az utolsó kísérletével érte el, ami azt mutatja, hogy mentálisan igencsak rendben volt.

– Nálam gyakori, hogy az utolsó dobásom a legjobb, és egyébként sem volt vesztenivalóm. Mindent beleadtam, szerencsére sikerült majdnem 60 centimétert javítanom, végül 19,23 méteres magyar csúccsal nyertem.

– A versenyen 18 méter fölötti kísérletei voltak, a 19 méter átlépése amolyan lélektani határnak számított?

– Inkább úgy fogalmaznék: ezt már többen várták tőlem, és én is nagyon reméltem, hogy sikerül.

– Több sportág versenyzői most Bakuba készülnek, a júniusban megrendezésre kerülő I. Európai Játékokra.

– Azon nem veszek részt, én az atlétikai világbajnokságra koncentrálok, amely augusztus végén Pekingben lesz. Szabadtéri vb-n eddig még nem sikerült a döntőbe jutnom. A cél most az, hogy stabilan tudjak 19 méter fölött dobni, mert akkor nemcsak döntős lehetek, hanem akár érem közelébe is kerülhetek.

Címkék: atlétika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!