– A Publicus felmérése szerint az emberek többsége pazarlásnak tartja az élsportra költött állami milliárdokat. Ön is így gondolja?
– Erre nincs jó válasz. Mert egy vállalkozás akkor sikeres, ha hosszú távon nyereséget hoz. A vicc az, hogy a klubok nagy része – papíron – már most is nyereséges. Még akkor is, ha a bevételük nagy része közpénz, vagy legalábbis felsejlenek mögötte politikai és gazdasági kapcsolatok. A nézők közben nemigen éreznek javulást, ezt mutatja az alacsony jegyár bevétel. A magyar kluboknál ez ma nem több, mint az összes bevételük 2 százaléka. De visszakérdezek: mi jelentené a sikert a labdarúgásban?
– Talán ha a magyar klubok nem zúgnának ki az európai kupák első körében, vagy ha magyar labdarúgók csillagászati összegekért szerződnének nyugat-európai topcsapatokhoz.
– Én ezzel sportközgazdászként nem értek egyet. Szigorúan szakmai szemszögből nézve az, hogy a mostani befektetés sikeres-e vagy sem, csak tíz-tizenöt év múlva derül ki.
– Hosszú távon lehet sikeres ez a mostani fejlesztési modell?
– Minden jel szerint nem. Túl sok benne az aggasztó jel, ami a pénzek forrását és felhasználását érinti. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a 2020-as tokiói olimpia vízválasztó lesz ebben a kérdésben. Mert ott nagy számban indulnak majd olyan sportolók, akik már ebben a rendszerben jutottak hozzá a különféle forrásokhoz, lehetőségekhez. A másik hasonló „ellenőrzési pont” a 2020-as, közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság lesz, amelynek egyik helyszíne Budapest. Az egész elmúlt tízéves futballfejlesztést tenné zárójelbe a magyar társadalom szemében, ha a magyar válogatott nem lenne ott. Egyébként sportot szerető emberként hiszem és remélem, hogy ez nem fog bekövetkezni.
– Vajon a társadalom szereti-e annyira a focit és általában a sportot, hogy elfogadja: erre van pénz, a kórházban meg hónapokat kell várni egy műtétre, mert nincs elég szakember?
– Vagy hogy folytassam a kérdést: egy első téli olimpiai arany ad-e annyit a társadalomnak, hogy elfelejtkezzen arról, egyébként hogyan él? Nem vagyok politológus, sem közvélemény-kutató szakember, de azt gondolom, az emberek nem hülyék, és tisztában vannak azzal, hogy mire kell inkább költenie egy kormánynak és mire nem.
– Akkor hogyan magyarázza azt a jelenséget, hogy a mostani kutatás szerint az emberek szűk többsége már támogatna egy budapesti olimpiát 2032-ben?
– Április 8. után az eddiginél is élesebben vetődik fel, hogy a Nagykörúton belülről nagyon nehéz megérteni ennek a társadalomnak a működését, és úgy tűnik, a Fidesznek ez megint sikerült. Ők pontosan megértették azt az alapvető igényt, hogy a polgár szeret sütkérezni a sikerben. Főleg, ha azért neki nem kellett túl sokat letennie az asztalra. Nagyon könnyen előhívhatók azok az érzések, hogy „nahát, egy ilyen kis nemzet, mint a miénk, képes megrendezni egy olyan nagy bulit, mint az olimpia”.
– A Nolimpia kampány után úgy tűnt, az emberek nagyobb része ezt már másképpen gondolta. És akkor úgy tűnt, a kormány legalább azt megértette, hogy nem spórolhatja meg az erről szóló diskurzust, mielőtt bejelenti, hogy megpályázunk egy olimpiát.
– Én úgy látom, hogy szép lassan elkészül szinte minden fontos infrastrukturális beruházás, ami egy jövendő olimpiához kellhet. Stadionok, sportcsarnokok, sportközpontok épülnek. Az emberek pedig már csak olyanok, hogy szeretnek kapni. És mire eljutunk oda, hogy újra napirendre kerül egy olimpiai pályázat, már nehéz lesz azzal érvelni, hogy sokba fog kerülni. Tudniillik addigra már elköltöttük rá a pénz nagy részét. És akkor már a diskurzus is fölösleges lesz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
