Téli olimpiát nagyon régen – vagy tán sosem – övezett ekkora várakozás idehaza, mint a mostani pjongcsangit, amely a pénteki nyitóünnepséggel kezdetét is vette.

 
Liu Shaolin Sándor az élen

A figyelem nem is véletlen, a rövidpályás gyorskorcsolyázók révén ugyanis jó esély van rá, hogy Magyarország gyarapítsa az egyelőre 6 medálból (2 ezüst és 4 bronz) álló téli éremkollekcióját. Ráadásul megnyugtató tudni, hogy legjobbjainkkal nem csak a honi közvélemény, de a nemzetközi szakértők is számolnak. Az amerikai AP hírügynökség a közelmúlt világversenyeit alapul véve tette közzé az összes versenyszám várható dobogósait, jóslatuk szerint Liu Shaolin Sándor két ezüstérmet (500 és 1000 méter) szerezhet.

A Gracenote sportadatelemző cég hasonló módszerrel dolgozott, ám kissé más eredményekre jutott: az idősebbik Liu fivér az ő számításuk szerint is második lesz 500-on, ám 1000-en nem tőle, hanem öccsétől, Liu Shaoangtól várnak érmet, egy bronzot. A próféta szerepében pedig reméljük a szintén amerikai Sports Illustrated magazin tetszeleghet majd, ők ugyanis Liu Shaolin Sándornak 1000 méteren aranyat jövendölnek.

A férfiaknál az 1500 méteres versenyre már az „igazi” nyitónapon, most szombaton sor került (tudósítás a Népszava Online-on, itt: http://nepszava.hu/cikk/1152519-phjongcshang-2018---liu-shaolin-otodik-1500-on), míg az 1000 métert jövő szombaton, az 500-at és a váltó döntőjét pedig február 22-én rendezik, valamennyit magyar idő szerint délelőtt 11 és 14 óra között. A nőknél leginkább a 8 csapatot felvonultató váltó kecsegtet jó szerepléssel, a helyezések sorsa ott február 20-án dől el.


Nem csak nevében „téli”.
Meteorológusok már jó ideje figyelmeztettek, hogy a pjongcsangi lehet minden idők egyik leghidegebb téli olimpiája, ám a napokban a helyzet tovább romlott.
A Dél-Korea északi részén, 800 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő városba ugyanis „megérkeztek” a Szibéria felől fújó jeges szelek is. Az amúgy sem túl kellemes, mínusz 5 és mínusz 10 Celsius-fok közti nappali hőmérséklet az erős légmozgással kombinálva mínusz 25 fok körüli hőérzetet eredményez. Nem csoda, hogy az osztrák csapat például páronként 200 eurós (kb. 62 ezer forintos) fűthető zoknikkal is készül az előttük álló 2 hétre.


Szabad énekelni!

A XXIII. Téli Olimpiára minden korábbinál több, a nevezések alapján 92 országból érkeznek sportolók. Ez bár folyamatos bővülést jelent (nyolc éve 82, négy éve pedig 88 volt az induló nemzetek száma), hozzátehetjük, hogy a 206 NOB-tagállamnak még így is kevesebb mint a fele érdekelt a téli ötkarikás játékokon. Nem meglepő módon a legnagyobb fehér folt az afrikai földrész, ahonnan 6 országból mindössze 8 versenyző utazott Dél-Koreába.
Szintén rekord a mintegy 2950 induló, és a kiosztandó aranyérmek száma is most először lépi át a 100-at (102). Új számként üdvözölhetjük a tömegrajtos gyorskorcsolyát, a snowboard big air viadalát, valamint a curling vegyespárost és az alpesi sí vegyes csapatversenyét. Sokak kedvenc téli sportága, a műkorcsolya is tartogat egy újdonságot, az indulók ugyanis az olimpiák történetében először választhattak olyan zenét, amelyben a dallam mellett szöveg is van – jó páran éltek is a szabályváltozás adta lehetőséggel.


Ott is vannak meg nem is.

Azon nem nagyon lehet csodálkozni, hogy egy olyan olimpiára, amelyet az észak-koreai határ közvetlen közelében rendeznek, a politika valamelyest árnyékot vet, ám az oroszok körüli helyzet lassan kezdi a sötét, hidegháborús időket idézni. Oroszországot még decemberben zárták ki a játékokról a központilag irányított doppingprogram miatt, Vlagyimir Putyin ekkor „politikailag motivált” döntésről beszélt, egyúttal beemelte a témát a márciusi elnökválasztási kampányába. Moszkva aztán a minap bejelentette, márciusban „ellenolimpiát” szervez, amelyre külföldi sportolókat is meghívnak, a győztesek pedig az olimpiáéval megegyező jutalomban részesülnek majd.
Pjongcsangban egyébként a tisztának minősített oroszok a NOB zászlaja alatt, Olimpiai Sportolók Oroszországból néven indulhatnak el. Az említett, sok sztárját nélkülöző küldöttség végül 169 fős lesz, ennél csak az USA-t és Kanadát képviselik többen a játékokon.


Még nem késő elindulni.

A legfrissebb adatok szerint a valamivel több mint egymillió jegynek eddig csak mintegy háromnegyedét sikerült értékesíteniük a szervezőknek.
Sokakat vélhetően a zord időjárás, a feszült koreai helyzet vagy épp a jó pár orosz klasszis hiánya tartott vissza az utazástól, ám az érdeklődésre alighanem az NHL-es jégkorongosok távolmaradása mérte a legnagyobb csapást. A világ legerősebb bajnokságának ászai 1998- ban Naganóban vehettek részt először az olimpián – utoljára pedig könnyen lehet, hogy 2014-ben Szocsiban, a liga ugyanis ezúttal nem egyezett bele abba, hogy szünetet tartson februárban. A sors iróniája, hogy mivel a legtöbb favorit így kénytelen volt lemondani legnagyobb sztárjairól, a torna legfőbb esélyese a szintén meglehetősen erős orosz bajnokságra építő Olimpiai Sportolók Oroszországból csapat lett – amelynek esetleges győzelme esetén az olimpiai himnusz csendülne fel az eredményhirdetésen.
 

13 milliárd 
dollárra, átszámítva mintegy 3300 milliárd forintra becsülik a pjongcsangi olimpia költségeit. Ez, bár jelentősen meghaladja az előzetes terveket, még így is csak a negyede a 4 évvel ezelőtti szocsi téli játékok büdzséjének.


A február 25-ig tartó játékok kabalafigurája Sooharang, egy fehér tigris.
Nem véletlen a választás, a tigris ugyanis (bár arrafelé a vadonból már kihalt) a koreai mitológia egyik legfontosabb állata, többek között az erő és a bizalom szimbóluma – talán néhányan emlékeznek, hogy az 1988- as szöuli nyári olimpiának is egy tigris, Hodori volt a jelképe. A március 8. és 18. közt sorra kerülő téli paralimpián pedig majd Bandabit, az ázsiai fekete medvét láthatják sokat a nézők.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!