Talán nem túlzás, hogy minden idők legkiszámíthatatlanabb Final Fourját rendezik hétvégén a női kézilabda Bajnokok Ligájában.

 

A fogadóirodák egyszer már jól vizsgáztak, hiszen a szezon legelején megjósolták, kik jutnak be a budapesti Papp László Sportarénában sorra kerülő végjátékba, most viszont ők sem mernek állást foglalni: mind a négy együttes végső sikerére nagyjából azonos, 3-4-szeres pénzt fizetnének.

Pedig alapesetben, ha egy csapat címvédő és félig-meddig még hazai pályán is játszik, mint most a Győr, illene favoritnak tekinteni. Az ETO azonban most meglehetősen messze van az „alapesettől”, kulcsemberei közül ugyanis Nora Mörk, Tomori Zsuzsa és Jana Knedliková is kidőlt, de Nycke Groot és Stine Oftedal is csak nemrég tért vissza a sérüléséből. Így aztán nem csoda, hogy miközben megszoktuk, hogy az edzők a hasonló nagy megmérettetések előtt magabiztosan, vagy legalábbis bizakodóan nyilatkoznak, a győriek trénere, Ambros Martín most úgy fogalmazott: „nem vagyunk a legjobb formában…”.

A spanyol szakember egyébként különös érzelmekkel várhatja a hétvégét, az idény végén ugyanis távozik a győriektől, mégpedig a négyes döntő egy másik résztvevőjéhez, az orosz RosztovDonhoz. Ráadásul már a szombati elődöntő is pikáns lesz számára, a román válogatott szövetségi kapitányaként ugyanis jól ismeri a bukarestiek számos kulcsemberét, így a rettegett Cristina Neagut is. Hogy szó essen a negyedik csapatról is, a macedón Vardar Szkopje az egyetlen, amelyik a Final Fourrendszer 2014-es bevezetése óta mind az 5 alkalommal bejutott a tornára. A győriek 2015-ben ugyan hiányoztak, de két négyes döntőt már így is nyertek (2014, 2017), és most foghíjasan is arra készülnek, hogy a harmadikkal köszönjenek el Ambros Martíntól.

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!