Közel négy évtized után már nem Bernie Ecclestone a Forma–1 első számú vezetője. Egy korszak ért véget azzal, hogy az előző héten bizonyossá vált, lemondatták a halászcsaládba született angol srácból lett dollármilliárdos, befolyásos üzletembert, aki csúcsra vitte a sportágat.
A szokás szerint fekete nadrágot és kigombolt nyakú, fehér inget viselő alacsony, szinte jelentéktelennek látszó ember már épp beült volna a hatalmas Mercedes hátsó ülésére, amikor felpillantott, s hirtelen irányt váltott. A luxusautója előtt várakozó motoros rendőrhöz sétált, s lazán kezet nyújtott neki. Mintha egy bankó is villant volna a markában. Aztán beült a kocsiba, intett a sofőrjének, és a neki kirendelt, még mindig döbbent motoros rendőr felvezetésével elsuhant.
A kis ember Bernie Ecclestone volt. Pontosabban: a hatalmas Bernie Ecclestone. Aki évtizedeken át egymaga irányította a hősöket, tragédiákat, nagy győzelmeket, mocskos üzleteket kitermelő, ezreknek megélhetést, százmillióknak szórakozást adó Forma–1 nevű óriásbizniszt. Ismerői szerint még sincs semmi különös abban, hogy ez a kis-nagy ember csak úgy odasétált a Hungaroringen az őt kísérő rendőrhöz, és megköszönte a munkáját. Ahogy a róla sokat tudók szerint azon sem kell csodálkozni, hogy amikor épp nem versenyen volt, akkor inkább tűnt idősödő hivatalnoknak, mintsem befolyásos üzletembernek. Hajnalban már londoni irodájának íróasztalánál ült, ebédszünetben kisétált megszokott étterméhez, aztán késő délutánig dolgozott.
Mielőtt azonban valamiféle joviális angol úr képét rajzolnánk meg, gyorsan szögezzük le: ugyanez az ember volt az is, aki vasszigorral, diktatórikus módszerekkel, a nézettséget és profitot mindenek fölé emelve vezényelte a pénztermelő show-t. Aki az általa amúgy nagyon tisztelt Ayrton Senna halála után nem sokkal már arról beszélt, hogy bizonyos szempontból jót tett a sportágnak a tragédia, hiszen a baleset miatt sokan kezdtek el az F1 iránt érdeklődni…
Egyet hátra, kettőt előre
Noha ma már úgy tűnhet, mintha Mr. E. – akinek vagyonát a Forbes 2016-ban 3,2 milliárd dollárra taksálta – mindig is ott lett volna a Forma–1-ben, valójában Ecclestone meglehetősen nehezen vetette meg a lábát a sportágban. Az 1930-ban, angol halászcsaládba született, már fiatalon jó érzékkel üzletelő – egyebek mellett motorokkal kereskedő – Ecclestone előbb versenyzőként próbált karriert építeni, de egy nagy Forma–3-as balesete után egész más úton ért el a csúcskategóriába.
1957-ben vett egy F1-es csapatot. Két időmérőn maga is beült egyik autójába, de mivel nem volt elég gyors, belátta, alighanem csapatot jobban vezet, mint kocsit. Talán így is volt, de amikor az ’58-as szezon végén egy balesetben meghalt az egyik pilótája, otthagyta a Forma–1-et.
Legalábbis kis időre. Később menedzserként tért vissza, de mintha átok ült volna rajta: annak a Jochen Rindtnek egyengette az útját, aki végül posztumusz lett világbajnok 1970-ben, miután Monzában életét vesztette. Az újabb közeli barát elvesztése miatt Ecclestone megint hátralépett, de ma már tudjuk: ezzel mintha csak lendületet vett volna ahhoz, hogy meghódítsa a Forma–1-et.
Újabb visszatérése után megvásárolta a Brabham csapatot, amellyel aztán később felért a csúcsra: istállója két világbajnoki címet szerzett. Mindeközben Ecclestone már olyan terveket is szőtt, amelyek túlmutattak egy-egy rövid életű sikeren. Több legendás csapatfőnökkel megalapította a konstruktőrök szövetségét, s ezzel elkezdődött az Ecclestone-éra.
A szövetség élharcosaként rögtön reformokat akart: professzionálisabb szériáért és azért küzdött, hogy a bevételekből több jusson a csapatoknak. Amikor pedig zseniális előrelátással lecsapott az akkor még kevéssé vonzó üzletnek tetsző kereskedelmi és tévés jogokra, megütötte a főnyereményt.
Később hol jogtulajdonosként, hol „csak” megkerülhetetlen elöljáróként, de gyakorlatilag egyszemélyes vezetője lett a Forma–1-nek.
Elfaxolt búcsú
Professzionálissá, jól eladható, jövedelmező termékké és – nem függetlenül egykori pilótái, barátai elvesztésétől – biztonságosabbá tette a sportágat. Igaz, rossznyelvek szerint, ahogy szinte minden döntésében, a biztonság növelésében is szerepet játszott az üzlet: nem tett volna jót a nézettségnek, ha élő adásban halnak meg pilóták.
Célirányosságáról és gyors döntéseiről sokat elárul egy, a Magyar Nagydíj születéséhez kapcsolódó anekdota. A nyolcvanas években vasfüggöny mögötti futamot akart Ecclestone, s végül Magyarországra esett a választása. Én idejöttem a saját gépemen, a saját pénzemen, a saját időmet vesztegetem. Miből gondolja, hogy viccelek? – a legendák szerint így fakadt ki, amikor budapesti tárgyalásakor az illetékes potentát megkérdezte tőle, komolyan gondolja-e, hogy itt akar versenyt rendezni.
Miközben Ecclestone elképesztő lendülettel fejlesztette, bővítette a szériát, s emiatt folyamatosan reflektorfényben volt, magánéletét – legalábbis a mai mérce szerint – többé-kevésbé sikerült titokban tartania. Három lánya született, s bár a második – fontszázmilliókba kerülő – válása után azt mondta, többé nem nősül meg, később meggondolta magát. 2012-ben egy nála bő negyven évvel fiatalabb asszonyt vett feleségül. Tavaly azért került címlapokra, mert felesége édesanyját elrabolták Brazíliában, és 36 millió dollárt követeltek érte. Az asszonynak végül nem esett baja, a rendőrség kiszabadította.
Negyven évig tartó főnöksége alatt Ecclestone-t persze sokszor és sokan támadták. Volt, hogy a csapatok új Forma–1 indításával fenyegették, máskor az unalmassá váló futamok miatt tűnt ingatagnak a helyzete, kellett védekeznie súlyos vádak ellen bíróság előtt, szerveztek miatta bojkottot, de eddig mindig a helyén maradt.
Azóta azonban, hogy az amerikai Liberty Media megvette a Forma–1-et, sejthető volt, hogy mennie kell. S nem csak azért, mert már 86 éves. Ő maga – mint nyilatkozta – érzett magában erőt a folytatáshoz, de azt be kellett látnia, nagyon is megváltozott a világ, a közösségi médiát például – bevallása szerint is – alulértékelte.
Arról, hogy mit is jelentett a hőskorból itt maradt Mr. E. a Facebook-, az Instagram-, a Twitter-korszakban, sokat elárul egy apró fricska. A Renault Forma–1-es csapata szellemesen és finoman utalva arra, hogy tényleg eljárt Ecclestone felett az idő, egy letűnt kommunikációs csatornán, faxüzenetben búcsúztatta a főnököt.
Ecclestone leköszönése után, a jövőjét firtató kérdésre azt mondta, alighanem egy-egy versenyre kinéz majd. Ezt ellenségei akár fenyegetésnek is vehetik, hiszen Ecclestone az elmúlt hatvan évben volt versenyző, pilótamenedzser, sportigazgató, csapatfőnök, F1-vezér, de egyszerű néző még véletlenül sem. Ahogy sokat sejtetően fogalmazott: – Ki tudja, mi lesz? Szabadidőm van most elég, és pénzem is akad…
6 autó
Az Ecclestone-korszak alighanem legkínosabb nagydíja volt a 2005-ös amerikai. Mindössze három csapat hat autója állt fel a rajtrácsra, a többi hét istálló bojkottálta a futamot. Kiderült, hogy a Michelin gumik balesetveszélyesek az indianapolisi pálya döntött kanyarjában, ezért az ilyen abroncsokat használó csapatok nem vállalták a kockázatot. A megfelelő minőségű Bridgestone gumikkal felszerelt kocsik viszont elrajtoltak. Az abszurd „versenyt” a helyszínen 120 ezer ember nézte: élőben közvetítették, amint a lelátókon tömegek üzenték meg véleményüket lefelé mutató hüvelykujjal.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!