Bolond világ. - Négy hét van hátra a nyárból és az átigazolási időszakból, de a játékospiacon már most – nem kis – vagyonok cseréltek gazdát.

 
 
 

A napokban a legfanatikusabb drukkerek száját is elhagyta egyegy „na jó, kezdenek elszállni az árak” jellegű mondat, hiszen Európa topklubjai a mögöttünk hagyott hetekben jóformán annyit költöttek, mint amennyit máskor a teljes transzferidőszakban szoktak. Éppen ezért ez a nyár kezd a máig rekorder 2009-es évre hasonlítani, amikor Cristiano Ronaldo, Zlatan Ibrahimović és Kaká személyében három szupersztár váltott klubot, együttesen mintegy 250 millió euróért, azaz átszámítva több mint 75 milliárd forintért. Idén Luis Suárezért és James Rodriguezért már kifizettek csaknem 90-90 millió eurót, azaz még egy bombaüzlet, és végérvényesen ez lesz minden idők legdrágább nyara.

Az nem meglepő, hogy pénzköltésben a két spanyol gigász, a Barcelona és a Real Madrid jár az élen, ennek ellenére nem igaz, hogy semmi újdonság ne lenne az idei üzletekben. Korábban a csatárok, vagy legfeljebb a középpályások uralták az átigazolási toplisták élmezőnyét, ám ezúttal David Luiz képében egy hátvédet találunk a harmadik helyen: 54 millió eurós vételára a valaha volt legnagyobb összeg, amelyet védőért fizettek. De ott van a közvetlen élbolyban a Southamptonból 41 millióért a Manchester Unitedbe szerződő balhátvéd, a mindössze 18 éves Luke Shaw. Mondani se kell, ezzel ő is rekorder a maga korosztályában. Szintén az MU-hoz került a spanyol Ander Herrera, aki azzal együtt ért meg 40 millió eurót az angol klubnak, hogy 24 éves létére még nem volt felnőtt válogatott.

Most még sokan hüledeznek ezeken az összegeken, de könnyen lehet, hogy egy év múlva sok üzletre azt mondhatjuk, megérte. Egy éve a Monaco például egy bizonyos James Rodriguezért fizetett ki 45 milliót, amit akkor szinte senki sem értett, a kolumbiai fiú aztán – legkésőbb – az idei vb-n az egész világnak bizonyította, még ennél többet is ér. A Realnak például már most a dupláját.

Apropó, Real. Miközben a nagy rivális Barcánál a Messi–Neymar–Suárez trió majdani összhangjáról beszélnek, addig a királyiak szurkolói azt találgatják, vajon Carlo Ancelotti mesternek sikerül-e megtalálni azt a formációt és játékrendszert, amelyben Cristiano Ronaldo, Gareth Bale és immár Rodriguez is kihozza magából a maximumot.

 

Mélyütés a Chelsea-re. Lapértesülések szerint alig egy héttel azután, hogy a Chelsea-ből, 13 év után hivatalosan is az újonnan formálódó amerikai New York City labdarúgócsapatához igazolt, Frank Lampard máris visszatér Angliába – kölcsönbe a rivális Manchester Cityhez. A New York-i együttes csak jövő márciusban csatlakozik a bajnoki mezőnyhöz, addig az az érdeke, hogy játékosai formában maradjanak, így Lampardot örömmel engedték el Manchester „világoskék felébe”, miután közös a tulajdonosuk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!