A magyar birkózósport világversenyeken elért 100. aranyérmét Lőrincz Tamás szerezte a néhány hete Tbilisziben rendezett Európa-bajnokságon.

 
Lrincz Tamás (pirosban) minden ellenfelét legyőzte a tbiliszi Európa-bajnokságon

A ceglédiek kötöttfogású versenyzője második alkalommal végzett az élen a kontinensviadalon, először 2006-ban Moszkvában diadalmaskodott. Mivel családjában és a rokoni körben többen is birkóztak, már nyolcévesen megismerkedett a sportággal. Kezdetben nem tetszett a megkövetelt szigorú fegyelem, de igen tanulékony volt, hamar elsajátította a fogásokat és egy idő után már nem kellett nógatni, hogy elmenjen az edzésekre. Középiskolás korában Budapesten a Mr. Tus Birkózóiskolában kiváló edzők kezébe került. Két olimpián vett részt, pekingi szereplése még nem volt emlékezetes, 2012-ben Londonban viszont egy hajszál választotta el az aranyéremtől.

– Számos korosztályos versenyen indult, de a csúcsra nem tudott feljutni. Így meglepetés volt, hogy élete első felnőtt világversenyén, 19 évesen a moszkvai Európa-bajnokságon, szinte a semmiből, aranyérmes lett.

– Akkor sokat számított, hogy engem nem ismertek az ellenfelek, mindenki rám akart rontani és pillanatok alatt akartak legyőzni.

– A moszkvai sikert követően mintha megtorpant volna.

– Edzőim szerint ez természetes, mert még nem voltam kiforrott versenyző.

– Londonból viszont egy csodálatos ezüstérmet hozott haza.

– Igen, bár akkor nagyon fájt, hogy a döntőben a dél-koreai ellenfelemmel szemben nem ment olyan a jól a birkózás.

– Idén Budapesten lesz a birkózó-világbajnokság és eddig még vb-n nem sikerült dobogóra állnia.

– Nagyon keményen készülök és reménykedem abban, hogy örömet tudok szerezni a hazai közönségnek, és ha itt lesz, visszavághatok az olimpiai aranyérmes dél-koreai ellenfelemnek is.

– Beszéljünk az önkínzásról. Sokat kell fogyasztania.

– Így van. A versenyt megelőzően három héttel kezdem átalakítani az étrendemet, mert nemegyszer 8 kilót is fogyasztanom kell, hogy „beleférjek” a 66 kilós súlycsoportba. Az utolsó hét már az aszketizmus körébe tartozik.

– Mit szól ahhoz, hogy a Nemzetközi Olimpia Bizottság végrehajtó bizottsága a birkózást akarja törölni az olimpia programjából?

– Én ezt szinte hihetetlennek tartom, és bízom abban, hogy eredményesen tudunk küzdeni a bennmaradásért. Tbilisziben is egy óriásplakátot tettek ki az Eb színhelyén, amelyen ismert emberek, köztük a grúz miniszterelnök, a program megmaradását követelték.

– Mi jelenti önnek a kikapcsolódást?

– Nagyon szeretek horgászni. Az eddigi legnagyobb fogásom egy 9 kilós ponty volt, de remélem, hogy a jó kapásom és nagy fogásom lesz a budapesti világbajnokságon is.

Címkék: sport, birkózás, Interjú

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!