A félreértések elkerülésre végett: Kiss Norbert nem egy karámban, hanem egy hatalmas kamiont vezetve zabolázza meg a lóerőket.
Az autóversenyzést számítógépes szimulátorozással kezdte, majd támogatói segítségével érkezett a benzingőzös világba. Egy rövid időre belekóstolt a Formula Renault 2000-es együléses versenysorozatba is, de sajnos idehaza nem volt elég induló. Ekkor úgy tűnt, többre nem futja, mert nem sikerült olyan támogatói kört szerezni, hogy a továbbiakban ne csak itthon, hanem nemzetközi szinten is versenyezzen. Ezután jött egy „kihagyhatatlan” ajánlat és két évvel ezelőtt bekapcsolódott a gyorsasági kamion Európa-bajnokságba. Három futamra kapott lehetőséget és szinte azonnal bizonyított, egy futamot meg is nyert, méghozzá egy gyengébb, úgynevezett B típusú motorral. Ezt követően figyelt fel rá a MAN gyár, amelytől megkapta a legerősebbnek számító A motort. Szinte mindig a legjobbak között van, eddig összesen négy futamban sikerült győznie.
– Nehéz volt az átállás?
– Hála égnek hamar ráéreztem a megfelelő vezetési stílusra és mérhetetlenül boldog voltam, amikor 2011-ben az OXXO Racing Team támogatásával bekapcsolódhattam az Európa-bajnoki sorozatba. 2012-ben már az összetett versenyben a 10. helyen végeztem.
– Bemutatná a kamionját?
– 1500 lóerős, 5,5 tonna a súlya, és a felezőkkel együtt 16 sebességes a váltója. Nálunk nem álló, hanem mozgó rajt van, a startvonalat 30 kilométeres sebességgel kell megközelíteni, és innen 6 másodperc alatt 160 kilométeres sebességre gyorsulhatunk fel. Ennél többre is képesek lennénk, de a szabályok ezt kizárják.
– A monstrumok is szoktak lökdösődni?
– Általában 20-25 kamiontól reng a pálya és a verseny hevében már engem is löktek ki, mint ahogy én is másokat. El lehet képzelni milyen látvány, amikor öttonnás autók csapódnak egymáshoz, majd dübörögve továbbszáguldanak.
– Mennyire népszerűek a versenyek?
– Legutóbb a németországi nürburgringi futamon közel 250 ezren voltak kíváncsiak ránk, de Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Angliában is sok-sok ezren látogatnak ki a versenyeinkre.
– Mikor kezdődik az idei Eb-sorozat?
– Május 18–19-én Olaszországban lesz a nyitány. Egy szezonban 10 helyen állunk rajthoz, szombaton és vasárnap is 2-2 futam van és egy futam általában félóráig tart.
– A 80-as évek végén a Hungaroringen is volt kamionverseny.
– Igen, sajnos azóta nem sikerült visszahozni a sorozatot hazánkba, de Jobbágy Ákos, a csapatfőnökünk keményen dolgozik ezen, és remélhetőleg magyar csapat és versenyző sikeres szereplése után a közeljövőben sikerülhet újra a Hungaroringre csábítani a versenyt.
– A száguldó cirkusz soha nem jutott az eszébe?
– Egy vérbeli autóversenyző fejében ez a gondolat mindig ott motoszkál. Bár a kamionversenyzés sem olcsó, ám a Forma–1-hez még ennél is jóval több pénz kell.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!