Ahogy közeleg az új év, úgy szaporodnak az átigazolási pletykák. Nem véletlenül, hiszen január 1-je a téli transzferidőszak kezdete is, sok csapatnál pedig úgy gondolják, most még nem késő megerősíteni a keretet a szezon második felére.

 
Fernando Torres

A hírekben leggyakrabban a Manchester United nevével találkozhatunk, ami annak fényében némiképp meglepő, hogy a Vörös Ördögök utolsó 8 bajnokijukból 7-et megnyertek, azaz látszólag kezd összeállni a csapat – igaz, a Premier League-tabella harmadik helye még mindig nem az, amit a klub szurkolói látni szeretnének.

Nem beszélve a vezetőségről, amely nemrég ki is adta a jelszót: Louis van Gaal menedzser annyit költhet a gárda átalakítására, amennyit akar! Az MU a jelek szerint főként a védelmén erősítene, a lehetséges célpontok között felröppent Mats Hummels (Dortmund), Diego Godín (Atletico Madrid), vagy az egyik legígéretesebb fiatal hátvédnek tartott Aymeric Laporte (Athletic Bilbao) neve, de Van Gaal a hírek szerint szívesen látná csapatában két holland honfitársát, Ron Vlaart (Aston Villa) és Kevin Strootmant (Roma) is.

Alighanem sokat halljuk majd januárban Petr Cech nevét is, a Chelsea-nél kispadra szorult cseh kapus iránt többek közt a Liverpool érdeklődhet, amely közben szabadulna Mario Balotellitől. A balhés olasz csatár szerződtetésével nagyot kockáztattak a nyáron, és mostanra egyértelműnek tűnik: a húzás nem jött be.

Fernando Torres is sokat rontott az ázsióján mostanság, az egykor a világ legjobbjai közt számon tartott spanyol támadót ma már egy nem épp élvonalbeli csatárért, Alessio Cerciért (Atletico Madrid), is odaadná a Milan.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!