Mi a közös a sárga színű teniszlabdákban, az időkérésekben és a 11 pontig tartó pingpongjátszmákban? Elsőre nem sok, ám valójában mindet a média „találta ki”. Egy nem is annyira elrugaszkodott elmélet szerint pedig a videobíró küszöbönálló széles körű bevezetésével a labdarúgás is a tévétársaságok – és persze a reklámozók – kedvében igyekszik járni.
A Bundesliga hétvégén rajtoló új idényében, a rangos európai futballbajnokságokközül elsőként, minden mérkőzésen videobíró segíti majd a játékvezető munkáját, többek között a gólok, a leshelyzetek, a súlyos szabálytalanságok és a tizenegyesek megítélésében. A technikától hivatalosan a téves ítéletek minimalizálását várják, a fennkölt verzió szerint pedig azt, hogy a nézők igazságérzete ne szenvedjen csorbát például egy megadott lesgól miatt.
Akadnak azonban, akik egészen más mozgatórugókat sejtenek az újítás mögött. A futball ma vitathatatlanul a legnagyobb globális „játék”, amivel a hirdető cégeknek van egy hatalmas problémájuk: 45 percen keresztül nem lehet megszakítani a műsort egy jó kis reklámmal. Az idei Konföderációs Kupán viszont láthattuk, hogy a videobíró sem másodpercek alatt dönt egy szituációról, az így keletkező „technikai szünet” pedig alkalmasnak tűnik arra, hogy idővel néhány gyors – és borsos árú – hirdetést sugározzanak a tévétársaságok.
Sokan persze óva intik a focit a technika nagymértékű térnyerésétől, mert a sok megszakítás vontatottá teheti a játékot. Szerintük a videobíró bevezetése az első lépés abba az irányba, amelyet az észak-amerikai sportágakban már tökélyre fejlesztettek.
Különösen az amerikai futball esetén lehet az az érzése az embernek, hogy a meccs kis túlzással már csak egy ürügy a reklámok sugárzására. Egy friss elemzés szerint egy NFL-találkozó átlagosan 3 óra 10 percen át tart, és ebből összesen csak 11 percet van játékban a labda – a többi időt lassítások, közeli képek a játékosokról, edzőkről, a közönségről, és persze a reklámok töltik ki. A labdarúgásnál hasonló arányoktól aligha kell tartani, ám jogos lehet a félelem, hogy ha a döntéshozók a videobírózás kínálta szünettel odanyújtják a kisujjukat a hirdetőknek, azok idővel az egész karjukat akarják majd.
De nem a futball az egyetlen, amely a médiapiac kívánalmaihoz alkalmazkodva gyökeres változások előtt állhat. A novemberben sorra kerülő Next Generation elnevezésű tenisztornán olyan új szabályokat tesztelnek majd, amelyek gyorsítani és rövidíteni hivatottak a meccseket.
A szettek csak 4 nyert játékig tartanak majd, a game-eken belül pedig 40:40-nél a következő labdamenet dönt, nem kell megvárni, hogy 2 pontos különbség alakuljon ki. Szintén pörgősebbé teszi majd a játékot, hogy a hálót ért szervák is érvényesek lesznek, két adogatás között pedig legfeljebb 25 másodperc telhet el. A sportág egyébként sosem ijedt meg, ha a fejlődés érdekében a játék alapvető elemeihez kellett nyúlni, és itt nem csak a Sólyomszem 2006-os bevezetésére gondolhatunk. 1972 előtt például még fehér labdákat használtak, ám a színes televíziók elterjedésével ezeket a játéktól a mai napig elválaszthatatlan sárgákra cserélték. Az ok prózai: ez a szín jobban mutatott, könnyebben észlelhető volt a képernyőn.
Ami a fentebbi újításokat illeti, a legnagyobb sztárokat egyelőre megosztják a tervek, Roger Federernek például tetszenek, mert a rövidebb meccssekkel csökkenne a játékosok terhelése, így akár több tornán is indulhatnának – ami egybecseng a tévétársaságok vágyaival. Novak Djokovics viszont az ötleteket hallva diplomatikusan csak annyit mondott: „még dolgozni kell rajtuk”.
Mint ahogy dolgozni kell a videobírózás rendszerén is, amely a nyári Konföderációs Kupán még elég döcögősen szerepelt. Ha azonban a technika most sikerrel vizsgázik Németországban, rövidesen a többi topligában és a nemzetközi sorozatokban is végleg megvetheti a lábát. Attól kezdve pedig már tényleg csak a fantázia szab határt annak, hogyan alakul át a nézők – és a reklámozók – kedvenc globális „játéka”.
Az évek során számos más sportág is igyekezett áldozni a közvetíthetőség és az eladhatóság oltárán – több-kevesebb sikerrel. Néhányan megúszták apróbb módosításokkal, mint az asztaliteniszezők, akik – hogy ne kelljen a szurkolóknak a már úgyis eldőlt játszmákat sokáig nézni – 2001 óta 21 helyett csak 11 pontig tartó szetteket játszanak.
Az amatőr ökölvívók már nem biztos, hogy kis változásnak élték meg, amikor 2013-ban lekerült róluk a fejvédő, hogy a néző láthassa az arcukat és a bevitt ütések esetleges következményeit. Az olimpiai sportágak közül az elmúlt évtizedekben minden bizonnyal az öttusa ment át a legnagyobb átalakuláson, hiszen előbb 1996-ban egy napba sűrítették az öt versenyszámot, majd 2009-ben a futást és a lövészetet összevonták egyetlen kombinált számba, hogy aztán a közelmúltban az úgynevezett bónuszvívás is bemutatkozzon, de egyik sem hozta meg azt az átütő sikert, amely a sportág hosszú távú, biztos jövőjének záloga lehetne.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!