A londoni olimpián több olyan sportolónk is részt vett, akinek édesapja is olimpikon volt, tehát „második generációsként” szerepelt a játékokon.

 
Szívósék három generációja. Id. Szívós István fotója az albumban, ifjabb Szívós István és Szívós Márton

Akadt azonban egy harmadik generációs résztvevő is, mégpedig Szívós Márton, az ötödik helyen végzett vízipóló csapat tagja, akinek nemcsak az édesapja, Szívós István, hanem a nagyapja, id. Szívós István is olimpiai aranyérmet szerzett ebben a sportágban. Id. Szívós István 1952-ben és 1956-ban tagja volt a győztes olimpiai vízilabda-válogatottnak. Egyszer interjút készítve vele, megkérdeztem, kitől kapta élete legemlékezetesebb pofonját a vízben. „Hát Bud Spencertől, eredeti nevén Carlo Pedersolitól, akit mi csak Péter Zolinak neveztünk” – jött a válasz. A neves színész ugyanis korábban az olasz vízipóló-válogatott tagja volt és utolsó mérkőzését éppen Budapesten játszotta a magyar válogatott ellen. Ifjabb Szívós István 1976-ban Montrealban nyert aranyérmet. Ő mesélte, hogy a családban nem volt semmiféle vízilabdakényszer. „Már csak azért sem, mert gyerekkoromban féltem a víztől és egyszer majdnem bele is fulladtam. Az történt, hogy apuék az uszodában játszottak, én pedig – mivel tél volt – egy kisbundában tébláboltam a medence szélén és beleestem a vízbe. Mindenki azonnal a mentésemre sietett, a bunda pedig fenntartott a vízen, így a dolog szerencsésen végződött, én pedig a kazánházba kerültem szárítkozni. Ezek után, vagy talán éppen ezért megtanultam úszni, majd elkezdtem pólózni és 17 éves koromban már tagja lettem a felnőtt válogatott keretnek. Sikeres karriert mondhatok a magaménak, amelynek csúcsa az olimpiai aranyérem volt. Marci fiamnak soha nem volt problémája a vízzel, az uszodában nőtt fel és már gyermekkorában elhatározta, hogy ezt a sportágat választja. Nagyon örültem, hogy végre kijutott az olimpiára. Sajnos, Londonban valóban véget ért egy korszak, mert szerintem az olaszokat meg kellett volna verniük, de végül az ötödik helyet megszerezték. Biztos vagyok abban, hogy újra lesz jó magyar vízipóló, mert szerencsére akadnak tehetséges fiatalok.”

Ahogy a mondás tartja, a vér nem válik vízzé. Ifj. Szívós István egy fontos meccsen lábbal lőtt az ellenfél hálójába, fia pedig Londonban a románok ellen úgy lőtt egy fantasztikus gólt, hogy lábbal emelte ki a labdát a vízből és utána vágta a hálóba. Szívós Márton, aki újoncként szerepelt a londoni olimpián, elmondta: „Rengeteget dolgoztunk a felkészülésnél, nem erre az eredményre számítottunk.” Kérdésünkre, hogy milyen tervei vannak, 2016-ban ott lesz-e Rióban, így válaszolt: „Ez nagyon sok mindentől függ, most a bajnoki meccsekre fogok koncentrálni.”

 

Címkék: sport, olimpia, London

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!