„Majdnem mindent elértem ebben a sportban, a fiam aztán meg pláne” – mondta a VH-nak Kásás Zoltán. „Tamás a világon az egyetlen olyan vízilabdázó, aki mind válogatott, mind klubszinten a sportág összes trófeáját begyűjtötte. Egyetlen hiányzik a tarsolyából, és bármily meglepő, ez a magyar bajnoki cím.”

Saját pályafutásáról elmesélte, hogy a sporttal gyermekkorában „játékosan” ismerkedett meg. Édesanyjának a totó volt hobbija, és ennek révén az 50-es években gyakran jártak focimeccsekre. „Legtöbbször Fradi-meccsen voltunk, mert anyám megszállott zöld-fehér drukker volt. Az, hogy nem futballista lettem, a véletlen műve. Ötödikes koromban az iskolával kimentünk a Margitszigeti uszodába. Annak ellenére, hogy nem tudtam végigúszni a 33 méteres medencét, talán a vízfekvésemnek köszönhetően, felfigyelt rám a Dózsa legendás nevelőedzője, Doki bácsi, és rábeszélt az úszásra. Édesanyám viszont kijelentette: az ő fia csak a Fradiban sportolhat. Néhány évig faltól falig tempóztam, majd bekérezkedtem a pólósokhoz és ezzel eldőlt a sorsom. 1962-ben kezdtem el a vízilabdát, lépésről lépésre haladtam, ifjúsági és felnőtt válogatott lettem, majd, amire nagyon büszke vagyok, 1972-ben a müncheni olimpián veretlenül lettünk ezüstérmesek. Az 1976-os montreali olimpiára, ahol a válogatottunk aranyérmet nyert, sajnos már nem jutottam ki.” Ha visszagondol, van valami, amit másként csinálna? – kérdeztük. „Talán a »szürke eminenciás« posztból kellett volna kitörnöm. Én »kiszolgáló ember« voltam a csapatban, többet kellett volna az egyéni »csillogásra« fordítanom.”

Kásás Zoltánt sikeres edzőként tartják számon, a szerbiai Becsej csapatával például Bajnokok Ligáját nyert. Mennyire tudatosan készült az edzői pályára? – érdeklődtünk. „Amikor Tatabányára igazoltam, ott játékos-edzőként tevékenykedtem, és megtetszett az edzősködés. Több hazai és külföldi klubban dolgoztam, később szövetségi kapitányként irányítottam a magyar válogatottat. A 70-es, 80-as évek nagy klasszisainak visszavonulása után én vágtam bele a fiatalításba, de 1976 után az újabb olimpiai bajnokságra 2000-ig kellett várni.” Arra a kérdésünkre, hogy edzőként milyen volt a fiával a kapcsolatuk, így válaszolt: „Ezt Tamás úgy fogalmazta meg, hogy az edzéseken és a mérkőzéseken a trénere vagyok, és csak a vízből kiszállva az édesapja. Ugyanakkor nem szerette, és nem szereti, ha a meccseken ott vagyok. Bár éveken át Kemény Dénes mellett dolgoztam, emiatt hat évig nem utaztam a csapattal, csak később, amikor már Tamás is beletörődött.” Kásás Zoltán a londoni olimpián szakmai tapasztalatával a brit válogatottat segítette. De vajon lesz-e az angol kalandnak folytatása? „Októberben kiutazom Angliába, és akkor majd meglátjuk” – válaszolta. Amikor Tamás fia londoni bejelentéséről kérdeztük, miszerint lemond a válogatottságról és lehet, hogy végleg abbahagyja a vízipólót, így reagált: „Előbb-utóbb mindenkinél elérkezik ez a pillanat, és a végső döntés természetesen Tamásé.”

„Én már meghoztam a döntést – így Kásás Tamás –, mert komolyan gondolom, hogy a profi vízilabdát abba kell hagynom. Azt azonban nem állítom, hogy egyik percről a másikra végleg szakítok a pólóval, mert a több évtizedes játékospályafutás után bizonyos levezetés szükséges. Azt, hogy a visszavonuló időszakot hol fogom letölteni, még nem tudom.” 21 éves korától Olaszországban játszott, az utolsó hat évet a Pro Reccóban. Az itáliai csapatnál mit szóltak a bejelentéséhez? – tudakozódtunk. „Nem lepte meg őket, egyébként is lejárt már a szerződésem.” Édesapjának volt beleszólása a sportágválasztásba? – folytattuk a kérdezősködést. „Gyermekkoromban az egész nyarat apámmal az uszodában töltöttem, így nem volt nehéz kitalálni, hogy az utam merre visz. Hivatalosan a KSI-ben kezdtem, és 17 évesen már felnőtt válogatott lettem.” Háromszoros olimpiai bajnok. Melyik aranyért kellett a legjobban megküzdeniük? – faggattuk. „Az athéni volt a legnehezebb, ahol óriási csatában sikerült legyőzni a szerbeket.” A londoni olimpia viszont, ahová címvédőként érkeztek, nem úgy alakult, ahogy várták, és ahogy a közvélemény remélte – kukacoskodtunk. „Tudtuk, hogy nehéz lesz, és én azt is tudtam, hogy ez lesz az utolsó olimpiám. A felkészülésbe fektetett munka alapján azonban jobbra számítottam.”

Megvan már az útiterv? – kérdeztük a távlati tervekre utalva. „Lehet, hogy meglepően hangzik – válaszolta a világutazó Tamás –, de Dél-Amerikában még nem voltam, no és nem jártam például az Antarktiszon sem.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!