A 17 esztendős Gulyás Michelle első európai öttusázóként jutott ki az idei ifjúsági olimpiára, majd nemrég magabiztos és meggyőző teljesítménnyel már a felnőttmezőnyben szerzett ezüstérmet a budapesti Peridot nemzetközi fedett pályás versenyen. A KSI reménysége nyilatkozott lapunknak.

 
Gulyás Michelle - Fotó: Búza Virág, Magyar Olimpiai Szövetség

– Igencsak meglepte a közel 60 fős női nemzetközi mezőnyt, hiszen életében először indult a felnőttek versenyén egy teljes, ötpróbás viadalon.

– Igazából magamat és az edzőimet is megleptem azzal, hogy a második helyen végeztem. Ősszel volt egy kis pihenőm, novemberben kezdtem el igazán edzeni, és ahogy mondani szokták, az alapozásból jöttem erre az idénynyitó versenyre, ami egyben felmérést is jelentett, hogy hol tartunk a felkészüléssel.

– Úgy tűnik, eddig minden jól megy. Az öt szám közül melyiket szereti a legjobban?

– Nekem mindig az a kedvencem, ami a versenyen a legjobban sikerül. Az úszás a legerősebb számom, a víváson tavaly sokat dolgoztunk, hogy fejlődjek, és a lövészet is úgymond az erősségeim közé tartozik. A futásnál pedig még az alapozás kezdetén vagyok, szerintem lesz ez még jobb is.

– Korábban volt egy lovas balesete. Azóta a lovakkal is megbarátkozott?

– Nagyon szeretem a lovakat, nincs bennem félelem, de még nagyon friss a lovas képesítő vizsgám, sok ugrásra és tapasztalatra van szükségem, hogy egyre jobb helyezést érjek el a versenyeken.

– Gimnáziumi tanuló, hajnalban kel, hogy úszással kezdje a napot, a tanítás után pedig megint edzésre siet. Nagyon más az élete, mint az osztálytársainak?

– Én nem érzem úgy, hogy kimaradnék bármiből is. Ugyanúgy szoktam barátokkal találkozni, mint a többiek, az pedig, hogy egy egyesületben sportolok, egy „második családot” ad nekem. Persze tényleg nagyon sokat kell edzeni, de ez ezzel jár, és nekem akkor nem lenne teljes életem, ha nem öttusáznék.

– Tavaly Portugáliában megnyerte az ifjúsági olimpiai kvalifikációs viadalt, és ezzel kvalifikálta magát az októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. Nehéz volt?

– Ez nagyon fontos versenyem volt. Bár tudtam, ha nem sikerül az első három hely egyikén végeznem, később még lesz alkalmam javítani, kezdetben mégis volt bennem drukk, de ez szerencsére hamar elmúlt. A nap hibátlanul sikerült és óriási örömet jelent, hogy én vagyok az első európai öttusázó, aki megszerezte a kvótát.

– Szívesen versenyezne már a felnőttek között?

– Nekem még a saját korosztályom a legfontosabb, ott szeretnék a lehető legjobban teljesíteni. Inkább úgy fogalmaznék, örülök, ha elindulhatok az idősebb korcsoportokban is, mert jó gyakorlást jelent a jövőre, ha például tapasztaltabb versenyzőkkel vívhatok, sokat tanulhatok tőlük.

– Végezetül egy igazán személyes kérdés: a keresztneve valamilyen francia családi kötődést jelent?

– Külföldön születtem, de nem francia földön, hanem Londonban, az édesapám ott dolgozott. A szüleim pedig egy különleges nevet szerettek volna adni nekem, így lettem Michelle.

Címkék: öttusa

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!