Pénz az ablakban

„Állandó napi tárgyalásban vagyunk játékosokkal, de azt azért hozzá kell tenni, hogy elszabadult a pokol. Itt például a Győr, a Kisvárda, a Békéscsaba olyan fizetéseket, olyan lehetőségeket ajánl a játékosoknak, akikkel mi egyszerűen nem tudjuk felvenni a versenyt, és úgy gondolom, hogy nem is kell.” Ezeket a másodosztályú Vác FC vezetőedzője, Nagy Tibor mondta a napokban a klub honlapjának adott interjúban. Hogy tapasztalásával nincs egyedül, azt bizonyítja Ágoston Zoltán, a ZTE FC klubigazgatója is, aki a megyei lapban számolt be hasonló tapasztalatokról. „Mi is szembesülünk evvel a tárgyalásaink során, kiugró esetben akár egy- és kétmillió forint közötti havibérigényekkel is találkozni. Ezzel együtt tervünk nem változott, továbbra is négy-öt NB I-es szintű játékossal akarjuk a nyáron megerősíteni az együttest.”

Hogy egy topklub mennyit költ játékosvásárlásra, vagy hogy egy Lionel Messivagy Gareth Bale-szintű játékos mennyit keres, mindennapos témája az európai sportsajtónak. A magyar játékosfizetésekről legfeljebb akkor olvashatunk, amikor egy klubvezető cáfolja a bulvársajtóban megjelent milliós fizetésekről szóló tudósításokat. Pedig a tények makacs dolgok.

A magyar labdarúgók fizetése még az MLSZ adatai szerint is folyamatosan nő. Halmai Gábor, a szövetség NB I-es bizottságának vezetője szerint ennek három oka van. Elsősorban az, hogy a labdarúgásba évről évre több pénz áramlik (tao, közvetítési és szponzori pénzek). Másodszor pedig az úgynevezett „fiatal szabály”, vagyis, hogy egy klub milliókat kap a szövetségtől, ha 21 éven aluli, saját nevelésű játékost küld a pályára.

Az NB I-ben ez csak ajánlás, a második vonalban viszont kötelezően betartandó regula.

„Ez pedig az eddiginél jobb tárgyalási pozíciót kínál a másodosztályú klubokkal tárgyaló játékosoknak – mondja Halmai. – Nem ritka, hogy az NB II-ben jobban keres egy játékos, mint az NB I-ben.” A harmadik ok pedig a kóros csatárhiány. „Állandóan keressük az ügyeletes góllövőt, aki sajnálatos módon hiányzik a magyar fociból. Egy klub sokszor aránytalanul magas összeget is hajlandó kifizetni egy-egy tehetséges vagy annak kikiáltott gyerekért” – magyarázza Halmai, aki „civilben” az első osztályú Haladás egyik tulajdonosa.

Az első vonalban nem ritka a nettó 200 ezer forintos kezdőfizetés, de az 5–7 milliós havi pénz sem. Előbbinek az az oka, hogy az NB I-es klubok egy része fittyet hány az MLSZ ajánlásának, és egyetlen saját nevelésű játékost sem játszat. Ha mégis bekerül egy-egy fiatal magyar játékos, az kénytelen megelégedni a fenti fizetéssel.

Jönnek viszont külföldiek szép számmal.

„Mivel egyre több a pénz a rendszerben, és az adózás is sokkal kedvezőbb, mint sok nyugat-európai országban (idén már 250 millió forintig élhetnek az ekhós adózással az arra érdemesek), egyre több közepes vagy akár annál kicsit jobb képességű holland és belga focista érkezik hozzánk” – mondja Halmai Gábor. És bár az ekho bővítése ugyanúgy érinti a többi profi sportolót, sőt a zenészeket és az újságírókat is, gyaníthatóan nem a hárfaművészek és a válogatott tekézők lesznek a rendszer legfőbb haszonélvezői.

Azt nagyjából tudni lehet, mennyit költenek a klubok bérekre (lásd keretes írásunkat), de hogy egy-egy labdarúgó milyen szempontok szerint, mennyit vihet haza ebből, az titok. Muszbek Mihály sportközgazdász szerint ma Magyarországon egy átlagos NB I-es futballista évi 37 millió forintot, vagyis kb. havi 3 milliót keres. A fizetések mértékével a 30–35. helyen állunk világviszonylatban. Amivel viszont a világátlag felett teljesítünk, az az, hogy ezeknek a pénzeknek a 35–60 százaléka közpénz.

Így egyáltalán nem meglepő, hogy 2009 óta, amióta az elemzését készíti, összesen 16 milliárd forintos mínuszt termeltek a klubcsapataink – mondja Muszbek.

Ma egy magyar klub bevételeinek alig 1–5 százaléka a jegyárbevétel. A többi burkolt állami támogatás (tao), állami vállalatok szponzorációja, vagy irreálisan magas közvetítési pénz. Vagyis nem feltétlenül az a baj, hogy egy labdarúgó fél- vagy akár hétmilliót keres egy hónapban, hanem az, hogy a produkciójára a kutya sem kíváncsi (nem ritkák a néhány százas vagy pár ezres nézőszámok). És az, hogy ezért a produkcióért azok (is) fizetnek, akiket egyáltalán nem érdekel a foci.


A labdarúgók keresete csaknem minden országban meghaladja az ottani GDP egy főre eső mértékét.

Csak Latin- és Észak-Amerikában, valamint a Közel-Keleten nem ez a helyzet, de a focisták átlagfizetése ott is az egy főre számított GDP felett van, legfeljebb a középérték alatt.


A magyar NB I csapatai átlagosan 3,5 millió eurót, vagyis nagyjából 1,1 milliárd forintot költöttek bérekre 2015-ben – derül ki az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) The European Football Landscape című kiadványából.

Ezzel a klubok teljes bevételének több mint 60 százaléka ment el erre a célra. Ezzel nem voltunk egyedül Európában. Az UEFA rangsora szerint a magyar NB I a kontinens 24. legerősebb bajnoksága, ennek megfelelő nagyjából a bérköltségünk is. A vizsgált évben tizenkét magyar klub összesen 42 millió eurót (csaknem 13 milliárd forint) költött el, ami átlagosan 3,5 millió eurót jelentett. Ezzel holtversenyben álltunk Romániával.







A sikerhez pénz kell. És sok állami forrás. Talán néző is, de a pénzköltésnél ez nem szempont – Fotó: Czegllédi Zsolt, MTI
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!