Szigorú hátvéd volt, szigorú edző lett. Röviden így lehetne összefoglalni a Győri ETO edzője, Pintér Attila eddigi életútját. Vezetésével a Rába-parti együttes kiváló teljesítménnyel, hat pont előnnyel zárta az őszi szezont, és jó úton halad a klub történetének negyedik bajnoki címe felé. A Ferencvárossal 2004-ben már aranyérmes Pintér Attilát a siker titkáról kérdeztük.

 

– Nincs ebben semmi titok. A munkában hiszek és a játékosaim is tisztában vannak azzal, hogy a jó szereplés záloga az elvégzett munka.

– Milyen követelményekkel és reményekkel vágtak neki a szezonnak?

– Vezetőink elsődlegesen a csapatépítést tűzték ki célul. Azt is reméljük, hogy olyan helyezést érünk el a végén, amely lehetővé teszi nemzetközi kupában való részvételt. Ősszel mindössze egy vereségünk volt, a csapat teljesítménye egyre javul, és ezt a jó formát sikerült állandósítani, persze soha nem lehetünk száz százalékig elégedettek.

– Korábban bírálták az ETO-t, hogy igen sok külföldi játékos szerepel a csapatban, a magyarok rovására.

– Nálam nincs külföldi és nincs magyar játékos, mert mindig az kapott és kap helyet a csapatban, aki a legjobban teljesít. Ha valaki visszanézi a legutóbbi meccsek összeállítását, akkor láthatja, hogy a csapat gerincét az egyre jobb formába lendülő honi játékosok adták.

– Húsz alkalommal szerepelt hátvédként a magyar válogatottban. Az tartják, hogy a labdarúgás sava-borsa a góllövés, mégis hátvéd akart lenni?

– Minden gyerek, aki focicsukát húz, csatár szeretne lenni, én is úgy kezdtem Salgótarjánban. Annak ellenére, hogy gólvágó voltam, amikor a serdülő csapatunkban valaki kiesett a hátvédsorból, mivel csatárként sem ijedtem meg a saját árnyékomtól, úgy gondolták, hasznos lehetek a védelemben. Kiderült, jó döntés volt, mert a hátvédként mutatott teljesítményemnek köszönhetően figyelt fel rám a Fradi legendás játékosmegfigyelője, Logodi Laci bácsi, valamint Vincze Géza, és az Üllői útra hívtak. Vincze Gézánál bekerültem az első csapatba, ahol hosszú éveket töltöttem el. Arra nagyon büszke vagyok, hogy több alkalommal is tagja lehettem a magyar válogatottnak, és összesen 224 első osztályú meccsen játszottam.

– Tudatosan készült arra, hogy edző lesz?

– Már aktív játékosként eldöntöttem, hogy erre a szép, ám rögös pályára adom a fejemet. Magyarországon nehéz edzőnek lenni, mert idehaza több millió szövetségi kapitány és több millió edző van, ugyanis a szurkolók legtöbbször nem értenek egyet a csapat-összeállítással, de erre a legjobb felelet a győzelem. Játékos-edzőként kezdtem. Nagy megtiszteltetés volt, amikor szeretett klubom, a Fradi felkért edzőnek, ahol bajnoki címhez és kupagyőzelemhez vezethettem korábbi csapatomat.

– Ezután jött Sopron, ahol kupát nyertek, később a Vasas, majd következett a Rába-part.

– Nagyon jó idényt töltöttem ott először, bajnoki bronzérmesek lettünk és a nemzetközi kupában több fordulót is sikerült megélnünk. Azután egy hazai vereséget követően elváltak útjaink, majd egy rövid időszak után ismét viszszatértem az ETO-hoz.

– Idén felülírták a naptárt és hamarabb beköszönt a tavasz.

– Valóban, hiszen két mérkőzést előre hoztak a tavaszi idényből.

– Szombaton a legnagyobb riválissal, a Debrecennel játszottak hazai pályán és győztek két góllal. Mit vár a valódi tavasztól?

– Én mindig a soron következő mérkőzésre koncentrálok. Ezt várom el a játékosaimtól is, no meg azt, hogy a mindenki úgy tegye oda magát, mintha attól az egy meccstől függene a további pályafutása, mert akkor nem maradhat el a siker és a szurkolók bizalma sem. Most úgy érzem, hogy azok az játékosok, akik az ETO-t alkotják, ebben a szellemben lépnek pályára, és bízom benne, hogy lendületünk kitart a bajnokság végéig. Jó lenne, ha a drukkerek visszatérnének a lelátókra úgy, mint annak idején, a 60-as évek derekán, amikor Palotai Károlyék bajnoki címet nyertek, és amikor 80-as években Verebes József által irányított ETO a legjobbnak bizonyult idehaza. Persze még sokat kell fejlődnie a kialakulófélben lévő gárdának, mert a hatpontos előny ellenére voltak hibáink, és a szerencsével sem álltunk hadilábon. Az a hitvallásom, hogy nem a szerencsében, hanem a munkában kell bízni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!