Néhány hete futott körbe a hír, hogy egy igazán vicces nevű csapat is indul a Baranya megyei bajnokságban: a Pityulee FC hírére sokan felkapták a fejüket, hiszen még a Megye IV-ben sem általános, hogy így hívjanak egy csapatot. A magánfinanszírozású klub elnöke a település polgármestere, Kárász István – az ő becenevéből lett a csapatnév. Versend tehát indul a Megye IV-ben, mi pedig ellátogattunk a csapathoz, hogy megnézzük, egy újonc hogyan készül a bajnokságra.
A pincesoron az egyik házban három idős úr ül. Savanykás bort isznak, a házigazda megkínál. „Szokták nézni a meccseket?” – kérdezem tőlük. „Csak jövet-menet” – válaszol egyikük. Alig kétszáz méternyire üldögélünk a focipályától.
Volt itt már jó foci korábban is, játszott a csapat a Baranya megyei II. osztályban is, ám az egykori szép napoknak vége szakadt, a klub anyagi csődje miatt két éven át szünetelt a játék, a játékosok szétszéledtek, a pályán pedig átvették az uralmat a pockok.
Most azonban, a polgármester kezdeményezésére mégis összegyűlt újra vagy 25 ember, hogy nekivágjon az idei bajnokságnak. Egy részüket úgy kellett visszahívni a környező települések csapataiból, mások most kezdenek csak bele a fociba. Heti kétszer edzenek, kedden és csütörtökön, 20 és 45 között mozog nagyjából a játékosok életkora. Kapust viszont csak Mohácsról sikerült igazolni, ugyanis a településen nem volt jelentkező a posztra. Mint azt Páger Ferenc szakosztály-igazgató alelnöktől (s egyben igen lelkes játékostól) megtudjuk, egy csapat ezen a szinten évente körülbelül 6-700 ezer forintos költségvetéssel kell hogy kalkuláljon, amit Versenden főként a polgármester, illetve a helyi vállalkozók adnak össze, de a tagdíjakból, illetve a hazai meccsek után befolyó bevételekből (300 forintba kerül egy jegy) gazdálkodnak majd ki. Ebből kell fizetni a bírókat, az idegenben játszódó meccsekhez szükséges útiköltséget, és minden egyebet (például az edzőt és a szertárost) is, de például a csapat mezeit egy helyi vállalkozó, illetve maga Kárász István állta, a játékosok pedig pénzt nem kapnak, csak a játék örömét. Hát, így kezdődött el a versendi Pityulee FC legújabb kori története, és így kerültünk mi is a pálya szélére.
Ahová fél hatra érkezünk meg, számításunk szerint ilyenkor már kellene, hogy élet legyen a gyep környékén, hiszen az edzés hat tájban kezdődik. A pálya üres, a fehérre meszelt, de már kissé kopottas öltöző üresen kong. Negyed óra múlva az út végén feltűnik két, láthatóan errefelé tartó ember. Komótosan baktatnak.
Klaics János kinyitja nekünk az összes ajtót, hogy be tudjunk nézni az öltözőkbe, a zuhanyzóba és a szertárba is. A pálya mellett szépen festett kispadok állnak, körülöttük a földön halmokban hever a szotyihéj és a cigicsikk, ékes bizonyítékaként annak, hogy ha játék van a pályán, nézők is ülnek a széleken. A pályáról csak annyit: bár már ötször lett lenyírva a gyep, azért még van mit dolgozni rajta, ha fél percig nem mozgunk, még mindig futkározni kezdenek a pockok a fűcsomók közé rejtőző lyukak körül. „Kész életveszély, de majd csak jobb lesz!” – mondja János. Mint kiderül, ő sem csak szertárosa a csapatnak, hanem aktív játékosa is – ma azonban nem látjuk kifutni a gyepre, ugyanis sérült. De szombatra – ekkor játssza a csapat az első meccsét – már remélhetőleg újra formában lesz. Amíg végigjárjuk vele a látnivalókat, lassan megérkeznek a játékosok is. Mint kiderül, az edzés fél hét előtt nem kezdődik el, már csak azért sem, mert a csapattagok mind munkából jönnek – a többség a helyi aszfaltozó vállalatnál dolgozik, a többiek az erdészetnél, vagy éppen az önkormányzat alkalmazásában állnak. Szóval mindenki jön, amikor tud. Így mire elkezdődik a bemelegítés, még csak körülbelül 10-12 ember mozog a pályán, ám ahogy haladunk majd az időben, egyre többen lesznek.
Első látásra talán kicsit szétszórtnak is tűnhet az edzés, ám valójában kemény munka folyik. Van, akiről kiderül, hogy nem is tagja hivatalosan a csapatnak, csak a felesége unszolására jár le edzeni, fogyási céllal. De minden kedden és csütörtökön együtt fut a többiekkel, ütközik, ha kell, gyakorolja a szabadrúgást, a kombinációkat, botladozik a hepehupás gyepen. Olyan is akad, aki csak a játék szeretete miatt jön el, de a meccseken nem akar majd játszani. S vannak, akik régóta fociznak, játszottak más, a környéken lévő csapatokban is, de amikor újra lett helyi gárda, gondolkodás nélkül hazahúzta őket a szívük. Fiatalok és idősebbek mozognak a pályán, egyforma lelkesedéssel, úgy élvezve a különböző gyakorlatokat, mintha nem is edzésen, hanem egy kötetlen, baráti összejövetelen lennének.
Reit Gábor, a csapat edzője (egykori NB II-es focista) szerint leginkább az erőnléttel van gond, mármint azon kell javítani. Ami viszont pótolhatatlan, az a lelkesedés. Mert bár lehet, hogy a cipők nem csúcsminőségűek, és tény, hogy az egész napos munka után játékba álló férfiak fáradtak, de – ahogy mondja – hajtja a fiúkat „a versendi szív”. Nem is kicsit: női füleknek kissé éles megjegyzések röpködnek a pálya felett. „Dumálni azt nagyon tudnak. De kölcsönösen tiszteljük és elismerjük egymás munkáját. Ez olyasmi, amit ezen a szinten kizárólag szerelemből csinál az ember” – mondja az edző, miközben körbemutat a csapaton, akik éppen egymás ellen játszanak kőkemény meccset. Finomkodásról szó sincs, nem is nagyon félti senki a lábát, úgyhogy van mit nézni, gólból is látunk vagy nyolcat, meg szabálytalanságból is legalább ennyit, ha nem többet. Nem véletlenül, a tét ugyanis nagy: a vesztes fél fizet a kocsmában egy kört, ha jól értjük.
Talán az utánpótlás az egyetlen gond Versenden, kevés ugyanis az igazán fiatal játékos. Ami viszont csak azért meglepő, mert mindeközben a csapat tulajdonában lévő összes (szám szerint öt) labda kikerül a pályára, míg az egyik kapu közelében folyik a felnőtteknek az edzés, a másik oldalon a gyerekek kezdenek játékba. Lehetnek körülbelül tízen, és – ahogy elnézzük őket – egészen jól játszanak már most. És lelkesen. Az edzés egy részét éppúgy végigkövetik a csapattal, mintha már be lennének válogatva, és amikor arról faggatjuk őket, szeretnének-e majd a csapatban is játszani, hatalmas bólogatás a válasz.
Talán most, hogy a szezon elkezdődik, és jönnek majd sorra a meccsek, egyre több fiatal is kijön majd, és megszereti a játékot. Mert az (a szotyihéjakat is elnézve) biztos, hogy van itt igény az ilyenfajta szórakozásra, így lesznek szép számmal nézők, körülbelül 60-80 szurkolót bizonyosan várnak majd. „Látná csak a meccseket, amikor kijönnek az asszonyok is! Na, akkor van itt olyan hangulat…” – mosolyog az edző. A csapattagok már most, az edzésekre is elhozzák a gyerekeket, akikkel eljönnek a barátaik is, emellett néhány olyan, régebbi motoros is támasztja a korlátot, akik még jól emlékeznek arra, milyen volt régen a versendi foci, és bíznak abban, hogy ez a csapat ismét elhozza azt a tündöklést. Jönnek egyből a történetek arról, hogyan folytak akkoriban az edzések és milyen szigorú szabályok voltak néhány évtizede. „Ha pénteken este 10-kor még az utcán látott az edző, másnap nem játszhattál” – emlékszik vissza azokra a bizonyos szebb napokra az egyik egykori játékos, aki mostanra már csak a pálya szélén állva nézi a csapatot. A mostani edzést elnézve a szigor talán valamelyest enyhült, van azonban sok más motiváló erő.
Szombaton pedig már „élesben” megy a játék. Versend ismét visszaszáll a bajnokságba. Egy szintén most debütáló csapat ellen játszanak, így bár nem nagyon tudják még megjósolni, mi lesz a végeredmény, de – mi sem természetesebb – a győzelemért utaznak majd.
Szóval nem nehéz kitalálni, hogy a Pityulee FC jóval több néhány lelkes helyi lakos szabadidős tevékenységénél. Hogy miért? Versenden ugyanis nincs igazán más szórakozási lehetőség. „Van a kocsma, és kész, mást nem nagyon lehet itt csinálni” – meséli Reit Gábor. Ehhez képest a foci valóban olyan időtöltés, amibe érdemes itt, ebben az alig ezerfős településen belekezdeni.
Miután a játékosok szép lassan hazagyalogolnak, vagy eltolják a biciklit, az alelnök úr pedig kantáron fogja a pónit, ami eddig a korláthoz kötve várta, hogy vége legyen az edzésnek, visszakerülnek a labdák is a szertárba, és a félhomályban már csak a pockok rohangálnak a pályán. De remélhetőleg hamar kisimul a gyep, és jönnek majd az eredmények is. Az biztos, hogy a versendi csapat már most példaértékű munkát végez. Olyat, ami túlmutat a labdarúgáson, és ami több szórakozásnál, mert a foci azért ennél – és nem csak ezen a szinten – többről kell, hogy szóljon egy közösség életében.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
