Nem is az olimpia miatt kellett volna továbbjutnunk.
- Egyre jobbak vagyunk, de még messze a világelittől.
- Interjú Halász Zoltánnal, a Jégkorongblog szerkesztőjével.
– „Legyőztek bennünket, vesztettünk, alulmaradtunk. Az év egyik legfontosabb meccsén. Ne keressünk magyarázatokat – de keressünk kapaszkodókat.” Ezt írta a Jégkorongblogba a múlt héten, a lengyelek ellen elvesztett selejtezőcsoport- döntő után. Mi fájt a legjobban?
– Furcsa módon nem is a vereség, az mindig benne van a játékban. Még az sem, hogy egy nálunk gyengébb csapatot nem sikerült legyőznünk, ráadásul hazai közönség előtt; az Arénában mintha átok ülne rajtunk. Azt fáj leginkább, hogy elveszett a lehetőség a következő rigai csoportkörre, ahol a magyarnál lényegesen erősebb ellenfelekkel meccselhettünk volna a világbajnokság után, szeptemberben. Az nagyon fog hiányozni a csapatnak. És még valami: lehet, hogy néhány szurkolót is vesztett a válogatott, akik még nem döntötték el, hogy elmenjenek-e a májusi, szentpétervári vb-re.
– Ön szerint mindezek ellenére érdemes lesz elmenni?
– Persze. Egyrészt ott lehet látni a világ elitjét, ami nem adatik meg mindennap. Másrészt a magyar csapat – annak ellenére, hogy most nem jött össze az olimpia – jobb, mint amit a legutóbb, a svájci vb-n láthattunk. Gyorsabbak, erősebbek, dinamikusabbak, fiatalabbak, vagyis tovább fogják bírni a meccseket.
– Ez azért nem jelenti azt, hogy bármiféle esélyünk volna?
– Háromféle csapat van a világelit közelében. Az állandó A csoportos, az örök B csoportos és a liftező. Nagyon klassz lenne, ha végre állandó liftezők lehetnénk. Ha reálisan nézzük, nemigen van esélyünk a pontszerzésre, így a bennmaradásra sem. De vannak fatalisták, akik szerint mindig győzni kell, és miért ne lehetne egyszer nekik igazuk.
– Mekkora különbség van jelenleg a magyar hoki és mondjuk az A csoport favoritjainak, az amerikaiaknak, a cseheknek, a svédeknek vagy a kanadaiaknak a játéka között?
– Nagyjából annyi, mint egy magyar focicsapat és a Barcelona között. Szinte mindenben komoly a különbség: sebességben, gondolkodásban, kondícióban, taktikában. Egy-egy játékosunk van csak, aki ezek közül valamiben közel van az elit átlagához.
– Ez azt jelenti, hogy nagyjából mindenben jobbak. Esélyünk sincs megközelíteni őket?
– Bonyolult kérdés. A világon kétszázegynéhány országban van foci, mondjuk százban jó színvonalú. Ehhez képest negyven országban van hoki, huszonhétben értékelhető színvonalú. Mi mind a két sportban a 19. helyen állunk. Van most egy „pozitív púder” a magyar hoki körül, de a realitás azért az, hogy fociban még mindig előrébb járunk, mint a hokiban, ha ezeket a számokat nézzük. Ugyanakkor látni kell, hogy a magyar jégkorongba annyi pénz áramlott be az elmúlt években, elsősorban a társasági adó (tao) jóvoltából, mint még soha. Öt-hat milliárd forintról beszélünk évente, aminek ha csak a fele hasznosul, akkor is óriási összeg. A tíz évvel ezelőttihez képest jól megfizetik az élvonalbeli magyar jégkorongozókat; na, nem kell a focihoz hasonló fizetésekre gondolni, de egy válogatott hokis már majdnem keres annyit, mint egy középszintű NB I-es labdarúgó. Vannak már fedett csarnokaink, a játékosok nagyjából rendes körülmények között tudnak készülni. Vagyis egész jó úton haladunk.
– Ha körülnézünk, a környező országokban szinte mindenhol előrébb tartanak, jobb a bajnokság, mint a miénk. A legjobb magyar csapat is Ausztriában játszik. Ez mennyire segíti a magyar hoki fejlődését?
– Nem rossz az, ha van kitől tanulni. Az EBEL (Erste Bank Eishockey Liga – a szerk.) valóban nagyjából úgy aránylik a magyar hokihoz, mint mondjuk a lengyel focibajnokság a magyar NB I-hez. Egy osztrák ligában játszó csapat éves költségvetése 4-5 millió euró. Egy hazai magyar csapaté 5-600 ezer. Nem csoda, hogy még mindig a magyar csapatok akarnak határon túli ligákban játszani (a MAC az EBEL-be, a Miskolc az EBEL-be és a szlovák ligába adta be a kérelmét), de a MOL Liga jön föl. Például a válogatottban a lengyelek ellen már volt olyan, hogy csak magyarországi játékosok voltak a jégen a védelemben, és kiválóan megállták a helyüket.
– Mire fogadna inkább: arra, hogy az Eb-n a magyar labdarúgó-válogatott továbbjut a csoportjából, vagy hogy a hoki-vb-n a válogatott pontot szerez.
– Legyőzni Ausztriát és döntetlent játszani Izlanddal, ez mondjuk összejöhet. Erre talán nem kapná föl senki a fejét. De a hoki-vb-n bennmaradni az A csoportban, az világcsoda volna. A realista várakozás az, hogy egy meccsen szerezzünk pontot. De egy szurkolónak kutya kötelessége bízni a csodában.
Halász Zoltán
Közgazdász, Budapesten él. Három lánya van és egy fia, aki jégkorongozik a MAC U14-es csapatában. Két barátjával 2007-ben alapította a Jégkorongblogot, ami mára a legnépszerűbb ilyen jellegű tartalommá nőtte ki magát. Idén jelent meg Az élet értelme – Magyar jégkorongkönyv című könyv, melyet Gazda Albert újságíróval (a blog másik alapítójával) közösen írt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!