A négyhetes nyári szünet után Spa Francorchampsban, a Belga Nagydíjjal folytatódik a Forma–1-es versenysorozat. A szombati időmérő edzésre megérkezett a menetrend szerinti eső, volt némi csúszkálás, úgy tűnt, többen inkább buszra szálltak volna, mert kicsúsztak a legendás „Buszmegálló sikánban”, de szerencsére nagyobb baj nem történt.

 
Rosberg, az időmérők ura - Fotó:Ben Stansall, AFP/Europress

Meglepetés sem született, a pontversenyben vezető Nico Rosberg idén már hetedszer megszerezte a pole pozíciót, mellőle csapattársa Lewis Hamilton indulhat. Az eddig sorozatos motorhibákkal küszködő Sebastian Vettel jó napot fogott ki a Red Bullal, a harmadik helyen végzett, a negyedik rajtkocka pedig Fernando Alonsóé (Ferrari) lett. Ezen a futamon a Caterham csapatában a Le Mans-i 24 órás autóverseny háromszoros győztese, a 32 éves német André Lotterer vette át Kobajasi helyét, de az időmérőn az első szakaszból sem sikerült továbblépnie.

A nyári vakáció után most mindenki arra kíváncsi, hogy a feltöltődés kinek sikerült a legjobban, ám az biztos, hogy a folytatásban is Rosberg és Hamilton csatája fűszerezi a versenyt.

A legfrissebb hírek szerint a német istállónál már elültek a Magyar Nagydíjon elhangzott csapatutasítás keltette haragos hullámok, mikor is Hamilton „fütyült” a rádióüzenetre, és nem hagyta előzni csapattársát. Az incidens után Hamilton úgy fogalmazott: „magamért versenyzek, nem Rosbergért”. Mindenesetre Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója kijelentette, Hamilton és Rosberg továbbra is szabadon küzdhet egymással. A vasárnapi, 44 körös Belga Nagydíjat Rosberg 11 pontos előnyből kezdi.

A Forma–1-es pályák közül egyébként az emelkedőkkel, lejtőkkel és éles kanyarokkal teli belga pálya az egyik legveszélyesebb, különösen a rajt utáni első kanyar, ahol számos olyan baleset történt, amely alapvetően befolyásolta a futam kimenetelét, nem szólva arról, hogy az Ardennek közelsége miatt kiszámíthatatlan időjárás is alaposan megnehezítheti a versenyzők életét.

Címkék: Forma–1

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!