Edzés utáni könnyed levezetés a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban, ahol a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott tagjai készülnek a közelgő nagy versenyekre. Világbajnokunk, Liu Shaolin Sándor épp végez a nyújtással, majd barátságosan jelzi, most már lehet tőle kérdezni.

S mi meg is tesszük: „Hányszor hallottad az utóbbi időben, hogy Magyarországnak még nincs aranyérme a téli olimpiákról?” – „Sokszor. Nagyon sokszor” – húzza mosolyra a száját a 22 esztendős, magyar édesanya és kínai édesapa gyermekeként született sportoló, majd hozzáteszi: de reméljük, már nem sokáig lesz így.

Nos, a Dél-Koreában sorra kerülő ötkarikás játékokig már csak 4 hét van, mégis, egyelőre ne előre, hanem visszafelé menjünk az időben, úgy 2 órát, a fent említett edzés kezdetéig, hogy megnézzük, „hogyan készülnek” azok a bizonyos reménybeli érmek.

Az első meglepő hozzávalók egy nagy halom papírtörlő és egy kis fertőtlenítőszer. Nem kell megijedni, nem a korcsolya pengéje okozott valakinek sérülést – attól amúgy is nagyrészt véd a vágásbiztos, több százezer forintba kerülő dressz. A korisok ehelyett minden egyes menet után a palánkon elhelyezett minilaboratórium felé veszik az irányt, ahol egy gyors tűszúrás az ujjbegybe, egy csepp vér a tesztcsíkra, és a készülék már írja is ki az eredményt. „11,1” – csípek el egy számot, ami vércukorszintnek elég magas lenne, szerencsére nem is arról van szó, hanem tejsav- (pontosabban laktát) koncentrációról.

Az eredményeket a szakmai stáb gondosan rögzíti, hogy alaposan elemezni lehessen, melyik versenyző szervezetére milyen hatást gyakorolt a mai tréning. „Azt nem merném állítani, hogy a hátterünk egy kínai, amerikai vagy kanadai műhely szintjén van, de az utóbbi években rengetegen dolgoztak azért, hogy ilyen téren utolérjük a sportág nagyhatalmait” – mondja Bánhidi Ákos, az olimpiai csapat edzője és menedzsere, aki természetesnek nevezte, hogy a növekvő anyagi támogatásokkal egyenes arányban az elvárások is egyre merészebbek.

Itt jegyezzük meg, bárcsak minden sportág azt az utat járná be, mint a rövidpályás gyorskorcsolya, amely kezdetben szerény állami hozzájárulás mellett is képes volt figyelemre méltó eredményeket felmutatni. A fokozatosan bővülő forrásokat pedig a legjobbjaink rendre Világkupa-, Eb- és vb-érmekkel, olimpiai helyezésekkel, most pedig épp a maximális számú, 5 női és 5 férfi ötkarikás kvótával hálálták meg.

A Bánhidi Ákos által emlegetett, egyre profibb háttér talán legfontosabb alappillére Zhang Jing, vagy ahogy mindenki szólítja, Lina, aki 2012 óta dolgozik a válogatottakkal. Amíg a versenyzők észvesztő, akár 55-60 km/órás sebességgel köröznek a 111,12 méter hosszú pályán, a kínai mesteredzőnő középen korcsolyázik stopperrel a kezében és kiabálja az instrukcióikat. Az egyik rövid pihenő alatt, amíg jégfelújítás zajlik, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor öccse elárulja, Linának valószínűleg a „gyorsabban” volt az első szava, amit megtanult magyarul. Ő és a bátyja Linával egymás közt kínaiul is szokott beszélni, de a csapatban az angol és a magyar nyelv dominál. Az „Ádó” becenévre hallgató, 19 éves koris egyébként tavaly minden távon aranyérmes lett a junior vb-n, de vannak már felnőtt-vb-ezüstérmei is, többek közt a váltóval, amelytől egy hónap múlva az olimpián is nagyon sokat remél.

A néhány perces szusszanás kiváló alkalom a mindenkinek személyre szabott, „lábra öntött” korcsolyák finomhangolására is. Ez most elsősorban a mieink frissen igazolt koreai technikusa, Jae Su Chun reszortja, akit az USA-ból sikerült idecsábítani a felkészülés hajrájára (ausztrál tanítványaival együtt), ami jól szemlélteti a sportág javuló lehetőségeit. A koreai szakembert a világ legjobbjának tartják a korcsolyaél beállításai terén, aminek kulcsszerepe van a sebességben.

Ehhez az ámulatba ejtően gyors tempóhoz pedig természetesen megfelelő óvintézkedések dukálnak. A Gyakorló Jégcsarnokban 60 centiméter vastagságú, mobilis szivacsrendszer övezi a pályát, ami nagy sebességű becsapódásnál energiát nyel el, így megakadályozhatja a súlyos sérüléseket. A mai edzésen amúgy sem vállal senki kockázatos előzési manővereket, a tréning után ugyanis indul a busz a drezdai Európa-bajnokságra, amit persze a legtöbben „csak” az ötkarikás játékok főpróbájaként fognak fel. Az eredmény ezúttal másodlagos, a formát sem erre a viadalra hegyezték ki, így nem véletlen, hogy a legjobb, legrutinosabb versenyzőink, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, valamint a Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang csak a váltóban kapnak szerepet Drezdában. Abban viszont mindenki egyetért, hogy a staféták összecsiszolódása szempontjából nagyon fontos lesz az Eb, hiszen a mindössze 8-8 válogatottat felvonultató mezőny miatt a phjongcshangi olimpián is ezek a számok kínálják a legjobb esélyt a kiugró eredményekre.

Mivel az egyéni számokban nem állnak rajthoz az Eb-n, a Liu fivérek csak egy nappal később indulnak a többiek után Németországba. A busz helyett így együtt veszik az irányt haza, amúgy is, mint mondják, elválaszthatatlan testvérek. „Tudjuk, hogy most sokan esélyesnek tartanak minket, de nyomás helyett mi ezt motivációnak fogjuk fel” – mondja még távozóban Ádó, én pedig nem bírom ki, hogy ne tegyem fel nekik a kérdést: „És felkészültetek rá, hogyha valami átütő sikert értek el az olimpián, lehet, hogy…” – itt kezdem el keresgélni a megfelelő szavakat, az idősebb testvér azonban gyorsan rájön, mire vagyok kíváncsi. „Hogy nem mindenki örül majd neki itthon? Persze. Az utcán nem szoktak beszólni, de az interneten mindig is voltak negatív vélemények, az öltözőben a többiek szokták mondani, hogy megint mit írtak rólunk. Próbálunk ezzel nem foglalkozni, és csak arra koncentrálni, hogy minél sikeresebben képviseljük Magyarországot az olimpián is.”

Mit lehet erre mondani? Talán csak annyit, hogy: jöjjön az az átütő siker, aztán meglátjuk, hátha mégis mindenki tud majd kicsit örülni neki.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!