Új álompárja van a sportvilágnak: a legsikeresebb aktív alpesi síelő, Lindsey Vonn összejött az egykori golfkirállyal és botrányhőssel, Tiger Woodsszal. A szurkolók nem túl lelkesek.

 
Lindsey Vonn és Tiger Woods

Woodsnak szárnyakat adott az új kapcsolat: óriási hullámvölgy után végre ismét nyerésben van. Vonn még mindig az ausztriai világbajnokságon beszerzett sérülésével bajlódik, így arról nem tudni, az ő formájában milyen változást okoz a szerelem, az viszont a hivatalos Facebook-oldalára záporozó kommentek szerint biztos, hogy a szurkolók nagyon nem örülnek a románcnak. „Aki egyszer megcsalt, megcsal máskor is” – ilyen és ehhez hasonló baljóslatú bölcsességekkel traktálják kedvencüket. Tudniillik Woods 2010-ben szappanoperaszerűen vált el modell feleségétől, Elin Nordegrentől, aki stílszerűen helybenhagyta egy golfütővel. Volt oka rá: mint az a bulvárlapoknak és a pénz fejében mindent elcsicsergő rosszlányoknak köszönhetően kiderült, Woods fűvel-fával csalta. A golfozó még szexfüggősége kezelését is vállalta, de hiába: a szurkolók elfordultak tőle, a szponzorokkal egyetemben. Vonn ekkor kezdett szimpatizálni vele. Már legalábbis egy esti show-műsorban kijelentette: az ő példaképe Woods, mivel neki is vannak problémái a szexszel, felnéz rá, amiért a férfi kezeltette magát. Ráadásul Lindsey se épp az angolkisasszonyoknál nevelkedett: már eleve a Vonn nevet is síelő exférjétől „örökölte” a váláskor – ami után két héttel már az amerikaifocista, Tim Tebow különbejáratú pomponlányává lépett elő.

Az persze nem kivételes dolog, ha két sportember együtt jár – ám az igazi sztárok között meglepően kevés házasságot találunk. Ilyen például a tenisz álompárosa, Steffi Graf és Andre Agassi. A regnáló teniszkirály, Federer is teniszező feleséget választott magának Miroslava Vavrinec, azaz a roppant népszerű Mirka személyében. A leggyakoribb párosítás a golfozó-teniszezőnő: Caroline Wozniacki és Rory McIlroy olyan jól megvannak, hogy a szurkolók csak Wozilroyként emlegetik párosukat. A szexbomba Ana Ivanovic az ausztrál golfozóval, Adam Scott-tal jár – bár más sportág, külsejüket tekintve abszolút egy ligában játszanak. Mia Hamm, minden idők legjobb női futballistája Nomar Garciaparrával, az egykori baseballsztárral él hosszú évek óta, a jelenlegi, olimpiai bajnok női futballválogatottból pedig többen is sportolót szeretnek. Hope Solo a balhés előéletű NFL-játékossal, Jerramy Stevenszszel állt nemrég az oltár elé, pedig a férfi állítólag többször is bántalmazta már. Heather Mitts jobban választott, amikor A. J. Feeley quarterbackhez ment hozzá 2010-ben. Muhammad Ali bokszoló lánya, Laila is az NFL-feleség lett: férje az egykori wide receiver, Curtis Conway.

Teniszre cserélte a kosárlabdát a szuperszexi Maria Sarapova: a szerb NBA-játékos, Vujacic helyét az ifjú bolgár teniszező, Dimitrov vette át. A legforróbb szerelmek néha a jégen születnek: az olimpiai bajnok jégtáncosnő, Kristi Yamaguchi az NHL egyik leggyorsabb játékosának, Bret Hedicannek a felesége.

Idehaza sokáig a Görbicz Anita–Vincze Ottó páros kötötte le a bulvárújságírók figyelmét – a titkolózó szerelmeseket végül egy szemfüles paparazzónak sikerült lebuktatnia. Egy másik kézilabdacsillag, Kökény Beatrix is sportberkeken belül találta meg a boldogságot: férje Imre Géza párbajtőröző. Eredményeken náluk nincs vita: mindketten olimpiai ezüst- és bronzérmesek. A többszörös magyar bajnok, Európa-bajnoki 4. helyezett (és nem mellesleg gyönyörű) műkorcsolyázónő, Póth Diána a Portsmouthban futballozó Gyepes Gáborral él boldog házasságban. Ám a regnáló sztárpár egyértelműen a világ- és Európa-bajnok kajakos, Kucsera Gábor és Tápai Szabina, a SYMA Váci NKSE kézilabdázója – nemrég jelentették be eljegyzésüket. A szombathelyi Viktória Trend Optika FC futballistájára, Jakab Rékára sportágon belül talált rá a szerelem: régóta boldog Varga Gáborral, aki korábban Győrben és Pápán futballozott. Van azonban nemzetközi futballista- álompárunk is: a Norvégiában légióskodó egykori válogatott játékos, Kovács Péter az északiak egyik legkiválóbb focistahölgyével, Melissa Wiikkel kötötte össze életét.

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!