Tamás bal kézzel 734 fát döntött le. Félreértés ne essék: nem természetkárosításról van szó, hanem arról, hogy Kiss Tamás a magyar tekeválogatott tagjaként májusban a brnói egyéni világbajnokság klasszikus egyéni számában (4x30 gurítás) fantasztikus világcsúcsot állított fel, emellett megszerezte a klasszikus egyéni számból és a kétszer 20 dobásos sprintversenyből álló egyéni összetett világbajnoki címet. Ez a második világbajnoki címe, 2013-ban Zalaegerszegen a magyar csapattal lett aranyérmes.

 
Kiss Tamás tekéző - Fotó: Pezzetta Umberto, zaol.hu

Kiss Tamás lapunknak elmondta, hogy családi „örökségként” választotta ezt a sportágat. Az édesapja Kaposváron tekézett, ő pedig szinte óvodás kora óta ment vele az edzésekre, és 11 éves korában már igazolt versenyző volt. Az első igazi eredménye egy vidékbajnokságon a páros versenyben elért első helyezése volt. 25 éves korában a felnőtt válogatott tagja lett.

- A tekét a közvélemény egy igen szórakoztató játéknak tartja.

- Ez így van, hiszen amatőr szinten tömegek játsszák az egész világon, de úgy gondolom, azt kevesen tudják, hogy valójában milyen kemény edzésekre van szükség ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. A klasszikus versenyen a négy pályán 30-30, összesen 120 gurítást kell végrehajtani, és egy golyó súlya 3 kilogramm.

- Hogyan készül fel egy-egy versenyre?

- Edzésenként változó a program, 140-160 gurítást is végrehajtunk, de mindig az adott viadalra való felkészülés határozza meg az edzésmunkát. Nagyon fontos a tökéletes fizikai állapot, én kiegészítő sportként kerékpározom, a szezon előtt, az alapozásnál plusz edzéseket is végzek, és a konditerembe is lejárok.

- Magyarországon mennyire népszerű a tekesport?

- Úgy tudom, több mint 3000 igazolt versenyző van, az amatőrök számát pedig még megbecsülni sem lehet. Van olyan megye, ahol a foci után a második legnagyobb tömegsportbázissal rendelkezik.

- Volt egy időszak, amikor mind a férfiaknál, mind a nőknél szinte uraltuk a „bábuk világát”. A kilencszeres világbajnok Csányi Béla például 1974 és 1994 között minden világbajnokságon a dobogón állt.

- Való igaz, Csányi Béla egyéniben és Mészáros Józseffel együtt párosban, illetve csapatban is sorra nyerte a világbajnoki címeket. De ahogy mondani szokták, a teke „kortalan”, jó példa erre Mészáros József, aki jóval túl a hatvanon, még ma is elindul a versenyeken.

- Jelenleg melyik klub tagja?

- 2013 óta az olasz Neumarkt csapatánál légióskodom, ez a második szezonom, és még egy évem van odakint.

- Milyen feladatok várják az elkövetkező időszakban?

- Ezen a hétvégén Romániában a Bajnokok Ligájában az olasz csapatommal küzdünk a legjobb nyolc közé jutásért, majd 2015 májusában a magyar csapattal következik a világbajnokság.

Címkék: teke

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!