Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt mondja, hogy a Barcelona a világ legjobb labdarúgócsapata, valószínűleg senki sem botránkozik meg ezen, leszámítva talán néhány millió Real-szurkolót.
A Barca úgy ment neki az idei utolsó El Clásicónak, hogy a királyi csapat előtt 10, a kisebbik madridi alakulat, az Atlético előtt 9 ponttal vezetett. Ráadásul karnyújtásnyira volt a BL-döntő (ezzel együtt az újabb triplázás lehetősége, beleértve a spanyol kupát és a bajnokságot). Aztán a Real 2-1-re nyert, véget vetve a katalánok 39 mérkőzés óta tartó féléves veretlenségi sorozatának. Aztán egy újabb vereség a Real Sociedadtól idegenben, bukta a Valencia ellen, és – a legfájóbb – kiesés a BL-ből, az Atleticóval szemben.
Formaingadozás? Ennyi pénzért?!
Közben a bajnokságban a két madridi rivális szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, a szerdai Deportivo elleni, idegenbeli meccsre úgy utaztak el Messiék, hogy ha nem nyernek, elbukhatják az első helyüket. Aztán Suárez és a Barca olyan gálát varázsolt az el Riazorba, hogy a legkényesebb ízlésű futballsznobok is megnyalhatták mind a tíz ujjukat. Akik a múlt héten még temették a katalánokat, most sűrűn vakargathatták a fejüket: akkor most mi van?
Az van, hogy azon a szinten, ahol a Barcelona (vagy a Real, a Bayern, a City és a többiek) játszanak, nincsenek (egyszerűen nem lehetnek) olyan formaingadozások, mint a kisebbeknél. Néhány gyengébb meccs után általában helyreáll a világ rendje. A gond csak akkor van, ha a hullámvölgy a legérzékenyebb periódusban, a bajnokság, a kupa és a BL hajrájában következik be. Ilyenkor előfordulhat, hogy az a csapat, amelyik egy évvel korábban mindent begyűjtött, ami csak nyerhető volt, semmit se nyer. A Barcával is történt már ilyesmi: a 2013–14-es szezonban mindenről lecsúsztak (ki is rúgták Tata Martino edzőt), egy évvel később meg bajnokság, kupa, BL – minden összejött.
Annak, hogy a gigacsapatoknak éppen szezon végére fogy el a lendületük, egyszerű a magyarázata. A játékosai minden mértéken felül sokat futballoznak. Lionel Messi például a 2014–15-ös sikerszezonban majd’ 70 meccsen lépett pályára. Játszott a bajnokságban, a Király Kupában, a BL-ben, a spanyol és az európai Szuper Kupában. Pályára lépett a japán klubvilágbajnokságon és néhány bemutató meccsen az Amerikai Egyesült Államokban. Az argentin válogatottban a Copa Américán és a vb-selejtezőkön is számított rá a szövetségi kapitány.
Körülbelül 6000 percet töltött a pályán. Ha futásmennyiségre fordítjuk le, és meccsenként átlag 9 és fél kilométert veszünk, akkor Messi a tavalyi idényben tizenhatszor futotta le a maratont. Labdával. A nyakán átlagban két védővel. Nem kis teljesítmény.
Szorgos sztahanovisták
Luis Suárez idén 30 meccset játszott elejétől végig. Ő és a tavaly nyáron a Copa América miatt keveset pihenő Neymar is a bajnokság legtöbbet foglalkoztatott focistái között van. Az Origo számolta ki, hogy Neymar fáradtsága hogyan mutatkozott meg góljainak számában: míg szeptemberben, októberben és novemberben összesen 18-at szerzett, februárban, márciusban és áprilisban csak hetet.
A csoda az volna, ha a Barcelona vagy bármely másik európai topcsapat képes lenne egyik évről a másikra megismételni ezt. (Érdekesség: a nagy rivális Real szupersztárja, C. Ronaldo idén a Real minden meccsén pályán volt az utolsó sípszóig. Több mint 3000 percet játszott, rúgott 31 gólt. És bár a portugálnak nemigen ment a válogatottban, a Reallal ott van a BL-elődöntőben.)
Cserék, pletykák, vitaminok
Mondhatnánk – és nyugodtan mondjuk is –, hogy egy Barca-minőségű csapat éppen ezért költ eurószázmilliókat erősítésre.
Ezért áll 25 – nagyjából – válogatott szintű játékosból a kerete. Hogy mindig legyen bevethető ember. Ha Luis Enrique hibázott, akkor valószínűleg abban hibázott, hogy nem tudta „kezdő” szintű játékosokkal feltölteni a cserepadot. A párharcokat eldönteni képes, és legendás Barca-középpálya és csatársor szinte változatlan összeállításban küzdötte végig a szezont, Busquets, Rakitic, Iniesta, Messi, Suárez és Neymar helyettesítése úgy tűnik, megoldhatatlan feladat a világ legjobb csapatánál. Arda Turan láthatóan nem megoldás, Rafinja sokáig volt sérült, Ramirez és Munir még tapasztalatlan, rájuk nem lehet egy szezont építeni. A védelem fáradt: a Real, a Valencia és az Atlético is többször simán átrobogott rajtuk. Talán csak a kapusposzton sikerült megosztani a feladatokat: Bravo a bajnokságban, Ter Stegen az európai kupában véd(ett), és az ő teljesítményükre igazán nem lehetett panasz.
Nemrég olyan pletykák is elterjedtek, hogy a Barca hanyatlását a fáradtság mellett a játékosok által használt vitaminok változtatása okozta. Értsd: leálltak egy korábban legális teljesítményfokozóval, mert időközben felkerült a tiltott szerek listájára. Ha ez igaz lenne, alapjaiban rázná meg a nemzetközi sportéletet. A labdarúgás ugyanis talán a legkevésbé érintett sportok közé tartozik. Az elmúlt évben csaknem kétezer doppingvizsgálatot végeztek a labdarúgás élvonalában (talán egyetlen sportágban sem végeztek ennyit), és nem találtak semmit.
Az európai futball az adatok szerint arányaiban a legkevesebb pozitív esetet mutató sportok egyike, 2013-ban például csupán egyetlen pozitív esettel szolgált: egy teremlabdarúgó bukott meg kokain használata miatt, amiért másfél éves eltiltást kapott. Christiano Ronaldo mondta egyszer, amikor erről faggatták, hogy a foci olyan összetett sportág, hogy egyszerűen nem érdemes doppinggal kísérletezni.
Ha ez így van – márpedig úgy tűnik, így van –, akkor Bartomeu- nak, a Barca elnökének nagyon ügyesen kell igazolnia a nyáron. Addig pedig a gránátvörös- kékeknek meg kell nyerniük a hátralévő három bajnokijukat (feltételezve, hogy az üldözők sem botlanak), és az egy hónap múlva esedékes spanyol kupadöntőt, hogy elmondhassák: csak kisiklás volt az elmúlt három hét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!