Az „aranygeneráció”. Így nevezik a mindössze 4 milliós Horvátországban az 1998-ban vb-bronzérmes csapatot. Mostantól azonban már az „első aranygeneráció” lesz a jelzőjük, itt van ugyanis a második, amely vasárnap magyar idő szerint 17 órától tényleg az aranyéremért száll harcba. Talán nem túlzás, a modern futball legnagyobb sztorija lenne, ha össze is jönne nekik. Ehhez azonban az eddig nagyon meggyőző franciáknak is lesz néhány szavuk, akiknél a legnagyobb kérdés, hány fokozat van még azon a sebességváltón.
Franciaország – nyugodt magabiztosság
Ha egy szókapcsolatban akarnánk összefoglalni a „Kékek” eddigi vb-jét, a legtalálóbb talán a „teljes kontroll” lenne. Furcsa, de még amikor a nyolcaddöntőben Argentína ellen a második félidő elején hátrányba kerültek (1-2), akkor sem tűnt úgy, hogy bajba juthatnak – 10 percen belül jött is az egyenlítés, pár perccel később pedig már náluk volt az előny. Az igazán ijesztő (mármint az ellenfelek számára) pedig az, hogy a franciák úgy tartották kézben az összes mérkőzésüket, hogy látszólag még a „kettes fokozatba” is csak ritkán kellett felkapcsolniuk.
Pedig a döntő két résztvevője közül vitathatatlanul övék volt a nehezebb ág, de a negyeddöntőben Uruguay, majd az elődöntőben Belgium ellen sem inogtak meg. A védelem ráadásul amellett, hogy kapott gól nélkül hozta le ezt a két meccset, Varane, majd Umtiti révén a gólszerzésből is kivette a részét. Mindez meglehetősen jó előjel lehet a horvátok elleni fináléra: a két gárda eddigi legfontosabb meccsén, az 1998-as elődöntőben, a franciák a hátvéd Thuram két góljával győztek 2-1-re Sukerék ellen. Az elvárás pedig egyértelmű: a két éve, hazai pályán elbukott Európabajnoki döntőt csak egy vb-arannyal lehet kijavítani.
Horvátország – életük esélye
Ez a döntő akár már két évvel ezelőtt összejöhetett volna. A horvát válogatott a 2016-os Eb-n a nagyszerűen sikerült csoportkör után Portugáliával játszott a 16 között. A mérkőzésen 115 percig kis túlzással nem történt semmi, és amikor már mindenki a tizenegyesekre készült, a horvátok valami megmagyarázhatatlan okból elkezdtek fejetlenül támadni – és ahogy az ilyenkor lenni szokott, egy kontrából bekapták a végzetes gólt, amire már nem volt idejük válaszolni. Bár innentől kezdve nagyon sok a „ha” a történetben, figyelembe véve, hogy a portugálok ezt követően Lengyelország és Wales testén át lépkedtek a fináléba, könnyen lehet, hogy ugyanezt a horvátok is meg tudták volna csinálni, és akkor ők küzdenek a franciákkal az aranyért.
Mindezt csak azért idéztük fel, mert jól mutathatja, hogy miközben a kulcsemberek ugyanazok maradtak, miben más ez a mostani horvát válogatott a két évvel ezelőttihez képest. Az a csapat, amelyik 2016-ban „megverte saját magát”, most mentálisan az ellenfelei fölé nőtt: máshogy nem nyerhettek volna 3 hosszabbításos meccset. A három ráadásnak persze megvan a maga ára: a horvát lábakban 90 perccel több játékidő (és 1 nappal kevesebb pihenő) lesz, amikor kifutnak a moszkvai Luzsnyiki-stadion gyepére, hogy lejátsszák történelmük legfontosabb meccsét.
Didier Deschamps – nagy elődök nyomában
Amikor a világbajnokság előtt a szakértők az esélyeket latolgatták, a franciák erényei között többen megjegyezték, a topcsapatok közül nekik van a legjobb, legfelkészültebb szövetségi kapitányuk. Talán csak Joachim Löwöt említették vele egy lapon. Egy hónapja, a keretek összeállításánál éppen ők ketten szolgáltatták a legtöbb meglepetést – azóta pedig a lehető legkülönbözőbb utat járták be. Amíg a németek edzője vélhetően a csúfos kiesés óta azt hallgatja, miért nem vitte ki Sanét, Götzét vagy Schürrlét a vb-re, addig Deschampson egyelőre senkinek nincs oka számon kérni, hol van Benzema, Lacazette, netán Martial. Ha győznek vasárnap, a kritikusok jó időre csendben is maradnak, ugyanakkor egy vereség azt jelentené, 2 éven belül a második nagy döntőt veszítik el favoritként. A 49 esztendős tréner a jelek szerint nem felejtette el a 2016-os Eb-döntőn történteket: „emlékszünk, mi volt két éve a portugálok ellen, és nem fogjuk elkövetni ugyanazokat a hibákat”.
Zlatko Dalic – beugróból nemzeti hős
Az egy éve még az arab világban edzősködő Dalic 2017 októberében ült le délnyugati szomszédunk kispadjára, miután elődjét, Ante Cacic-ot a gyenge vb-selejtezős szereplés miatt kirúgták az addigra a kiesés szélére sodródó együttestől. Akkortájt nemhogy a vb-döntő, de maga a kijutás is messzinek tűnt, ám Dalic vezetésével előbb sorsdöntő csoportmeccset nyertek 2-0-ra Ukrajnában, majd a pótselejtezőn kiütötték a görögöket. Egybehangzó vélemények szerint az új tréner tökéletes mederbe terelte a csapat energiáit, így hozva ki a keretből a már évek óta benne rejlő potenciált. Keménykezűségét jól mutatja, hogy a mostani torna első meccse után a Milanban futballozó Kalinic-et simán hazazavarta, miután az – talán sértettségből – nem akart csereként pályára lépni a hosszabbításban.
Ritka, hogy a tanítvány túltesz a mesterén, de most éppen erre látunk példát. A 2000-es évek elején ugyanis Dalic a szakma alapjait attól a Miroslav „Ciro” Blazevic-től tanulta, aki 1998-ban vb-bronzig vezette hazájuk nemzeti együttesét. Márpedig az angolok szerdai legyőzésével biztossá vált, hogy a mostani gárda túltesz a nagy elődökön. Nagyon nem mindegy persze, hogy egy vagy két helyezéssel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
