Novák Mariann az első magyar, aki vízre szállt a legendás Oxford-Cambridge regattán, s mindjárt duplán írt történelmet: csapata megnyerte a versenyt. Ha nem evez, akkor ás és seper: régésznek tanul.
Mariann tizenegy évesen kezdett evezni – épp egy nappal előbb, mint testvére, Zsófia, akivel később Európa-bajnoki hetedik lett. (Zsófia egyéniben Eb-n és ifjúsági vb-n is volt bronzérmes.) „Pedig eleinte elég tehetségtelennek tartottak minket: túl kicsik, vékonykák voltunk – nevet Mariann a telefonba. – Aztán később épp kis súlyom miatt lettem egyes beülő. Mivel mi hátrafelé megyünk, a vezérevezőshöz képest én vagyok az utolsó, én érek át elsőként a célon. A hajó futását segíti, ha könnyű vagyok.” A régésznek tanuló lány mesterképzésre ment az Oxfordi Egyetemre, és jelentkezett az evezőscsapatba. Tehetségét látva beválogatták, azóta kőkeményen hajt. „Heti hat napon van napi két edzésünk. Mivel órakezdésre mindenkinek oda kell érnie az egyetemre, háromnegyed hatkor, illetve fél hétkor szoktunk kezdeni. Délután előadás vagy labor után rohanunk edzeni.”
Angliai évére Mariann egyenesen Grúziából, egy ásatásról érkezett. „Pár évvel ezelőtt Berlinben töltöttem egy Erasmus-félévet. Ott ismerkedtem meg egy német régészcsoporttal, amely bronzkori ásatásokkal foglalkozik. Ők hívtak meg Grúziába – a professzor biztosan látta, mennyire jól ások – nevet Mariann, majd komolyra fordítja a szót. – Az ELTE-BTK jó ajánlólevél, kiváló gyakorlataink voltak. Grúziában egy neolit településhalmon kutattunk kő-, fém- és csontékszerek, eszközök, használati tárgyak és településmaradványok után. Szakterületem a bronzkori fémek technológiai vizsgálata: a készítés és használat nyomait kutatom a fémleleteken.” Mariann a történelmi siker ellenére már nem sport-, hanem kutatói pályafutására koncentrál. „Otthon elég nehéz, és nem csak anyagi értelemben. Itt van egy keret, együtt készülünk – a nagy verseny előtt még pár nappal se tudtuk, hogy a húsz tag közül végül ki ülhet be a hajóba. Otthon két lánnyal edzettem, azóta mindketten külföldre költöztek.” S hogy az erkölcsi elismerésen kívül mit kaptak a győztesek? „Először is egy trófeát, és persze érmet. Ezen kívül megkaptuk az úgynevezett Blue, azaz Kék státuszt is: ez a legmagasabb sportolói minősítés az intézményen belül, azt jelöli, hogy sikerrel képviseltem az egyetemet a másik egyetem ellen.” Hát ezért eveznek épp világos- (Cambridge) és sötétkékben (Oxford) a történelmi összecsapáson az ellenfelek.
A sikerre azonnal felkapta a fejét a magyar közvélemény, Mariann azonban szerényen hárít: „Örülök, hogy híre ment, de nem tudom, miért nem érdekes egyébként a magyar sajtó számára az evezés. Nagyon tehetséges versenyzőink vannak, például Galambos Péter, aki világbajnoki ezüstérmes, vagy az U23-as korosztály, ahol szintén szép sikereink vannak.”
A verseny
A férfiak Oxford–Cambridge regattáját 1829. június 10-én, a nőit 1927-ben rendezték meg először. A nőknél a Cambridge számára kedvez a mérleg: az egyetem negyvenegyszer nyerte a versenyt, míg az Oxford az ideivel együtt huszonhétszer. A férfiak 6,8 kilométert, a nők kettőt eveznek – ám 2015-től a hölgyek is az eredeti távon versenyezhetnek majd. A rangos regattát negyedmillióan nézik a helyszínen, több tízmillióan pedig a tévékészülékek előtt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!