Egy középiskolai testnevelő tanár számára alighanem már az is nagy büszkeség, ha egyik növendéke válogatottságig viszi valamilyen sportágban. És akkor mit szóljon Steve Williams, a nyugdíjas walesi pedagógus, akinek a keze alól hazája két jelenlegi legsikeresebb sportolója került ki?

 

„Hihetetlen teljesítmény az egykori iskolatársamtól! Nagyszerű győzelem!” Így gratulált néhány napja a sztárfutballista Gareth Bale egy Twitter-bejegyzésben Geraint Thomasnak, miután utóbbi megnyerte a kerékpározás legrangosabb versenyét, a Tour de France-t. Ami az üzenet tartalmát illeti, az bár meglepőnek hangzik, de igaz: a két klasszis mintegy másfél évtizede ugyanabba a Cardifftól északra található középiskolába, a Whitchurch High Schoolba járt. A köztük lévő 3 év korkülönbség pedig azt jelenti, hogy egy ideig egyszerre koptatták az ottani padokat. Bár az intézménynek mintegy 2300 diákja van, statisztikailag még így is kicsi volt az esély arra, hogy a 3 milliós Wales két legnagyobb sportcsillaga innen kerüljön ki, főleg, hogy még csak nem is egy sportra szakosodott gimnáziumról van szó. Kettejükön kívül ráadásul egy harmadik híresség is akkortájt járt oda, méghozzá a rögbis Sam Warburton, aki mifelénk nem különösebben ismert, de a Brit-szigeteken óriási népszerűségnek örvend.

„Nem, nincs semmi különös az itteni vízben” – viccelt az egybeesés kapcsán a bevezetőben említett Williams. A már a hetvenes éveiben járó, a tanítással 2011-ben felhagyó pedagógus szerint azonban nem csak a szerencsének köszönhetik, hogy két diákjukból is nemzeti hős lett, a sport ugyanis mindig is szerves része volt az iskola életének. Maga Williams is igyekezett a legtöbb sportágat megmutatni a tanítványainak, Bale és Thomas is kiváló középtávfutók voltak például. A friss Tour-bajnok Thomas a rögbivel is próbálkozott, de amikor látszott, hogy kerékpárban sokra viheti, felhagyott a sérülésveszélyes játékkal. A 32 esztendős bringás életrajzi könyvében külön meg is köszönte Williamsnek, hogy nem erőltette nála tovább a rögbit. „A  dicsőségfalunk eddigi legértékesebb darabja egy Gareth Bale által aláírt Real Madrid-mez, de azt hiszem, egy sárga trikónak is tudunk helyet szorítani.” Ezt már az iskola igazgatója mondta, aki hozzátette, a francia körverseny három hete alatt Wales egyként szorított Thomasnak.

Aki pedig ezt meg is hálálta azzal, hogy a párizsi Champs-Élysées-n rendezett díjátadón a brit helyett a walesi zászlóval vonult ki a dobogóra. A történetnek előzménye is van, Thomas ugyanis 2008-ban Pekingben pályakerékpározásban nyert olimpiai bajnoki címet Nagy-Britanniának, a diadal után pedig szeretett volna egy tiszteletkört tekerni a walesi lobogóval is. Ezt azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályai nem teszik lehetővé, az ötkarikás játékokról ugyanis a politikai konfliktusokat megelőzendő ki van tiltva minden olyan zászló, amelyik nem egy független országhoz tartozik. A Touron viszont nincs ilyen szigorú szabály, így az évkönyvekbe brit győztesként bevonuló Thomas felvihette magával a sárkányos lobogót.

Sikerével Geraint Thomas vélhetően bejelentkezett az év walesi sportolója címre, amelynek eddigi legnagyobb esélyese talán épp a neki elsők közt gratuláló Bale volt. A zsűri majd mérlegeli, hogy a győztes Bajnokok Ligája fináléjában két gólt (közte egy parádés ollózóst) szerző, a Realban Ronaldo távozása után a hírek szerint vezérszerepet kapó Bale-t, vagy a világ egyik legnagyobb presztízsű viadalát megnyerő Thomast díjazzák. A  Whitchurchben mindenképp boldogok lesznek.

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!