Alaposan megváltozhat a labdarúgás, ha elfogadják a javasolt radikális szabálymódosításokat. A cél: több foci, kevesebb fetrengés, sportszerűbb mérkőzések. A világ legnépszerűbb labdajátéka valóban reformra szorul, de a részletekről parázs vita várható. És korántsem biztos, hogy a mostani javaslatokból akár egy is bekerül a szabálykönyvbe.

A múlt nemrég megjelent – helyenként meglepő – változtatások mögött David Elleray, az IFAB (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Irányító Testülete) technikai igazgatója, a Premier League korábbi játékvezetője áll. A napvilágra került módosítások közül a legnagyobb visszhangot értelemszerűen a játékidő csökkentése váltotta ki. „Igen, a játékidő csökkentése egy drasztikus változás lenne, de tudjuk, hogy egy meccsen a tiszta játékidő körülbelül 60 perc. Számos más sport van, ahol már bevált ez a módszer, miért ne válna be a labdarúgásban is? Tudjuk, hogy évek kellenek ahhoz, hogy ténylegesen bevezessük, nem a legmagasabb szinten kezdenénk el, hanem az utánpótlásban és kisebb felkészülési tornákon, de muszáj felgyorsítanunk és látványosabbá tennünk a futballt” – mondta Elleray.

Ezzel a változtatással egyébként a futballt egyre gyakrabban megcsúfoló időhúzást szeretnék visszaszorítani. Az eddigi kétszer 45 perces mérkőzés helyett két 30 perces félidőt játszanának a csapatok, azt viszont tiszta játékidőben. Vagyis: a játékvezető megállíthatná az órát, ahogy más sportágakban (kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong) is, ha a labda játékon kívül van.

A félidők rövidítésétől paradox módon azt remélik, hogy a nézők több focit láthatnak, mint most.

Jelenleg inkább az a megszokott, hogy a háromnegyed órás játékrész nagyjából felében zajlik valódi futball a pályán, a többi holtidő. Az angol FA-kupagyőztes Arsenal kapusa, Petr Cech támogatja az ötletet, mert szerinte így a nézők több futballt kapnának, mint most. Ezt írta a Twitteren: „Gondold el, 28 másodperc van hátra a meccsből, gólt kell lőnöd, hogy ne kapj ki, és az óra áll, ha kimegy a labda. Mennyivel izgalmasabb lenne már?” A már visszavonult focisták közül is többen megszólaltak, Gianfranco Zola például ugyanúgy a tiszta játékidő mellett van. „Nem mindegyik javaslat tetszik, de ha egy csapat vezet, akkor sokszor pofátlanul húzza az időt, így azt abszolút támogatom, hogy tiszta játékidő legyen.” Bede Ferenc, aki 1998 és 2007 között volt FIFA-bíró nincs elragadtatva az ötlettől. Azt mondja: félő, hogy teljesen különválik a profi és az amatőr foci, ha elfogadják a tervezetet.

„A labdarúgás tradicionális sportág, amelyet mindenhol ugyanúgy űznek, de az új szabályokkal egyre távolabb kerülhet egymástól a profi és az amatőr futball. A videobíró például komoly technikát követel. Ha minden egyes alkalommal meg kell állítani majd az órát, ha kimegy a labda, az is nehezen lesz elképzelhető egy amatőr meccsen.” Bede azt sem érti, hogy ha kimutatták, hogy 60 perc a tiszta játékidő egy 90 perces meccsen, akkor miért kell 60 percesre csökkenteni a találkozókat? „Arról nem is beszélve, egyáltalán nem biztos, hogy 90 perc alatt vége lenne egy mérkőzésnek. Extrém esetben előfordulhatna, hogy akár három-négy óráig is eltartana. Szeretnének az emberek ennyit álldogálni a stadionban? A tévéközvetítés szempontjából sem lenne üdvözítő.”

A tizenegyespárbajban bevezetnék az úgynevezett ABBA-módszert, vagyis a csapatok nem egy-egy büntetőt rúgnak felváltva, mint most, hanem az A csapat lő egyet, utána a B csapat kettőt, majd az A kettőt: úgy, ahogy a teniszben, a játszmarövidítésben adogatnak az ellenfelek. Ez változatosabbá és igazságosabbá tenné a párbajt.

A játékidő-módosítás mellett az a javaslat keltett még óriási feltűnést, hogy ha a kapus kivédi a tizenegyest, a játékosok nem ismételhetnének, a mérkőzés kirúgással folytatódna.

Ezzel kapcsolatban az egykori magyar FIFA-bíró azt állítja, ez csak azért születhetett, mert a játékvezetők nehezen tudják kezelni azt a szituációt, amikor a büntetőrúgásnál berohannak a 16-oson belülre a játékosok. „Itt azt javasolnám, hogy a felezővonalhoz álljanak a játékosok, így biztos nem lépne be senki. Egyébként ettől az új szabálytól nem hiszem, hogy színesebb és látványosabb lenne a játék, nem fog azért több néző kimenni a stadionba, mert egy tizenegyes kipattanóját nem lehet berúgni.”

A tervezetet Bede így foglalta össze: „Olyan mértékben szabad csak a szabályokhoz hozzányúlni, hogy a szurkolók is értsék, ne csak a játékvezető ismerje őket. A videobíróval már így is elvették azt, hogy a kétes szituációknál érzelmi kitörések legyenek a szurkolóknál, hiszen meg kell várniuk, hogy mit ítél a videobíró, és csak utána örülhetnek a gólnak. Persze ehhez is hozzá lehet szokni, de arra figyelni kell, hogy az új szabályokkal ne vegyék el a labdarúgás élvezeti értékét.”

Bizonyos változtatásokat már tesztelnek is, például az oroszországi Konföderációs Kupán már csak a csapatkapitányok beszélhetnek a játékvezetővel a meccs közben. Ettől azt remélik, hogy megszűnnek azok a helyzetek, amikor a játékosok megrohanják a bírót.

A különféle ötleteket összefoglaló tervezet már ott van az illetékesek asztalán. Csakhogy a labdarúgás szabályait nem a nemzetközi sportági szövetség, a FIFA határozza meg egyedül, hanem egy külön erre a célra létrehozott szervezet, az IFAB (International Football Association Board). Ebben a FIFA mellett négy brit nemzeti szövetség képviselője ül: az angol, a skót, a walesi és az északír. A testület elé kerülő javaslatokat megvitatják, de nem várható, hogy a fenti módosítások bármelyikét hirtelen, a következő szezontól bevezessék.

Íme néhány, a tervezett változtatások közül:- Szabadrúgáskor nem kell passzolni, a játékos elvégezheti, majd egymaga is tovább vezetheti a labdát; ezzel a támadó futballt szeretnék segíteni.
- A kirúgást mozgó labdából is el lehet végezni, de csak a kapunak arról az oldaláról, ahol kiment a labda.
- A kézszabály világos és egyértelmű definíciója.
- Ha egy játékos kézzel szerez gólt, vagy egy védekező mezőnyjátékos kézzel akadályozza meg a gólt, akkor ki kell állítani.
- Ha a védekező csapat valamely mezőnyjátékosa a gólvonalon kézzel tisztáz, a játékvezető gólt ítélhet akkor is, ha a labda nem volt a kapuban teljes terjedelmével.
- Ha a kapus kézzel ér a labdához hazaadás után, akkor az ellenfél javára tizenegyest ítélnek (az eddigi közvetett szabadrúgás helyett).
- A játékvezető csak akkor fújhat le egy félidőt, amikor a labda játékon kívül kerül.
- A lecserélt játékosnak a lehető legrövidebb úton kell elhagynia a játékteret.


Áll az óra
Az elképzelés szerint a stadion órája együtt járna a játékvezetőével, így az eredményjelzőn mindenki követhetné, hogy valójában hol tart a mérkőzés. A játékvezető a következő helyzetekben állítaná meg az órát a mérkőzés közben:
- Gól után, a középkezdésig
- Ha tizenegyest ítél, a büntető elvégzéséig
- Ha egy játékos sérülésre hivatkozva ápolást kér a
pályán, egészen addig, amíg nem folytatódhat a
játék
- Ha sárga vagy piros lapot ad
- Csere idején
- Ha szabadrúgást ítél, és kilépi a sorfal távolságát
 

Címkék: labdarúgás, FIFA

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!