Kiss Tamás nevét szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt ismerte meg az ország.

 
Kiss Tamás ismét motivált (Fotó: Kovács Tamás, MTI)

Az akkor 21 éves kenus Kolonics György tragikus halála után ült be Kozmann György mellé, hogy aztán három hét közös felkészülés után harmadik helyen végezzenek a pekingi olimpia kenu kettes 1000 méteres számában, alaposan próbára téve ezzel a legedzettebb nézők könnycsatornáit is. Az a bronzérem ékes cáfolata annak a tételnek, hogy „a magyar szurkolókat csak az aranyak érdeklik”. Kiss Tamásról azóta keveset hallottunk, elmaradt az a berobbanása a világelitbe, amit sokan jósoltak, sőt a válogatottba sem mindig tudott bekerülni. Az utóbbi években már mintha a civil életre készült volna, beiratkozott az Óbudai Egyetem műszaki menedzser szakára. Idén aztán aranyérmet nyert az Universiadén (kenu egyes, 1000 m), majd a Világjátékokra utazott, ahol a napokban második helyen zárt a kenu egyesek maratoni távján. Még Kolumbiából nyilatkozott a Vasárnapi Híreknek.

– Mit kell tudni a Világjátékok maratoni versenyéről?

– Tizenkét kilométer a táv, de az evezést futószakaszok törik meg, amikor ki kell jönnünk a partra, majd egy rövid futás után szállunk újra vízre. A felkészülésemben nagy hangsúly volt a ki- és beszálláson, valamint a futáson, ez a része rendben is volt, de a klímát nem igazán tudtam megszokni, a végére már alig kaptam levegőt, így örülhetek az ezüstéremnek is.

– Hova helyezné ezt az eredményt a pályafutásában?

– Még csak egy nap telt el a verseny óta, korai még erre válaszolni. Az olimpiai bronz, főleg az akkori események miatt nyilván kiemelkedik, de hogy ez a mostani ezüst a második, vagy a harmadik legjobb eredményem, nem tudom. Még alszom rá néhányat.

– Aztán pedig el kell dönteni, hogyan tovább.

– Már eldöntöttem, egy hét pihenőt adok magamnak, aztán kezdem az edzéseket a szeptember végi maratoni vb-re.

– Látjuk még normál, síkvízi versenyeken?

– Persze! Jólesett ez a kirándulás a maratoni szakágba, tetszett, hogy a futóedzések miatt színesebb lett a felkészülésem, de most megint érzem magamban az erőt, hogy elviseljem a síkvízi kenuval járó monotóniát. Az egyetemi tanulmányaimból egy év van hátra, ezt szeretném mielőbb befejezni, de emellett minden erőmmel azon leszek, hogy kijussak a világversenyekre, és ott kihozzam magamból azt, amiről Peking óta tudjuk, hogy bennem van.

 

Mi is az a Világjátékok?

A nem olimpiai sportágak első számú viadalát 1981-ben rendezték meg először a kaliforniai Santa Clarában. A verseny bizonyos értelemben az olimpia előszobájának is tekinthető, hiszen az itt kiemelkedően népszerűvé váló sportágak idővel bekerülhetnek az olimpia programjába is. A jelenlegi ötkarikás sportok közül például annak idején a gumiasztal, a taekwando, a tollaslabda vagy a triatlon is a Világjátékokon kezdte. A jelenlegi felhozatalból pedig a fallabda, a karate, a sportmászás és a vusu pályázik jó eséllyel, hogy egyszer majd az olimpián is bemutatkozzon. Azért a már-már „olimpiaképes” sportágak mellett jelen vannak a látványosnak látványos, de kissé azért már az őrültség határát súroló számok is. Szerepel például a programban a frizbi is, amelynek az Egyesült Államokban 5 millió igazolt játékosa van. Nem véletlenül, hiszen a szabályai és játékmenete lényegében megegyezik az amerikai futballéval, csak a tojáslabda helyett a korongot kell bepasszolni az ellenfél célterületére. Talán még ennél is különösebb szereplője a műsornak az életmentés, ahol a versenyzőknek bábukat, vagy néha egymást kell kihúzniuk időre a partra. Többnyire nyílt vízben rendezik, de nehezítésként időnként a hullámmedencét is bevetik. A kajakpóló pedig a kajakozás és a vízilabda „házasságából” született, de a kosárlabdához is hasonlít annyiban, hogy a kaput 2 méterrel a víz fölött helyezték el, így a játékosoknak magasra kell dobni a labdát, ha gólt akarnak szerezni – a kapus pedig emiatt csak az evezőlapáttal védhet. Tekintve, hogy a kajakra és a vízilabdára épül, akár egy magyar sikersportág is lehetne, azonban idehaza nem terjedt el. A szintén a Világjátékokon szereplő ejtő- és siklóernyős célbaugrásban viszont jók vagyunk, csak úgy, mint sárkányhajózásban, szumóban vagy uszonyos úszásban.

Címkék: sport, kajak-kenu

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!