Hiába áll már készen több mint egy hónapja a lengyel–ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság összes stadionja, most mégis kérdéses a tervek szerint június 8-án rajtoló torna sorsa. Egyre több magas rangú európai politikus jelenti be, hogy tiltakozva az egykori miniszterelnöknő, Julija Timosenko bebörtönzése és a vele szembeni rossz bánásmód miatt, nem kíván megjelenni az Eb ukrán helyszínein.

 
Julija Timosenko hivatalban lévő miniszterelnök fogadja Michel Platinit, az UEFA elnökét 2008-ban

Timosenkót tavaly a nyugati politikusok aggályai ellenére hét év börtönre ítélték, arra hivatkozva, hogy az általa megkötött szerződéssel Ukrajna túl drágán vett gázt Oroszországtól. Sokak szerint azonban mindez nem más, mint Viktor Janukovics elnök bosszúja egykori ellenfelén.

Timosenko április 20-án éhségsztrájkba kezdett, miután kórházba szállítása közben erőszakot alkalmaztak vele szemben. Elsőként Angela Merkel német kancellár jelentett be távolmaradását, de hamar követte őt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Viviane Reding igazságügyi biztos is. Időközben tiltakozását fejezte ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is, igaz, ő egyébként sem szerepel a meghívottak listáján. Orbán Viktor jelenléte kapcsán egyelőre nem született döntés.

Amúgy is egymást érték az ukrán rendezéssel kapcsolatos különböző félelmek. A feszült helyzetet jól jellemzi, hogy április végén Dnipropetrovszkban tizenöten sérültek meg egy robban­tássorozatban. A sajtóban emellett jogsértő rendőri intézkedésekről, csapnivaló infrastruktúráról és megfizethetetlen szállodaárakról hallani. Nem véletlen, hogy a nyolc, meccseiket Ukrajnában játszó csapat közül csak hárman (értelemszerűen az ukránok, valamint a franciák és a svédek) foglaltak maguknak szálláshelyet az országban, míg az angolok, a dánok, a hollandok, a németek és a portugálok Lengyelországból repülnek majd a mérkőzések helyszínére – a portugálok például a harkovi stadiontól 1500 kilométerre, Poznan mellett laknak majd.

A bajban persze mindig akad „segítő kéz”, a németek ugyanis korábban jelezték, készek lennének beugrani az ukránok helyett, és a 2006-os vb-re emlékezve aligha kétséges, le is tudnák bonyolítani a tornát, akár egyedül is. Szintén bejelentkezett Ausztria és Spanyolország, de a hírek szerint a legkényesebb helyzetben levő lengyel szervezők is fontolgatják, hogy végső esetben egyedül látják vendégül az Eb mezőnyét, ami érhető is, hiszen ha már annyi pénzt beleöltek, nem akarnak hoppon maradni. Martin Kallen az Európa Labdarúgó-szövetség (UEFA) Eb-szervezési igazgatója ehhez képest a héten egy német lapnak úgy nyilatkozott, beugrásra nincs lehetőség, és ha túl veszélyesnek ítélik az ukrajnai helyzetet, akkor inkább egy másik évben rendezik meg az Európa-bajnokságot. Az UEFA ezzel talán még a politikusok bojkottjánál is nagyobb nyomást helyezett az ukrán vezetőkre.

A bojkottot nem támogatók sorában nem meglepő módon ott találjuk Oroszországot (bár Putyinék szintén ellenzik a Timosenko elleni eljárást), illetve a társrendező Lengyelországot is. Donald Tusk kormányfő szerint a nyugati politikusok éppen részvételükkel tudnának kiállni Timosenko mellett, aki maga is sokat tett azért, hogy Ukrajna rendben megrendezhesse a tornát.

A fellegek tehát gyülekeznek Ukrajna felett – pedig a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokságot kihagyó angol drukkerek még meg sem érkeztek…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!