Mindig is csaltak, de legalábbis mindig voltak olyanok, akik megpróbáltak csalni az olimpiákon.
Manapság a doppingvétség számít legfőbb bűnnek, és bűnhődnek is érte bajnokok szerte a világon. Mert, persze, mindenki győzni akar. Hiába a szép eszme, hogy csak a részvétel számít, az olimpia sok sportolónak az áhított győzelemről és az odáig vezető útról szól. Már az ókori játékokon is tetten értek csalókat. Akkoriban még nem az számított szégyenletes bűnnek, ha bármiféle serkentőt használnak a sportolók a győzelem érdekében, de előfordult olyan eset, hogy lefizették az ellenfeleket – sokszor úgy, hogy a győztes nem is tudta, vetélytársa már akkor tudta, hogy csak második lesz, amikor el sem kezdődött a küzdelmük.
Manapság is eltiltás és megszégyenülés jár azért, ha valakit csaláson kapnak, de az ókorban még halmazati büntetés is járt a jogosulatlan előnyökért. A versenyzőnek saját költségén bronz Zeusz-szobrot kellett állíttatnia. Sok ilyen szobor készült, a második század játékai után például tizenhat. Vagyis, ha úgy nézzük, a művészek jól jártak a sportolók csalárdságain.
Szpiridon Belokasznak nem kellett szobrot állíttatnia Zeusznak, mert 1896-ban szekéren tette meg a maratoni táv egy részét, nem is lett bajnok, Frederick Lorz viszont lebukott 1904-ben, mert kiderült, autóval utazott egy darabon a cél felé. Az aranyérmét elvették, viszont a következő évben a Boston Maratonon bebizonyította, hogy egyedül is képes legyőzni a világot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!