A magyar úszóválogatott tagjai 10 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel végeztek a londoni úszó Európa-bajnokságon, és az aranyérmek számával Magyarország lett a legsikeresebb nemzet a kontinensbajnokságon. Ebben oroszlánrésze volt Kapás Boglárkának, aki 400, 800, 1500 méter gyorson, és a 4x200 méteres gyorsváltóval is aranyérmes lett. Bogi most a harmadik olimpiájára készül: 2008-ban Pekingben 15 évesen a magyar csapat legfiatalabb tagja volt, majd 2012-ben részt vett a londoni ötkarikás játékokon, érmet azonban nem sikerült szereznie.

 
Kapás Boglárka - Fotó: Facundo Arrizabalaga, MTI/EPA

– A londoni Eb-n elért eredményeket nézve mondhatjuk, hogy ez már a „nagy kapás” volt?

– Még nem egészen. Nagyon boldogan jöttem el Londonból, de nem érzem úgy, hogy elértem a csúcsot. Remélem, hogy erre majd Rióban kerül sor.

– A négy arany közül melyiket emelné ki?

– A 400 gyors sikerült a legjobban. Előtte gondoltam rá, hogy talán megnyerhetem, de ilyen jó időeredményre nem számítottam.

– Jól láttam, hogy amikor célba ért, örömében elsírta magát?

– Nemcsak az öröm, hanem az egy hétig tartó feszültség is akkor jött ki rajtam, szóval az egész Európa-bajnokságnak szólt ez a sírás.

– Ötéves korában csobbant először a vízbe, hétévesen kezdett versenyezni. Mi volt az első nagy eredménye?

– A szingapúri ifjúsági olimpián 200 pillangón győztem 2010-ben, majd a 400 méteres gyorsúszást is megnyertem.

– Felnőttként a nemzetközi versenyeken főként a hosszabb távú gyorsúszásban tette le a névjegyét, 2012-ben 800 méteren Európa- bajnok lett. A pillangót már nem szereti?

– Régebben pillangós voltam, de amikor bekerültem a felnőttek közé, Hosszú Katinka és Jakabos Zsu is előttem volt. Úgy láttam, világversenyen kevés esélyem van a döntőbe jutni, ezért áttértem a gyorsúszásra.

– Londonban a 4x200-as gyorsváltó döntőjében maga hozta fel a magyar csapatot. Ezek szerint már a rövidebb távokon is jól megy az úszás?

– Az elmúlt időszakban sokat erősödtem, izmosodtam, ezért egyre jobban megy a 200 és a 400 méteres táv.

– Tizenhét évig a BVSC versenyzője volt, tavaly decemberben azonban egyesületet váltott, és az UTE csapatában készül az olimpiára. Sokat számított a klubcsere?

– Korábban úgy éreztem, kicsit elfásultam, ezért jót tett a környezetváltozás és motiváltabb lettem.

– Hány számban indul Rióban?

– Az 1500 méteres gyorsúszás sajnos nem szerepel az ötkarikás játékokon, így 400 és 800 gyorson, valamint a 4x200 méteres gyorsváltóban állok rajthoz.

– A világcsúcstartó amerikai Katie Ledeczkyn kívül is vannak nagy ellenfelek?

– Lesznek bőven. Van még egy amerikai versenyző, és ott lesz egy ausztrál és egy új-zélandi lány is, aki egyelőre jobb időt úszik nálam.

– Járt már Rióban?

– Még nem, de remélem, szép emlékekkel térek haza.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!