Az elmúlt évek legeredményesebb magyar férfi öttusázója, az olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok Marosi Ádám eddigi pályafutása legnagyobb sikerének a 2012-es londoni ötkarikás játékokon elért harmadik helyezését tartja. Bár legutóbb a moszkvai világbajnokságon lemaradt a döntőről, az elmúlt időszak kvalifikációs versenyein elért jó eredményei alapján megszerezte a riói repülőjegyet, és a második olimpiájára készül.
– Hétéves korában az úszással kezdte; hogyan került az öttusa közelébe?
– Egy régi öttusázó, Geleta Károly javasolta, hogy próbáljam ki a kéttusát, amely úszásból és futásból áll. A pentatlon nem úgy épül fel, hogy a gyerek azonnal mind az öt számot csinálja. Először jön az úszás és a futás, majd belép a lövészet, a vívás, végül a lovaglás.
– A legtöbb sikeres öttusázó korábban úszó volt. Ezek szerint ezzel kell kezdeni?
– Ez nem törvényszerű. Nem feltétel, de előnyt jelent, mert az úszás nagyon jó alapot ad.
– Melyik számmal barátkozott meg a legnehezebben?
– A lovagláshoz kell a legtöbb tapasztalat, edzés és rutin. Egy érző élőlénnyel kell együtt dolgozni, a befolyásom alá kell hajtani a több száz kilós állatot, és ez olykor nem könnyű, talán ez a legveszélyesebb is. A vívás is kiszámíthatatlan technikai sport, ahol az ellenfél kifoghat olyan jó napot, hogy egyszerűen lehetetlen megverni. Ugyanakkor előfordul, hogy valaki csütörtökön még megnyeri a vívást, de vasárnap már nem tud ugyanúgy versenyezni – miközben nem felejtett el vívni.
– Már többszörös junior világ- és Európa- bajnok volt 2008 előtt, a pekingi ötkarikás játékokról mégis lemaradt. Miért?
– Mexikóban 2006-ban, egy Világkupa-versenyen súlyos balesetet szenvedtem. Leestem a lóról. A törött lábamból a vasakat csak 2007 augusztusában és szeptemberében szedték ki. Egy ideig csak sántítva tudtam futni, és a fennmaradó 8-9 hónapos kvalifikációs időszak már nem volt elég számomra, hogy megszerezzem a kvótát. Emiatt nincs bennem keserűség, talán még fiatal is lettem volna egy olimpiai megmérettetéshez. London volt az első olimpiám, és úgy gondolom, ez teljesen rendben volt így; az pedig csodálatos érzés volt, hogy bronzérmes lettem.
– Azóta mennyire változott a nemzetközi mezőny?
– Londonban az életkort nézve még inkább a fiatalabbak közé számítottam. Közben sokan abbahagyták. Idén három olyan Világkupa-verseny is volt, amikor a döntőben a 31 évemmel én voltam a legidősebb. Jöttek az új tehetségek, de már őket is ismerem. Erre volt jó a kvalifikációs időszak. Vadidegen versenyzővel nem találkozom Rióban.
– Márciusban az olimpia helyszínén volt a Világkupa-forduló, ahol hibátlanul lovagolt. Milyenek voltak a lovak?
– Nemcsak a lovak voltak egytől egyig kivételesen jó képességűek, hanem azt is meg kell mondanom, hogy ilyen színvonalas, technikás pályát még nem láttam, mint amit itt építettek a szervezők. Most teljes erővel az olimpiára készülök, és nagyon bízom abban, hogy Rióban legalább úgy fogok teljesíteni, mint 2012-ben Londonban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!