Szász Emese, a Vasas világ- és Európa-bajnok ezüstérmes párbajtőrözője egy hete a kvalifikációs Világkupa-sorozat utolsó fordulóján, a rangos budapesti Grand Prix-n a hatodik helyen végzett, és indulhat a riói ötkarikás játékokon.

 
Szász Emese - Fotó: Földi Imre, MTI

– Szinte az utolsó pillanatban szerezte meg az olimpiai kvótát. A páston nem nyomasztotta az elvárás?

– Jobb helyzetben voltam, mint az ellenfeleim, mert végig kvalifikációt érő helyen álltam a rangsorban, ezt kellett megőriznem. Az is jó volt, hogy itthon rendezték az utolsó kvalifikációs versenyt. Persze nehéz volt, de szerencsére jól jött ki a lépés.

– Neves versenyzők hullottak ki a kvótáért folyó küzdelmekben?

– Még hátra van egy zónaverseny, ahol egy európai vívó kijut az olimpiára. Nagyon kemény küzdelem várható, mert ott lesz az olimpiai bajnok német Britta Heidemann és a vb-ezüstérmes svéd Emma Samuelsson is, de az már biztos, egy-két nagy név hiányzik majd Rióból.

– Részt vett a pekingi és a londoni ötkarikás játékokon, ez utóbbira éppen a zónaversenyen sikerült kvalifikáltatni magát, az olimpián azonban az első körben kiesett. Nehéz volt feldolgozni?

– Hosszú időbe telt. Még az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de jött a 2013-as budapesti világbajnokság, és úgy éreztem, ezen megmutathatom, hogy a 2012-es londoni szerepelés csak egy rossz periódus vége volt. A vb-n egyéniben bronzérmes lettem.

– A pekingi és a londoni olimpia előtt sérülések és operációk hátráltatták.

– Sajnos így volt, és nagyon remélem, hogy végre zökkenőmentes, jó felkészülésem lesz Rióra.

– Ön balkezes vívó. Jelent ez valamilyen előnyt a többiekkel szemben?

– Kicsi előnyt még mindig jelent, de egyre többen vívnak bal kézzel. Már nem számítunk akkora „mumusnak”, mint korábban.

– Régebben a magyar női párbajtőrözők a világversenyeken szinte biztos érmeseknek számítottak.

– Ma már a vívásban ez a legnépesebb női szám. A férfi párbajtőr után itt van a legtöbb induló, ezért nehezebb mindig olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtani, mint amikor a női párbajtőr még új fegyvernem volt. Sajnos csapatban most nem sikerült az olimpiai kvalifikáció, így csak egyéni számban indulhatunk.

– Mivel lenne elégedett Rióban?

– Minden sportoló éremért megy az olimpiára, ezzel én is így vagyok.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!