Vert seregként távozott a török csapat a „vár alól”, s ebben nagy része volt Bogdán Ádámnak, aki múlt kedden este nem egy alkalommal bravúrosan hárította a törökök rohamát a Puskás Stadionban.

Nagyszerű érzés egy olyan együttesben játszani, ahol mindenki egymást segítve a győzelemért küzd – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek a magyar futball válogatott 25 éves kapusa. „A védelem jól zárt, ennek is köszönhetően csak ritkábban jutottak a törökök a kapum közelébe. Egyszer azonban megfagyott bennem a vér, és tudom, hogy fiúkra is ráhoztam a frászt, amikor egy szögletet követően kiejtettem a labdát. Szerencsére nem volt török játékos a környékemen.”

– Az egyetlen gólt a meccs elején kaptuk, igaz, a reflexeire jellemző, hogy majdnem elérte a labdát.

– A majdnem kevés, de éreztem, hogy talpra fogunk állni, mert a csapatunkban van tartás és Koman egyenlítő gólja mindnyájunkat megnyugtatott.

– Az ellenfél kapusának felrótták az egyenlítő gólt.

– Igen, mert ha a kapus hibázik, akkor mindenki erről beszél.

– Mit szólt ahhoz, hogy a mérkőzés vége felé a nézők, az észtek elleni bravúrját is emlegetve, skandálva éltették.

– Nagyon koncentráltam, nem is értettem tisztán, hogy rólam van szó. Nagyon köszönöm mindenkinek, de egy 3-1-es győzelem nem csak egy emberen múlik. Ehhez az a csapat kellett, amelynek tagja voltam, és amelyre büszke vagyok. Az a kilenc pont, amelyet végül is megszereztünk, szerintem komoly lépés a Rióba vezető úton, noha tudom, hogy még nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk a selejtező végéig.

– Rövidesen indul vissza a Boltonhoz. Tavasszal kiestek a Premier Ligából. Hogy állnak most a másodosztályban?

– Sajnos nem úgy megy a szekerünk, ahogy reméltük, mert tíz fordulót követően a 24 csapatos bajnokságban csak a tizennyolcadikak vagyunk.

– Amikor kiestek, a vezetők arról beszéltek, hogy azonnal vissza kell kerülni a legmagasabb osztályba.

– A mezőny igen szoros, csak néhány pont választ el minket a hatodik helyen állóktól. Mivel a csapat gerince a kiesés ellenére együtt maradt, és a bajnokság befejezéséig még közel 40 meccs van hátra, a cél változatlan.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!