„Ha a Real elveszít néhány meccset, az emberek rögtön krízisről kezdenek beszélni” – válaszolta némi rosszallással az újságíróknak Sergio Ramos, akit a Tottenham elleni 3-1-es Bajnokok Ligája-vereség után a látszólag gödörben lévő csapata helyzetéről kérdeztek. Szó, mi szó, kevés olyan futballcsapat van a világon, amely fölött, ha öt egymást követő tétmeccséből csak kettőt nyer meg (mint most a madridiak), máris konganak a vészharangok.

 
Sergio Ramos - Fotó: Adam Rivers, AFP


Az mindenesetre tény, hogy amióta Zinedine Zidane a Real Madrid vezetőedzője, vagyis 2016. január 4-e óta, most először fordult elő, hogy zsinórban kétszer hagyták el vesztesen a pályát: a Tottenham előtt a bajnokságban óriási meglepetésre a Girona múlta felül őket 2-1-re. A francia tréner nyilatkozataiban elsősorban a rossz helyzetkihasználást okolta az utóbbi hetek kudarcaiért, de mint mondta, nem aggódik a csapatáért, amely „tele van bajnokokkal”.

A csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo már egy kicsit más véleményen van, sőt finoman bírálta is a csapat vezetőit, amiért nyáron többeket elengedtek: „nem rossz a keretünk most sem, de Pepével, Moratával és James Rodríguezzel azért erősebb volt a csapat. Most csak fiatalabb, és kevesebb a tapasztalata”. Abban azért a nemrég ötödször is az év játékosának választott portugál is egyetért Zidanenal, hogy az együttes hamarosan visszatér a győzelmek útjára.

Szinte hihetetlen, de így is a Real jelenleg „Madrid boldogabbik fele”, hiszen a tavasszal még a BL legjobb 4 csapata közé jutó (egy évvel korábban pedig döntős) Atletico Madrid valószínűleg már a csoportközben elvérzik, miután óriási blamaként csak két döntetlent játszott az azeri Qarabag ellen.

10 
vereségnél jár Zidane a Real Madrid
edzőjeként. 105 mérkőzés alatt ez
„nem is olyan rossz” mérleg

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!