Szerte Európában, így Magyarországon is reneszánszát éli a golf, s következménynek vagy még inkább eredménynek, semmint oknak tekintendő ama tény, hogy visszakerült az olimpia programjába is ez a hajdan kifejezetten úri sportnak tartott tevékenység.

 
Tiger újra a pályán

Ráadásul a népszerűsödéssel párhuzamosan – attól azonban messze nem függetlenül – hatalmas pénzek is áradnak a golfba, s akár nagyobb vagyont is össze lehet ütögetni egy-egy jelesebb viadal megnyerésével. A profiknál különösképpen, amint azt igazán szemléletesen példázza a Sports Illustrated legfrissebb lajstroma, melyet az amerikai magazin az élsportolói összkeresetek alapján állított össze. Merthogy az első két pozíciót bizony golfozó foglalja el. Változatlanul – fűzhetnénk hozzá, hiszen hosszú esztendők óta a bugyellárisdagasztásban is világsztár Tiger Woods vezeti rendületlenül a rangsort, ámbátor korábbi hatalmas előnye leapadt, „köszönhetően” a szex­botrányait követő válóperének, s az erkölcsi hanyatlással együtt járó szponzori kihátrálásnak. Az amerikai – aki például 2008-ban ez idő tájt 128 milliónál járt – több kiemelkedő támogatóját veszítette el, de még így is a legjobban fizetett topsportolója 2011-ben a világnak – a 31 százaléknyi visszaesés dacára – 62,3 millió dolláros bevételével. A sportmagazin által a „végösszeg” kiszámításánál figyelembe vett valamennyi fontosabb tétel – fizetés, prémiumok, szponzorpénzek, ilyen-olyan jutalékok, reklámdíjak – alapján Woods nyomába ért honfitársa, az idén 61,2 milliónál tartó Phil Mickelson. A „dollárdobogó” harmadik fokát – legjobb európaiként – a volt világelső, jelenleg ranglistaharmadik svájci teniszező, Roger Federer foglalja el, aki ugyan aránylag gyengébb eddigi idényével 14 és fél százaléknyit „inflálódott”, viszont továbbra is akad miből – egészen pontosan 52,8 millióból – éldegélnie, ha korábban felhalmozott vagyonához nem kíván nyúlni. Alig maradt le tőle a jelen talán legjobb profi bokszolója, az 52,5 millióval negyedik fülöp-szigeteki Manny Pacquiao, a WBO szervezet váltósúlyú világbajnoka. A spanyolok Forma–1-es sztárjának, a korábbi kétszeres vb-első Fernando Alonsónak 2011-es keresményként 45 milliót kell tudnia jól beosztani, s éppenséggel idei „apanázsából” (43,8, illetve 38,8 millió) van mit a tejbe aprítania a legmagasabban dotált két labdarúgónak, az FC Barcelonával bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert argentin Lionel Messinek, illetve a Real Madridban tollasodó portugál sztárnak, Cristiano Ronaldónak. Előkelő pozíciók jutottak még a tengerentúlon oly populáris csapatsportok (NBA, NFL, MLB) képviselőinek is: a 44,5 milliót „bekosarazó” LeBron James éppen befért Alonso és Messi közé, míg Ronaldo mögött sorakozott föl az „igazi” amerikaifutballban jeleskedő, 38 milliót bezsebelő szuperirányító, Peyton Manning és a 36 millióval tizedik baseballos Alex Rodriguez.

 

A legjobban keresôk élcsoportja a Sports Illustratednél (millió amerikai dollár)

1. Tiger Woods (amerikai golfozó)62,3

02. Phil Mickelson (amerikai golfozó)61,2

03. Roger Federer (svájci teniszező)52,8

04. Manny Pacquiao (fülöp-szigeteki bokszoló)52,5

05. Fernando Alonso (spanyol F–1-es autóversenyző)45

06. LeBron James (amerikai kosaras)44,5

07. Lionel Messi (argentin labdarúgó)43,8

08. Cristiano Ronaldo (portugál labdarúgó)38,8

09. Peyton Manning (amerikaifutballista)38

10. Alex Rodriguez (amerikai baseballjátékos)36

11. Jao Ming (kínai NBA-kosaras)35,7

12. Kobe Bryant (amerikai kosaras)34,8

13. Kevin Garnett (amerikai kosaras)32,8

14. Matt Ryan (amerikaifutballista)32,7

15. Rafael Nadal (spanyol teniszező)31,5

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!