Ellentétes előzményekkel várta a labdarúgó NB I. második fordulójának pénteki nyitómeccsét a Zalaegerszeg és a Debrecen gárdája. A ZTE háromgólos vereséggel, a hajdúságiak viszont háromgólos győzelemmel rajtoltak, és mint kiderült, egy hét alatt egyik csapattal sem fordult túl nagyot a világ.

A vendég debreceniek a második félidőre már nyomasztó fölénybe kerültek, a hajrához közeledve pedig két perc alatt két gólt szerezve el is döntötték a három pont sorsát.

Csank János együttese után szombaton folytatta mélyrepülését a Vasas is, amely hazai pályán kapott ki 2-1-re a Pécstől. Az angyalföldiek hálóját ezúttal nem az egy hete öt gólt beszedő Ivan Janjusevics, hanem a frissen szerződtetett szlovák Lubos Ilizi védte, aki az első gólnál hatalmasat hibázott. A piros-kékek lassan kezdhetik sajnálni, hogy nem hosszabbították meg az 569 első osztályú mérkőzésével rekorder kapus, Végh Zoltán szerződését. Az újonc baranyaiak ellenben két forduló után két győzelemmel állnak, így egyelőre ők számítanak a liga meglepetéscsapatának.

A nemzetközi kupákban érdekelt együttesek egytől egyig vasárnap lépnek pályára. Négy csapatunk próbált szerencsét a héten a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa Ligában, és közülük egyedül az előzetesen talán legesélytelenebbnek tartott Paksnak sikerült továbbjutnia, amely a norvég Tromsöt búcsúztatta. Kis Károly tanítványaira az Európa Liga 3. fordulójában a skót bajnokság tavalyi bronzérmese, a Balogh Jánost is soraiban tudó Hearts vár. A skótokat az eddigi ellenfelekhez hasonlóan Székesfehérváron fogadja a Paks, amely a csütörtöki első mérkőzés előtt még vasárnap délután is ellátogat a Sóstói Stadionba. Ekkor a Videoton elleni bajnokin lépnek fel a tolnaiak, ahol a házigazdák minden bizonnyal igyekeznek feledtetni szurkolóikkal a szerdai Sturm Graz elleni Bajnokok Ligája-kiesést. A címvédő az első fordulóban nem lépett pályára, így Paulo Sousa vezetőedző most mérheti le először, mit tudnak új szerzeményei a magyar bajnokságban. Szintén ma játszik az Európa Ligától csütörtökön elköszönő Ferencváros és a Kecskemét. A zöld-fehéreknek a jól rajtoló Diósgyőr, a kecskemétieknek pedig a Kaposvár ellen kellene hazai környezetben kiköszörülni a hétközben esett csorbát.


Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!