A Vasárnapi Hírek 2017. 13. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával

 
Tavaszi beiskolázás – Becsüld meg magad a jövő tanévben, mert nem volt olcsó a bejutás, és ha kibuksz, nem lesz semmi sem belőled...! KRENNER ISTVÁN rajza


Kétsebességes Európa
Csendes István, Kápolnásnyék
Az Európai Unió születésének hatvanadik évfordulóját ünnepelték Rómában a kilépő Nagy-Britannia miatt 27 ország állam- és kormányfői, köztük Orbán Viktor. A kölcsönös bizalom, az együttműködés, a demokrácia alapelvén működő unió politikája ellentétes Orbán illiberális, populista, diktatórikus politikájával.
Azért vannak a nemzeti konzultációk is, hogy a Fidesz-hívők ne felejtsenek, ellenség kell, legyen kivel harcolni. Orbán hobbijára jut pénz, 50 milliárd stadionokra, felcsúti kisvasútra. Közben az ország népességének több mint fele szegénységben él, az idei télen 201 ember fagyott meg, zömük saját otthonában.
Az unió vezetői látják, mi folyik hazánkban, de egyszerűen nincsenek arra felkészülve, hogy egy uniós országban ilyen rezsim hatalmon maradhat. Naponta kétmilliárd forint uniós pénz folyt be az országba az elmúlt 12 évben. Mi lenne velünk enélkül? Ezt Orbán is tudja, nem véletlenül szavaz a többiekkel együtt Brüsszelben, itthon meg mondja az ellenkezőjét.
Hiába bízott abban, hogy majd a nyugati országokban is hozzá hasonló pártok kerülnek hatalomra, ez láthatóan nem következik be. Példa erre a holland választás, Merkel pozíciója stabil, Franciaországban nem lesz Le Pen köztársasági elnök.
Az unió vezetői változást akarnak, mert a fejlődés megállt, a terrorizmus, a menedékkérők milliós száma is megoldást sürget. Juncker, az Európai Bizottság elnöke több megoldást javasol, közöttük a kétsebességes uniót. Ezt a javaslatot támogatják legtöbben, itt üt vissza Orbán unióellenes, nemzetromboló politikája.
Nem vitás, mi a perifériára kerülünk. Ennek hatására még többen el fogják hagyni hazánkat, már most is minden nyolcadik gyerek külföldön születik. Ezek a gyerekek már nem fognak visszajönni egy szegény, a tönk szélére jutott országba, mert oda jutunk, ha az uniós pénz elfogy.


Honvédő hisztéria
Hegedűs Sándor, Budapest

Orbán Viktor utóbbi beszédeiben meghúzta a vészharangot: Magyarország végveszélyben! Délről a bevándorolni szándékozók százezrei fenyegetnek bennünket a drótkerítések áttörésével és hazánk elözönlésével.
A nagy veszedelmek legtöbbször keletről jöttek. Tatárok, törökök átszaladtak rajtunk, néhány évre vagy évszázadra megpihentek itt, majd visszavonultak. Rossz helyen vagyunk. Aki nyugatra készült, rajtunk keresztül tört előre. Ám mára megváltozott a nemzetközi helyzet, változtak a katonai erőviszonyok is, ma már senki nem tör Magyarországra.
Vaklármáról van szó, a magyar nép félrevezetéséről. Közelednek az országgyűlési választások, s az elkeseredett emberekbe lelket kell lehelni. El kell hitetni, hogy létünket fenyegetik a Sorosékkal, Brüsszellel paktáló erők, de hazánk Orbán Viktor vezetésével hősiesen ellenáll mindenkivel szemben. Mint mondotta: „Brüsszelnek és a nemzetközi nagytőkének nem számít Magyarország jövője, de nekünk számít… le kell dobni az álszentség maskaráit, oda kell csapni az önző tőkének, ki kell zárni a migránsokat… sőt, a határainkat meg kell védenünk… nincs olyan eredmény, ami megvédené önmagát, nekünk kell megvédeni magunkat.”
A honvédő kormányt támogatnunk kell – szólít fel –, ha nem akarjuk ismét valakik rabigáját elszenvedni. Hazaáruló, aki különféle izmusok égisze alatt az illiberális gondolatok és törekvések ellehetetlenítésére törekszik.
A menekültekkel való fenyegetés, a honvédő hisztéria mozgósítja és Orbán mögé állítja a szavazók nem jelentéktelen részét. Ezzel reális veszéllyé válik a mai hatalom bebetonozása.


Fejezzék be a Soros-kabarét
Róbert Hanna közgazdász, Gyöngyös–Budapest

Nézem a tévé képernyőjén a fideszes szóvivőt, Halász Jánost, és azt gondolom, hogy ő maga sem hiszi el, amit mond.
Hétfőn, az Országgyűlésben jelentette be, hogy „ötpárti egyeztetést kezdeményez a Fidesz-frakció a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságának érdekében”. Szerinte „ezek a szervezetek igazságtalanok, és nem a magyar emberek, hanem a migránsok érdekeit képviselik”.
Azt is elmondta, hogy a Soros-szervezetek rengeteget keresnek a migránsbizniszen.
Nem tudom, hol látott Halász János annyi migránst, akiken nagy összegeket lehetne keresni. Azt sem tudom, hogy érti-e, mi a különbség migráns és menekült között? Gondolom, nem. Tekintettel arra, hogy a magyar emberek többségét, szerintem, ez a probléma nem érdekli, mert ilyen probléma nincs is, jó lenne, ha Halász János nem minden magyar ember nevében beszélne. Ha neki vannak problémái a pénzek elszámolásával, ingyen adok neki egy tanácsot. Van számvevőszék, van NAV, van rengeteg ellenőrző hivatal. A Fidesz vezetősége nyugodtan adhatna utasítást, hogy vizsgálják meg, mire költik a civil szervezetek a külföldi támogatásokat. Ezzel egyszer és mindenkorra befejezhetnék a Soros-kabarét.
Már nagyon unalmas.


Csak a pénz számít
Jakab Jenő, Budapest

Megint hatalmas kudarc érte a magyar labdarúgást: Portugáliában elveszítettünk egy fontos mérkőzést. Nem vagyok labdarúgó- szakértő, de minden magyar vonatkozású mérkőzés nagyon érdekel, amikor az ember büszke lehet a magyar sport eredményeire, pláne a labdarúgáséira.
Az utóbbi két-három évben voltak nagy sikerek, és természetesen kudarcok is. Most, hogy egy ilyen „csapás” ért bennünket a 3-0-s „eredménnyel”, elgondolkoztam, mi lehet az oka, hogy még mindig gödörben vagyunk a focival.
Nem sok ország van Európában, sőt a nagyvilágban, ahol annyi pénzt pumpálnának a sportba, mint hazánkban. Valamikor, az ’50-’60-as években telt stadionokban játszottak az igazi sportolók, az igazi labdarúgók, akiknél nem a pénz számított, hanem a kitűnő eredmény, a nagyszerű teljesítmény.
Mi van most? Tavaly még ki sem hűltek a mikrofonok az Európa-bajnokság után, már olvashattuk, hogy „milliárdokat kaszált az MLSZ az Eb-n”. Milliárdokat! Egy évvel ezelőtt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elmondta, hogy az Eb-n való részvételért 12 millió eurót (átszámítva forintra ez 3,6 milliárd forint) adott az Európai Labdarúgó Szövetség a magyar válogatottnak, amihez még rengeteg bónusz is járt.
Végh Márton, az MLSZ főtitkára akkor azt is jelezte, hogy a magyar játékosok 40 millió forinttal lesznek gazdagabbak, Dzsudzsák Balázs 80 millió forintot fog kapni.
Ilyen hatalmas pénzek mellett ezeknek a mai sportolóknak nem fontosak az eredmények?
Az állam elkényeztette őket azzal, hogy annyi pénzt ad nekik, amennyiről álmodni sem mertek volna. Akkor, amikor a szociális gondokra pénz nincs, hatalmas a szegénység, de ezek a „sztárok” úgy élnek, mint Dzsudzsák Szaúd-Arábiában.
De meddig?


Ki tud nagyobbat mondani?
Csernus Károly, Göd

A legújabb elterelő gumicsont, egy román és egy holland sörfőző cég (telephelyük: Románia) jogvitájába kéretlenül, feleslegesen és gusztustalanul beleavatkozó magyar kormány (Fidesz) hisztériája lett.
A megindított „kétfrontos harc” területei: egyrészt a magyar(!) nemzeti érdekek védelme, másrészt a holland sörgyár logójának 1889-től(!) részét képező vörös csillag – mint önkényuralmi jelkép – használatának megtiltása.
Megáll az ész! Mint a mesebeli mérges kismalac az erdőben, úgy viselkedik kormányunk.
Különösen érvényes ez a fajta kommunikáció a fideszes „nagyágyúk” közül – a szó szerint legnagyobb potentát – ezzel kapcsolatos nyilatkozatára. Németh „Rezsi” Szilárd kijelentette, hogy ő ezek után még heinekenes poharat sem vesz a kezébe többet. Lázár miniszter úr legalább azt is elárulta nekünk, hogy ő egyáltalán nem iszik sört.
Némethnek akkor kellett volna ilyen vehemenciával védenie a magyar nemzeti érdekeket, amikor a riói olimpián eltűrte a Magyar Birkózó Szövetség újdonsült elnökeként (miután dr. Hegedüs Csabát, a korábbi elnököt, a sportág ikonját megfúrta), hogy Lőrincz Tamást nyilvánvaló bírói segédlettel a szőnyegen megfosszák bronzérmétől. De hát a nagyságot, a tekintélyt nem testsúlyra mérik. Az örök emlékű birkózó, Kozma Pici István is megvolt 150 kiló, mégsem azért szerettük.
A régi dakota közmondás szerint, akinek az Isten hivatalt adott, észt is adott hozzá!
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!