A hét képe, vitája, balhéja, balekja, és a hét száma.

 
Forrás: Fazekas Sándor Facebook-oldala

A hét képe
Még jó, hogy Fazekas Sándorban meg lehet bízni. Amikor már azt hinnénk, hogy nincs semmi, amin mosolyogni lehet ebben az országban, jön az agrárminiszter, és a maga keresetlen, bumfordi módján odaáll dolgok mellé, megtekinti őket, és máris lehet derülni. Most éppen Szerencsen, a VIII. Országos Csokoládéfesztiválon járt, és bár a rendezvény jellegéből adódóan sejthető, hogy Gombóc Artúr menetel mellette, valójában egy Bol- Dogot idéző műremekkel van ismét dolgunk. Kabalaállataink és Fazekas Sándorunk legalább megbízhatóan jól teljesítenek. Pláne, ha egymás mellé kerülnek.

A hét vitája
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Nemzet között kissé elmérgesedett a harc. A napilap nemrég óriási betűkkel hirdette címlapján, hogy „Háttérhatalom befolyásolja az MNB-t” (sajnos a beltartalom erősen elmaradt a külső keltette várakozásoktól), amit a jegybank nem hagyott szó nélkül, és sajtóközleményben csapott vissza: „A Simicska-lap mai állításai mögött a cikket jegyző újságíró egyéni hitelfelvétele, tájékozatlansága és vélt sérelmei állnak, amelyeket a napilap megpróbál – hamisan – általános gyakorlatként beállítani.” Azért olyanra eddig nem volt példa, hogy egy állami intézmény egy újságírót hiteleivel próbáljon hitelteleníteni. Mi jöhet ezek után? Leleplezik, hogy valaki nem a CBA-ban vásárol? Esetleg azzal védekeznek majd, hogy az újságírónak jóval kevesebb műkincse van, mint nekik?

A hét balhéja
Úgy tűnik, a NAV-nak nem sikerül javítania renoméján. A velencei Magyar Fesztiválon alakult ki némi lincshangulat, amikor a résztvevők körbeállták és erősen szidni kezdték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelen lévő és dolgozni próbáló munkatársait. Szerencsére a helyszínen gyorsan megjelent a jobbikos Zagyva György Gyula, a rendezvény főszervezője is, és rendet tett. A NAV csak a nyugtaadást akarta ellenőrizni, most viszont azon vitatkoznak Zagyva György Gyulával, hogy melyikük viselkedett minősíthetetlen módon, ők-e, amikor jelenteni akarták, hogy nem kaptak számlát, vagy az az 50-60 ember, akik mindeközben körülöttük állva a felmenőiket szidalmazták.

A hét balekja
egyértelműen az a két betörő, akik jó ötletnek vélték kirámolni az országos rendőrfőkapitány otthonát. Pap Károly lakásából négy karóra tűnt el, 250 ezer forint értékben. Szerencsére a rendőrség talált néhány DNS-mintát a helyszínen, és így hamar sikerült lefülelni a két gaztevőt. Meglettek az órák is, nagy dicsőségére a magyar hatóságnak. Így már csak az a kínzó kérdés maradt: ha ennyire hatékony nálunk a bűnüldözés, hogy lehet, hogy az Orbán Ráhel esküvőjéről eltűnt mobiltelefont még nem sikerült előkeríteni, pedig ott aztán mindenkinek a DNS-ét levették, aki csak arrafelé lézengett?

A hét száma:
600 millió

forintot ad még Paks város önkormányzata amellé a 800 millió mellé, amennyivel az állam támogatta meg a helyi stadionépítési projektet. A helyi polgármester, Süli János szerint „nemcsak a felnőttcsapat, hanem az utánpótlás miatt is fontos, hogy színvonalas, jó stadionja legyen a Paksi FC-nek”. Meg talán a nézők miatt is… 3000-3500 férőhelyes lesz a szép új stadion – csak legyen majd, aki belemegy. Különösen szép hír ez azok után, hogy az NB I. múlt heti fordulójában a Paks 1187 néző előtt csapott össze a DVTK-val.

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!