A hét képe, kérdése, felmondása, lemondása, és a hét száma.

 
Így örül egy frissen beiktatott miniszter és kedves családja - Forrás: kemma.hu

A hét képe
Így örül egy frissen beiktatott miniszter és kedves családja. Rogán Antalt hétfőn beiktatták a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszteri posztjába, azaz ő lett a propagandáért és a tájékoztatásért felelős minisztérium első embere. Rogán nagy utat járt be a Fideszen belül, de úgy tűnik, még a Belváros polgármestereként eltöltött (és ingatlanbotrányoktól övezett) pályafutása sem gátolta meg a folyamatos feljebbjutásban. Odáig, hogy direkt szabtak rá egy minisztériumot. Legalább már van ilyenünk is, igaz, kérni mi biztos nem kértük.

A hét kérdése
„Hogy ízlik a zsoldoskoszt?” – érdeklődött Orbán Viktor miniszterelnök a Jobbiknál, amikor az állami földvagyon elherdálásáról szólt a disputa. A Jobbik ugyanis erősen firtatta a miniszterelnök oligarchakörének (vagyis főként Mészáros Lőrincnek) az állami földekhez fűződő viszonyát, Orbán viszont ezzel az elegáns viszontkérdéssel utalt arra, hogy immár Nem Simicska–Fidesz-, hanem Simicska– Jobbik-tengelyen folyik egyfajta (ál)érdekvédelem. Ha lett volna bárkiben kurázsi, talán visszakérdezett volna, hogy megtudhassuk, a miniszterelnök szerette-e egykor (nem is olyan régen) ezt a kárhozott zsoldoskosztot.

A hét felmondása
44 dolgozó mondott fel egy hónap alatt a NAV-nál. Az adóhatóság munkatársainak állítólag elegük lett a bizonytalanságból, ami talán nem is csoda – Vida Ildikót a kevésbé kompetensnek tűnő (de elődjére a nyelvtudás hiányában legalább hasonlító) Tállai András váltotta az adóhatóság irányításában, de hogy ezek után milyen módon és kihez tartozik majd a NAV, azt nehéz pontosan megérteni.

A hét lemondása
Augusztus 20-án vehette át Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől az Életfa Emlékplakett ezüstfokozatát Ernst József. Most úgy döntött, ilyen körülmények között inkább nem kér az állami kitüntetésből, így visszaadta azt. Ernst azért mondott le a díjról, mert dühös lett, miután a kormány szétdarabolja az egykor állami kézben lévő Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. gazdaságát, s így egy 230 éves mezőgazdasági komplexumot tesz tönkre.

A hét száma:
940 000 000 000
Több mint 3 milliárd eurót, vagyis 940 milliárd forintot utaltak haza az elmúlt egy évben a külföldön munkát vállaló magyarok az MNB adatai szerint. Az irdatlan szám arra bizonyosan rámutat: rengetegen boldogulnak immár az országhatáron túl, s munkabérük hazautalási iramából azért arra is következtethetünk, hogy legalábbis egy részük nem is olyan rosszul.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!