A hét képe, kacsintása, hasonlata, hirdetése és a hét száma.

 
Spaklit ragadott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Matolcsy György jegybankelnök is, hogy lefektessék egy új gazdaságtudományi kar alapkövét Kecskeméten - Fotó: Ujvári Sándor, MTI

A hét képe
Egykor unortodox gondolat lett volna, hogy aszfaltozhat Simicska Lajoson kívül más is ebben az országban
– ma viszont már új szelek fújnak. Spaklit ragadott hát Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és
Matolcsy György jegybankelnök is, hogy lefektessék egy új gazdaságtudományi kar alapkövét Kecskeméten,
ahol majd az unortodoxia más csúcsait lehet meghódítani. Azért jó látni, hogy megy a kétkezi munka a két
nagy embernek, így ha esetleg egyszer rosszabb idők jönnek, lehet majd mire alapozni…

A hét kacsintása
„Reméljük, minél több rendőr fog élni az üdülés lehetőségével, akár családalapítási céllal is!” – közölte cinkos mosollyal Balog Zoltán, miután bejelentették, hogy a kormány 5000 határvédőnek biztosít üdülési lehetőséget köszönetképp áldozatos munkájukért. Ilyen szépen ritkán buzdítják szaporodásra az embert, bár Balog szavai azért felvetnek néhány kérdést: mi lesz például, ha valakinek nem jön össze?

A hét hasonlata
Vona Gábor a minap a Kossuth rádióban fejtette ki véleményét a mai magyar politikáról. Szerinte Orbán Viktor ebben az elit körben az egyetlen olyan szereplő, aki képes volt különféle helyzeteket túlélni, és bizonyítani azt, hogy egy nagyon jó képességű politikus. Orbán Viktor egy régi róka – tette még hozzá Vona Gábor, a fiatal tacskó.

A hét hirdetése
Profikat keres a Külgazdasági és Külügyminisztérium – legalábbis szándékaik szerint. Más magyarázat nincs arra, miért a Profession.hu álláskereső oldalon keresik az új külgazdasági attasékat. Szóval, ha van büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvány, diploma, angolnyelv-vizsga és némi számítógépes ismeret, akár Addisz-Abebában, Ankarában, Luandában, Manilában, Pekingben, Pozsonyban, Rosztovban, Tel-Avivban, Tokióban vagy éppen a festői Wellingtonban is attaséskodhatnak a jelentkezők. Azért ez szép dolog a Külügytől: máshol ezeket a dolgokat meg szokták oldani a jól bevált urambátyám módszerrel…

A hét száma: 3 milliárd
Akarja ön, hogy Makovecz-stílusú kazánokkal fűtsék a felcsúti léhűtők talpát? Ha igen, ha nem: lesz drága edzőpálya (mondjuk két darab) Orbán Viktor kedvenc fociakadémiáján, amelyet ráadásul egy gigantikus, Makovecz-stílusú kazánházból fűtenek majd, hogy ne fázzanak a tappancsok. A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia azzal indokolja a beruházást, hogy 18 csapatuk van, és télen is edzeniük kell, ezért a több mint 3 milliárdos beruházáshoz gyorsan kértek (és persze kaptak is) 2,25 milliárdnyi tao-támogatást. Sport és kultúra sosem találkozott még ilyen szépen, remélhetőleg az utánpótlás az építészeti remeket is értékelni fogja a meleg mellett.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!